Kedves Naplóm!

Eltűntek bizonyos mesterségek, eltűntek emberek, akikre gyerekkoromból pontosan emlékszem. Szombatonként jött a szódás bácsi, és rohantam három emeletet, hogy kicserélje telire az otthon lévő üres szódásüvegeket. Vagy a drótos, akihez – ugyancsak három emelet le-fel – a lyukas lábast vittem. Vagy a jeges – akihez szintén, vödörrel le-fel –, aki lehasított a jégtáblából egy darabot, amelyet odafenn egy speciális ládába helyeztünk, és büszkék voltunk, hogy milyen összkomfortos háztartásunk van.
Eltűntek Pestről a lovas kocsik, a bakon ülő kocsissal, aki néha úgy verte ostorral a lovát, ahogyan a mondás szerint a szódás. Eltűnt a villamosról előbb a menő, majd az ülő kalauz. Nem akarok nosztalgiázni, mert kaptunk cserében sok jót meg rosszat egyaránt. Holdra szállást, űrhajót, internetet, globalizálódást, MP3-at, villanyborotvát, Combino villamost, DVD-felvevőt és -lejátszót, forradalmat, éhínséget, újrahasznosítható ordas eszméket, és sorolhatnám.
Új foglalkozások, mesterségek tűntek fel. Bróker, menedzser, űrhajós, megélhetési politikus, frakcióvezető, sőt, a napokban valamelyik tévécsatorna beszélgetős műsorában az egyik résztvevő foglalkozásaként az szerepelt, hogy „szabadságharcos”. Most, 2008-ban, Magyarországon.
És ha ez sem lenne elég, most jönnek a „mentalisták”. A magyar származású nagy kanálhajlító parafenomén, Uri Geller tévéműsorában már ők szerepelnek. Régebben jó, rossz, érdekes vagy érdektelen bűvészeknek hívták őket, most már mentalisták. Természetfeletti erővel bíró, két lábon járó csodalények, akik lelkekbe, gondolatokba látnak, és nem egyszerű trükkökre, de csodákra képesek.
Ismerősöm ismerőse azt kérdezte tőlem, mondjam már meg, mi szükség van rájuk. Talán csak az, hogy ahová ez az ország az utóbbi időben jutott, és amerre megyünk, ott már csak a csoda segíthet. És aki hisz a csodákban, azoknak jöjjenek a mentalisták…

 

Gálvölgyi János 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!