Választani vagy nem választani, ez volt itt a hamleti kérdés, amiről
az újsütetű brit kormányfőnek döntenie kellett. S amiről valójában nem
is kellene döntenie, hiszen Gordon Brown az elődje, Tony Blair által
megszerzett kormányzási mandátum jó felét örökölte meg a júniusi
őrváltáskor, vagyis semmi sem kényszerítheti új választások kiírására.
A ciklus lerövidítésére a toryk a nyáron tettek ugyan utalásokat, de maguk sem gondolták komolyan, hiszen a választások előrehozása kizárólag a miniszterelnök joga. Hogyne, Brown elődei is gyakran éltek vele, ám rendre az ötödik évben, vagy azt alig megelőzően, s csakis azért, hátha az időzítés javít esélyeiken. Egyedül a Churchill helyébe lépő Eden sietett napokon belül kiírni az új választásokat az ötvenes években, de ő biztosra vehette, hogy csak növeli a túl csekélynek tartott alsóházi többségét és különben is a ciklus negyedik esztendejében járt a konzervatív kormányzás.
Sok híve óvta Brownt a felesleges kockáztatástól, a szombati Guardianben egy publicista a talleyrandi mondást idézte neki: több mint bűn lenne – hiba. Mert a kormányfő igénye a „saját mandátumra” ugyan valószínűleg realizálható lenne, s a Munkáspárt megőrizhetné parlamenti többségét, de alighanem a 2005-ös 69 mandátumosnál kisebbet. Így az egyéni önigazolás a párt visszaesésével, s ami meggondolandóbb: a fő vetélytárs megerősödésével járna. Nem szólva arról a ki nem zárható esélyről, hogy a toryk mégis képesek fordítani. A Labour köreiben még emlékeznek arra, hogy a hatvanas években Wilson is „rövidített”, ha korántsem ennyire, s ráfizetett: Heath meglepte.
Erre akár a konzervatívok mai vezére, a tory Blairnek becézett Cameron is képes lehetett volna, az eheti pártkonferencia és ott mondott szónoklata hatására máris jócskán szűkült a különbség a két nagy párt között. Márpedig az egész hamleti dilemma azért kerülhetett elő, mert a nyárvége óta Brown nagyon népszerűnek tűnt és pártja is elhúzott a felmérésekben. De éppen az e heti félfordulat is jelzi, hogy tanácsos óvatosan bánni a közvélemény-kutatásokkal: a válaszolók ugyanis annak tudatában felelnek, hogy nem most lesznek a választások. S ha mégis, akkor talán válaszuk is eltér a netán könnyelműen adott pártpreferenciától. Vajon a – politikailag megfoghatatlan és valójában kérészéletű – „saját mandátum” (kisebb többséggel) megérte volna dupla vagy semmit játszani, s az utóbbi esetben eljátszani azt a kormányfőséget, amelyre Brown oly sokáig volt kénytelen várni Blair árnyékában. Szombat estére kiderült: nem éri meg.
A. J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!