Csúcs plusz egy fővel
Valaha, a hidegháború idején az a mondás járta, hogy a NATO igazi értelme az amerikaiakat benntartani (Európában), a németeket lent tartani és az oroszokat kint tartani. Mára ez legalább annyit változott, mint maga az atlanti szervezet, amely éppen akkor szűnt meg exkluzív klub lenni, amikor a kelet-európaiak (közte mi is) beléphettünk. Ma nem annyira az európaiak ragaszkodnak az amerikaiak maradásához, hanem ők az európai befolyásukhoz, amit a többi közt a folyamatos NATO-bővítéssel is biztosítanak. Ma már senki sem akarná a németeket „lenn” tartani, viszont ők ódzkodnak (és nemcsak történelmi bűntudatból) a túl sok terhet jelentő szereptől. S az oroszokat sem annyira kint, de nem is bent, hanem inkább az ajtónyílásban igyekszik a NATO tartani.
Miközben a Kreml ura időnként, amint a csütörtöki bukaresti díszvacsorán Putyin is, „berúgja” azt az ajtót: az utolsó heteit töltő orosz elnök tényleg hívatlanul érkezett az estebédre (csak másnap reggelre várták a NATO–Oroszország csúcsra), állítólag kész szerencse, hogy az afgán államfő időben távozott és így maradt egy szék a főasztalnál… Más kérdés, hogy – kétségtelenül megszegve a rendszerváltáskori hallgatólagos megállapodást – Washington sorra fogadtatja be a NATO-ba nemcsak Moszkva egykori szövetségeseit, hanem szemet vetett a szovjet tagállamokra is, amelyek közül a baltiak már a szervezetben vannak. Amerikai elképzelés szerint Bukarestben az ukránok és grúzok is kaptak volna meghívót, ám az orosz berzenkedést látva és főként a maguk üzleti, elsősorban energiakapcsolatai-ra gondolva, Berlin és Párizs gyakorlatilag megvétózta e tervet, Kijevnek és Tbiliszinek (valamint a Bush-kormánynak) meg kellett elégednie egy távlati ígérettel. Viszont két újabb balkáni állam került az ajtón belülre, s a harmadikat, Macedóniát nem az oroszok, hanem a görögök hagyják tovább toporogni a küszöb előtt.
Valószínűleg Moszkvában is tudják, hogy korántsem az ő – hidegháborúra emlékeztető, avagy netán annak felújulásától tartó – bekerítésük miatt tárta ki egy évtizede Washington a NATO ajtaját: a közép-európai hármak, közte hazánk felvételekor még nem ezt tervezték az amerikaiak, ám 2001. szeptember 11-e és a terror elleni „új világháború” mindent megváltoztatott. Nem annyira Moszkva, hanem az al-Kaida fenyegetése miatt kell a NATO-tagsággal is biztosabbá, stabilabbá tenni Európa keleti végeit (most a muzulmán albánok esetében még inkább). S ez indokolja a NATO sürgetését a fokozottabb afganisztáni szerepvállalásra: ironikus meggondolni, hogy éppen a 9/11 utáni hetekben, amikor a Pentagon az afganisztáni terrorbázisok felszámolására készült, Rumsfeld akkori védelmi miniszter lekezelően beszélt a franciák segítőkészségéről, amire – és másokéra – ma annyira igényt tartanak Washingtonban. De ezen túl: a NATO-tagság „elnyerésének” vágya kiváló ösztönzője lett a kelet-európai demokratikus és reformfolyamatoknak. S hát tagadhatatlan, hogy a Nagy Testvér – figyel, amit valószínűleg legfeljebb csak a térség demokráciát nyűgnek érző erői bánnak. Ma a NATO-nak őket kell(ene) lenn tartania.
A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!