Valaha a nemzetközi nyomásgyakorlás legkedveltebb formája volt, hogy a
tengeri hatalmak fenyegető flottafelvonulással kényszerítették rá
akaratukat más országokra.
Theodore Roosevelt csupán lakonikus táviratot küldött a marokkói szultánnak, aki azonban a telegrammal együtt érkező amerikai flotta láttán sietett engedni a követelésnek. Szárazföldi államok seregeiket vonultatták fel a másik határánál, mintha át is akarnák azt lépni. 1973-ban Szadat többször is hadgyakorlattal kényszerítette az izraelieket mozgósításra, s amikor azt elmulasztották, az egyiptomi elnök kiadta a hadparancsot.
A huszadik század rosszemlékű mozgalmai eleinte csupán „flottatüntetéseket”, figyelmeztető felvonulásokat tartottak „rendgárdistáikkal”, akik hamarosan tettleg is érvényt szereztek a parancsoló akaratnak. Az erő akkor a leghatásosabb, ha be sem kell vetni, ha anélkül is el lehet vele érni a célt. Amúgy a polgári életben is gyakori a vele való fenyegetőzés, a védelmi pénzt kizsaroló maffiák sem mindig törnek zúznak, rendszerint elegendő embereik figyelmeztető megjelenése. Maga a jog ki is mondja, hogy semmis az a szerződés, amelyet kényszerrel, avagy akár csak fenyegetéssel kötöttek meg.
Túlmegy tehát a puszta véleménynyilvánításon, jogos demokratikus tiltakozáson és ennél fogva megengedhetetlen, ha a tüntető erőszakot alkalmaz vagy fenyegetően lép fel. Erő felvonultatásával megfélemlít. S fel is kell lépnie ellene a demokratikus jogállamnak, amelynek monopóliuma van kényszer alkalmazására. Kiváltképpen nem tűrheti a népképviseleti, vagyis a megválasztott szervek háborgatását, a szólásszabadság fenyegetését.
Ha az – engedély nélkül épített és lebontásra emiatt számító – turulszobor védelmezői, vagy egy kórházigazgatás átadását ellenzők felvonulnak tiltakozó táblákkal az önkormányzat elé, az demokratikus joguk gyakorlása. S természetesen be is ülhetnek az ülést megfigyelni. De nem megzavarni! Az amerikai kongresszus, vagy a londoni parlament karzatára lépőket tábla figyelmezteti, hogy semmiféle – sem helyeslő, sem tiltakozó – véleménynyilvánításra ott a teremben nincs joguk, azért rögvest kivezetik, sőt megzavarási szándék esetén meg is büntetik őket. Mellesleg pár éve a budapesti országgyűlés karzatáról is annak rendje-módja szerint kivezették a röpcédulát hajigálókat. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy hazánkban bárki fenyegető zajba fulasszon önkormányzati tanácskozást, vagy éppenséggel önkényesen rostálja meg egy bírósági tárgyalás közönségét. Ha eddig nem lett volna rá paragrafus, akkor sürgősen csináljanak!
De legalább ennyire tűrhetetlen, hogy szervezett – akár civil, akár politikai – erők bevallottan megfélemlítő flottatüntetést rendezzenek egy faluban vagy éppen szerkesztőség előtt. Márpedig a gárdisták és a magukat sokat sejtetően elnevező motorosok nem is óhajtották titkolni, hogy nem csupán békés tiltakozásra kerítenek sort, hanem – cigányokat, újságírókat – el- és megrettentő szándékkal vonulnak fel. Ez pedig nemcsak az adott falu lakói vagy az újságcsinálók ellen kihívás, hanem a jogállam ellen is. Miből következően közügy, mindannyiunk ügye, nem csupán a megfélemlítendőkkel szolidárisaké. Feltéve, hogy további éveinket is normális államban szeretnénk leélni.
Avar János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!