Egészségügyünk néhány elgondolkodtató esetét jegyzem le,
„alulnézetből”. Sokat járok orvoshoz (családi, szakrendelő, kórház).
Zömmel kiváló emberekkel találkoztam.
Szakrendelő. A főorvosnő megvizsgál. Kikérdezéssel együtt kb. 8-10 perc. Végül az „elszámolási nyilatkozatot” aláíratja, s „ambuláns lapomon” megkapom betegségem pillanatnyi állapotát. A szöveg zöme korábbi leleteim számítógépből kiollózott megállapításai. Korrekt gyógyszerkiírás és a beteg elégedetten el…
Amikor aláíratják veled az elszámolási nyilatkozatot, nincs idő arra, hogy tételesen átnézd (meg ugye zsenánt is), „ráadásul” 80 százaléka latinul írt. (Szerencsére az egyik diplomám a latin, így az otthoni részletes elolvasás után jól látom, hogy milyen vizsgálatot nem végzett el, a „különben” aranyos főorvosnő.). Egyébként is, a rendelőben nincs képed a fejére olvasni hiányosságait, hiszen hozzá mégy vissza legközelebb is. Ő tehát az orvosod, s nem lehetsz vele rosszban. Ergo: hallgatsz. Ám, ha lenne is más hasonló szakos, ott is hasonló a „nyilatkozat” A kör bezárult. Az OEP pedig fizet, mint a katonatiszt. Aláírtad. Még azt is, hogy olcsóbb gyógyszerről fel lettél homályosítva (nem lettem), s azt is, hogy a felsorolt vizsgálatokat („ellátásokat”) megkaptad. Kész. Ám – egészen pontosan – mi is történt a gyakorlatban? A felsorolt 17 vizsgálatból 7 történt meg. Tehát 10 nem! Nézem a pontszámokkal jelölt és forintosított „számlát”: a legmagasabb pontszámos vizsgálatok maradtak el. Ejha! Lehet ez véletlen? A választ jóindulatú olvasóimra bízom.
Legközelebb: kontrollvizsgálat. (Négy perc volt. S mosolygás). Az elszámolási nyilatkozat szerint most 9 vizsgálatot végzett el. A valóságban egyet sem! De aláírod. Az OEP pedig – ugye – katonatiszt!
Kórház. Rutin infúziós kúra. (Tíz nap, bejárva, á. fél óra, „ágyhasználattal”.) Elszámolási papír, mint fent. Azzal a különbséggel, hogy itt bent fekvő betegnek „könyveltek el”, ami lényeges különbség – pénzben is – a bejáráshoz képest. Az OEP pedig – már tudjuk – ez után is: katonatiszt! Azt a csekélységet már nem is említve, hogy az infúzió egy komponensből állt nem háromból, mint a türelmes számlán állt. (Egy másik kórház sokszorosított elszámolási nyilatkozata is korunk szellemisége, a „piaci” gondolkodás „működik”. Baloldalon ez áll: VEVŐ, a jobboldalon: SZÁLLÍTÓ. Mint a piacon, én a marhahús vevő, az orvos meg a hentes) Adom-veszem. Milyen jó is lenne „venni” egy kiló egészséget, á 1200-ért. Ugye? És „tökegészségesek” lennénk a világ végezetéig!
Nem ragozom tovább. Ám kellő tisztelettel megkérdezem: vizitdíj, meg kórházi napidíj ide vagy oda, előtte, alatta és utána: nem kellene mégis, valami hatásos kontroll – az állami vagy magánbiztosítónál egyaránt, hogy ezek a nagyon súlyos erkölcsi és anyagi anomáliák felszámolódjanak? S a tetemes összegek az OEP, tehát a lakosság zsebében maradjanak? Egyidejűleg tisztességesen megfizetni az orvosokat! S ekkor még mindig állam bácsi járna jobban, no meg – akikért ez az egész van: a betegek.
Hajdú Árpád, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!