Tegnap sokadmagammal aláírtam egy levelet, amelyben tiltakozom egy
napilapban  megjelent cikk, annak tartalma és a laptulajdonosi
magyarázkodása ellen. Természetesen nem gondolom, hogy a levél hatására
a szerző magába száll, és megfogadja, ilyet többé nem ír! Azt sem, hogy
az inkriminált lap tulajdonosa, akinek reflektálásából kiderül,
tulajdonképpen egyetért a  cikk írójával, csak mintha azt mondaná,
Zsolti, nem tudsz várni pár hónapot!? Összehív egy értekezletet és azt
mondja, Uraim, eddig és ne tovább!


Nem, egészen biztos nem így lesz, sokkal biztosabb,  hogy a szerző tovább terjesztheti eszméit a hozzá igazán méltó  tévében (is). Tőlünk  nyugatra nem kapna nyilvánosságot az egyik legnagyobb párt burkolt támogatásával! És az újság is teret ad majd hasonló írásoknak, hiszen a szólás szabadsága szent!
Meglepően jó levélben – az általam aláírthoz hasonlóan –, tőle szokatlan eréllyel egy párt elnöke is elítélte a szerzőt, de mint jelenséggel, annak egy figyelemre méltó aspektusával egyik sem foglalkozik. Nevezetesen, hogyan jutottunk idáig alig két évtized alatt, hogy fogadókészség van tévékre, rádiókra, újságokra, ahol több-kevesebb nyíltsággal lehet uszítani, néha cigányok, de többnyire zsidók ellen? Azt a reményt keltve vagy inkább (?) generálva, nyugi eljön a mi időnk?!
Sajátos a mi történelmünk, a jobboldal két vesztes háborúba vitte bele az országot, eredményeként miniállam lettünk, asszisztáltak egy elmebeteg nemzetvezető gyalázatos tetteihez, tevőleges segítségével elvesztettünk hatszázezer magyart, akik történetesen zsidók is voltak. Máig nem voltunk képesek a történtekkel szembenézni, de legalább is sunyin hallgattunk! (Egyébként a jobboldal prominensei közül senkit nem hallottam, csak úgy pro forma elnézést kérni a nemzetvesztésért!)
A fenti kérdés, hogyan jutottunk idáig –  nem költői! Amikor az Örök Várományos (ÖV) elvesztette az első választást, kezdte elveszíteni a fonalat, egyszerűen nem volt képes tudomásul venni, hogy kikapott. Sasszézott jobbra, a másodiknál már  az utcára, a „térre” vitte a politikát.  Most épp szirénhangú demagógiával nyert szavazást, legyen övé a felelősség!
Nos, elismerem, hogy a véleményem szubjektív. Ha nem fogadható el, hajlandó vagyok vitázni. De abban egyet kell értenünk, hogy ez a gusztustalan, halott poraiból feltámadó, egyre terjedő jelenség – kimondom: a zsidógyűlölet – nem csak úgy lett!  Szítani kellett, és kell most is, hogy legyen, de milyen reményekkel?  Nem tudom, de a bíróságok ítéleteikkel (Toroczkai, Budaházy) csak bátorítanak a törvénytelenségre! A Várban, a Sándor- palotában is a néma csend honol...
Czirbus Csaba, Leányfalu

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!