D.Tóth Krisztina
Egy anyuka – aki élete első könyvét megírta. Természetesen – a gyermekéből! Azaz – mert Lola vitathatatlanul az– immár a „főnökéből”. Még véletlenül sem brüsszeli tudósítóságából, mint az egy férfiú tette volna… A Magyar Televízió munkatársa, sokak kedvenc arca, akivel naponta találkozhatnak a „doboz” Híradóját nézve.
– Tévéhíradó, tudósítás, közvetítés szigorú kosztümben – spenóttal, sárgarépával, csokival összemaszatolt „mamapóló”. Ez az emberben egyszer csak összeér, ha nőből van. Most el is meséli mindezt még nyomdaillatú könyvében, amelyet Lolával az élet címmel a Sanoma Kiadó Nők Lapja Műhelye jelentetett meg…
– Anyának lenni a világ legnagyobb kalandja! Az anyanapló-babanaplót, mint műfajt hetente küldözgettem még Brüsszelből is a Nők Lapjának, megélve-megírva mindazt a kétségekkel, riadalmakkal, s rengeteg boldogsággal, nevetéssel teli közös tanulási folyamatot, ahogy Alexszel, a férjemmel és Lolával kétnyelvű, kétszokású, de nagyon eggyé vált kis család lettünk – hiszen a másság igenis gazdagít minket! A „kultúrsokk” pillanata például, amikor Alex a tavasziba öltöztetett gyerekkel megy a játszótérre, s elszörnyedve nézi a pufidzsekis, majdnem hótaposós kis krampuszokat, jómagam meg kint – Angliában – frászt kapok a pulóverben vidáman rohangászó kicsiket látva, akiknek szeptembertől májusig folyik az orruk – s senki rá se ránt erre… A kötetem nem ugyanaz, mint amit Molnár Gabriella főszerkesztőnek és Münz András szerkesztőnek afféle tyúkanyóként „minden hétre egy tojás” alapon, írásként leadok – a szűk határidő múzsaszerű csókját a nyakamon érezve. Persze érintem a repülőutazásokat, amelyek során egész másként tudja kiborítani az embert egy két és fél hónapos, mint egy két és fél éves, mert nagyon krea-
tívak tudnak ám lenni; a bölcsődét, ami mintha tabutéma lenne – megosztja az olvasókat is. Én is kaptam érte hideget-meleget, hogy Lola másfél éves kora óta bölcsibe jár. Tudom, érzem: anyaként az ember a legszívesebben magára varrná ilyenkor a gyermekét, de nekem nagyon fontos a hivatásom is – de ettől még a gyerek a mindenem… Vállaltam: kitárulkozom – megírom a rossz döntéseimet is, azt, ami nem sikerült; ezerfélék vagyunk, ne ítélkezzünk egymás felett, de tudjunk egymástól ellesni dolgokat, együtt nevetni – hisz’ majdnem minden anya feltalálja a 36 órás napot.
– A könyvhöz, s ezentúl a naplóhoz szerzőtársa született: Faltisz Alaexandra grafikusművész személyében. Hogy találtak egymásra?
– Mondhatnám azt is, Szaszára Lola lelt rá! Meglátta a laptopom képernyőjén a sok-sok rajzból azt, ami egy nagyon szőke fürtös, nagyon cserfes és huncut kis karaktert ábrázol, s amelyre rámutatott: „Joja”. A gyerekünk – a „prototípus” – csak a miénk, majd ha ő el tudja dönteni, akar-e szerepelni, eldöntheti. Mi Alexszel szánt szándékkal nem tesszük ki ennek ilyen kicsiként. Egyébként a könyvet anyák napja előtt egyetlen valakinek ajánlottam: édesanyámnak, aki már nem él, de aki onnét, fentről remélem, nagyon örül az unokájának…
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!