Tizenöt éve annak, hogy a nyíregyházi Gidófalvi Attila belépett az
Amway-ügynökök közé, és megvalósította minden kisember álmát.

Mára a világ egyik legsikeresebb ügynökévé vált, remek érzékkel építette fel a kozmetikai, háztartási, konyhai cikkeket forgalmazó saját hálózatát, amivel évente ötvenmilliárd forintos forgalmat bonyolított le. Kollégái irigyelték a tudásáért, a pénzéért, az üzleti találkozókon gyakran emlegették: amit az Amwayről tudni lehet, azt Gidófalvi tudja. Amit pedig mégsem tud, azt nem is érdemes tudni. A férfi most mégis az utcán találta magát. Kirúgták. A hír körberohant az üzleti világban, Amerikától Új Zélandig különböző cégek állásajánlatokkal bombázzák a tapasztalt ügynököt, aki még mindig döbbenten áll a történtek előtt.
– Az Amway tulajdonosai mondvacsinált indokkal kirúgtak, még a jutalékomat sem kaphatom meg – kesergett a nyíregyházi vállalkozó. – Igazságtalan, ami velem történt, és felháborít! Nem értem, hogy válhat tizenöt év munkája egyetlen pillanat alatt semmissé?
Pedig nem kis pénzről van szó, Gidófalvi Attila havonta húszmillió forintot keresett. Bár a szabályok szerint a jutalékokból származó pénz élete végéig megilletné őt, halála után pedig a cég az örökösnek utalja a pénzt, de a kirúgásával ezt is elveszítette.
 – Sajnálatos, ami Gidófalvi Attilával történt, de a munkatársaink érdekében meg kellett szüntetnünk a tagságát. Többször figyelmeztettük, mert nem tartotta be a szabályainkat, de nem tudtunk hatni rá – magyarázta a kizárás okát Gárdus Péter, az Amway Hungária Marketing Kft. vezetője.
Gidófalvi elismeri, hibázott ugyan, de soha nem sértette a cég érdekeit, a büntetést pedig aránytalanul súlyosnak tartja.
– Külföldről is hívnak az amwayes üzlettársaim, és aggódva kérdezik, hogy velük is előfordulhat-e hasonló eset? És nem tudok nekik megnyugtató választ adni. Ugyanis a céggel olyan szerződést kötöttünk, ami szerint bármikor indoklás nélkül felmondhatnak nekünk. Bírósághoz nem érdemes fordulni, csak pénzt és időt pocsékol vele az ember. Inkább új kihívást keresek, kamatoztatom a tele-marketing területén szerzett másfél évtizedes tapasztalatomat.
Virág Márton

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!