A bé betűs szóban sz van és nem z

Onnan, a tó környékéről származó kedves, bunkó pár latolgatta a dolgot, természetesnek gondolva, hogy ez egy nehéz probléma, fogós, ravasz feladvány, nem is szégyellve, hogy másfél órát tökörésznek és közben porig égetik magukat a gondolatmenetekkel, amelyeket megosztanak velünk. Ilyen merengésük volt például az, hogy az „i”-t eleve kötőjellel kellene írni, de az is, hogy csak egyetlen tuti dolog van az ügyben, az, hogy kisbetűvel nem kell kezdeni, mert a csaj „úgy még sohasem látta”. Én vagyok teljesen bolond? A legszívesebben mindkettőnek teletömném a száját iskolai krétával, felcsapnám az állukat, befognám az orrukat és kényszeríteném, hogy egyék meg, amit nyilván akkor látnak először. Mert azt már kezdem megszokni, hogy helyes fasiszta emberek netes fórumokban úgy védik a hazát, hogy annak nevét sem tudják leírni, szomorúan tudomásul vettem, hogy a magyar Champs-Élysées-nek kikiáltott Andrássy úton olyan cégtáblák is vannak, amelyeken a jobb szél felé sűrűsödnek a betűk, mert Sanya bá nem krétázta fel előre, csak úgy szemre vágott, mint a szamuráj, ámde hihetetlenül jutányos áron. Azt is kezdem elviselni, hogy sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedetben, maximum mulasztásban akarunk mindenképpen nemzetközi szintre emelkedni. Azt még el kell valahogyan rendeznem magammal, hogy amikor ilyesmiről kezdek beszélgetni valakivel, vagy horribile dictu rászólok valami idiótára, hogy az általa megsemmisítőnek gondolt mondatban a négyszer felhasznált bé betűs szóban „sz” van és nem „z”, akkor fordulásból nyomni kezdi, hogy ez egy olyan világ, ahol én szégyelljem gyernekkorom könyvespolcait s neki van igaza, mert... mert egyrészt nyomban pofán vág, hogy az alsó hidam felmegy szemöldöknek és állandó csodálkozás szárad arra a provizorikus gyíkarcomra, másrészt nem asz a légyek, mit írog, hanem a kondolat, a gonszepcijó, a kreapivitás, étted, malyom? S lassan meg is fogom érteni, mert tetszőleges sportban én vagyok a jobb, lévén adaptív vagyok és tréningben tartom második legértékesebb szervemet, ahogy Woody Allen volt szíves besorolni ezeket. Megyek edzeni, visszatartom a levegőt négy percre és máris aka... akadozva fogok beszélni, írni, elfelejtek mindent, amit szakmámról tanultam, lehet, hogy majd dadogok is, viszont kitolom bárki szemét, aki kétségbe meri vonni, hogy én tom jobban asztat, összeférhetetlen leszek, tehetségtelen ám ingerlékeny, nagyképű a semmire, s a Nirvánához úgy jutok majd el, hogy mire mindenhonnan kirúgattam magam, megtanulom: a világ a hibás.

Jáksó László 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!