A politikai viták visszatérő motívuma, hogy az ország versenyképessége
romlott az utóbbi időkben, dacára annak, hogy az elmúlt évtizedben a
gazdasági fejlettség szintjének emelkedése a négy visegrádi ország
közül nálunk volt a leggyorsabb, és ennek következtében legjobban
közeledtünk az uniós országok átlagához, s elértük annak 60
százalékát.


A versenyképesség feltétele — melyet a kormánynak kellene biztosítania — az erőforrások termelékenységnövekedésének elősegítése a vállalatok és más intézmények hatékonyságának növekedését biztosító feltételek folyamatos fenntartásával. Ehhez azonban három dolgot szükséges figyelembe vennie: a környezetet, az ország versenyhelyzetét és adottságait.
Környezet szempontjából egy megfelelő kultúrával rendelkező társadalom kellene, aki megérti, engedi és támogatja a reformtörekvéseket. Olyan társadalom, amely megérti, hogy a mai Európa a szabadságról, a felelősségvállalásról, a folyamatos változásról és az ehhez való rugalmas alkalmazkodásról szól. E helyett azonban van egy gátlástalan ellenzék, amely mindenre képes a hatalomért, még a gyermekeink jövőjét is képes feláldozni ezért. Biztosra mondható, hogy az elkövetkező két évben is minden reformtörekvést meg fog akadályozni. A választók bizalmából csak most van lehetőségünk egy független ország ügyeit racionálisan intézni, és ezt a lehetőséget a politikai pártok, a többi hatalmi ággal karöltve, rendre meghiúsítják, kicsinyes, személyes, párt- és szervezeti érdekeik miatt, elvéve ezzel a mozgásteret a miniszterelnök úr elől.
Mindezen körülményekre való tekintettel az értelmiség dühös, kiábrándult és nagy része apátiába süllyedt. A nép pedig mindenestül elutasítja a polgárosodást. Nem tetszik a társadalomnak a verseny, a piacgazdaság, a józan ész helyett a demagógiát fogadja el.
Versenyhelyzetünk katasztrofális állapotáért négy tényezőcsoport felelős: drágán termelünk, kevés az aktív dolgozó, nem megfelelő a kutatás-fejlesztés és az innováció hatékonysága. Egy túlméretezett bürokráciát (pl. 3200 önkormányzat, a képviselők feleslegesen magas száma stb.) üzemeltetünk, valamint a korrupciónak tág teret adó pártfinanszírozást folytatunk. Olyan jóléti rendszert működtetünk, amit a gazdaság nem képes finanszírozni. Az utóbbi 20 évben felhalmozott adósságaink törlesztése igen komoly terhet jelent. Ez utóbbit mindenképpen fizetni kell, ehhez nem célszerű hozzányúlni, de a többi tételt, bármennyire is nem tetszik a társadalomnak, felül kell vizsgálni.
Mit választunk? Akarunk-e egy tekintélyelvű, koronaúsztató, mindent elutasító panaszkultúrára, sérelmi politikára és irracionális széthúzásra alapozott országban élni, amelyet Orbán Viktor vezet majd több cikluson keresztül, amely hangos lesz a tisztogatástól, a rágalomhadjárattól? Az orbáni változatlanság kényelmes, még előnyöket is lehetne benne találni – csak nem egy globalizált, dinamikusan fejlődő világban!
A másik út a szembenézés a valósággal, és álmodozás helyett, a hátra lévő két évben a reformok konzekvens véghezvitele. Ha figyelmesen hallgatjuk a miniszterelnök úr parlamenti beszédeit, és elolvassuk az Útközben című könyvét, akkor világosan kiderül, hogy a pocsék tájékoztatás dacára, értelmes víziót, jövőképet csak tőle hallottunk. Ha én jól értem a miniszterelnök urat, akkor ennek lényege a következő: Társadalmi igazságosság, olyan formában, amely egyfelől szolidáris, másfelől teljesítményorientált. Eközben lezárja a pénzhez, az állami tulajdonhoz vezető külön utakat, kiiktatja a túlzott egyéni érdekeket a kontraszelekcióval együtt, és nem engedi meg egyes társadalmi csoportok leszakadását, kiszolgáltatottságát. Mindezt egy olyan környezetben kell megvalósítani, ahol csak egy lesz állandó: a VÁLTOZÁS! Mindent át fog hatni, és minden területen jelen lesz! Ha ezt az utat választjuk, és megértjük a reformok lényegét (amelyet reméljük, jobban el fognak magyarázni nekünk), és elfogadjuk azt, akkor egy emberként fel kell zárkózni a reformokat képviselő miniszterelnök mögé, még akkor is, ha egy fél doboz cigarettának megfelelő összeget kell fizetnünk majd bármilyen szolgáltatásért, amelyet régebben – látszólag, de csak látszólag! – térítésmentesen kaptunk az államtól.
Ezt a harcot Gyurcsány Ferenc, és mögötte lévő pár ember nélkülünk nem tudja megvívni! Segíteni kell! Mindenkinek! Mindenkinek, aki felelősséget érez a gyerekeiért, az unokái-ért és az országért! Ha ezt nem tesszük, és győz a demagógia, akkor még az unokáinkat is Európa szélére sodorjuk
Dr. Spáth Tivadar, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!