Valamikor a tanárom volt, ő tanított meg szeretni a zenét. Ember volt,
akit ebben az országban mindenki nagyon szeretett. Művész volt, akit
nagyon tiszteltek az egyszerűségéért, a tudásáért. Belőle mindig csak a
derű áradt. Humorista volt, aki úgy viccelt, hogy senkit nem sértett
meg vele.

A magyar televíziózás egyik meghatározó alakja volt.

Nem volt sok öröme a magánéletében, de ezt soha nem mutatta kifelé, nem szaladgált egyik képernyőről a másikra, nem foglalkozott – mint a mai „sztárocskák” – kitalált sztorikkal. Ha meghívták, ment, és mindig jókedvű volt, habár tudta, hogy nagyon beteg. Harcolt, hogy egészséges legyen.
Ma már azt is le kell írni, hogy gyomorforgató volt, amit a bulvármédia művelt ezzel a nagy művésszel az utolsó hetekben. Többször megmutatták a csonttá soványodott arcát – ez is „szenzáció” volt.
Egy ország szerette a Szeszélyes évszakokért, sok filmes szerepéért. Kitűnő volt a kabarékban. Azt csinálta, amit szeretett, és érezte, hogy a nézők is szeretik őt. Nagyon sajnálom, hogy sok értékes ember hozzá méltatlan állapotban távozik közölünk, mint ahogyan a Tanár Úr is! Miért volt szükség arra, hogy annyiszor megalázzák? Volt szegénynek elég baja a bulvármédia nélkül is. De ez a média nem segítette a nagy művészt, hanem tudatosan megalázta. Kérem, ne legyenek ott a temetésén! Most már tényleg be lehetne fejezni azt, amit az utóbbi időben műveltek.
Sokan saját halottjuknak fogják őt tekinteni. Ám ez az egész csak üres, olcsó porhintés. Inkább életében próbáltak volna segíteni ennek a zseniális embernek, akkor amikor igazán erre lett volna szüksége. A legnagyobb tisztelet, szeretet őrizze meg emlékét! Nyugodjon békében, drága Tanár Úr! Megérdemli!  Kérem, őrizzük meg emlékét szívünkben! Élete utolsó szakaszában többet érdemelt volna. Most már elment. Örökre. Isten veled, Antal Imre!
Weinberger Katalin Nyíregyháza,
zenetanár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!