Új társadalmi szerződésre van szükség

l Adócsomaggal állt elő az MDF: egyszeri adóamnesztiát, egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadót, háromkulcsos áfát és az örökösödési illeték eltörlését szorgalmazzák. Miért időzítették éppen mostanra ezt a kezdeményezésüket?
– Egyrészt azért, mert a miniszterelnök két hete a televízió vasárnap esti műsorában bejelentette, hogy sem rövid-, sem középtávon nem képzelhető el adóreform, szerintünk pedig nemhogy elképzelhető, de megkerülhetetlen, sőt szükségszerű. Másrészt pedig azért, mert most úgy tűnik, hogy az egykulcsos jövedelemadót vagy a „haláladó” eltörlését támogató pártok többségbe kerültek az Országgyűlésben. Más taktikai megfontolások nem játszottak szerepet az időzítésben; egyszerűen most látszik beérni a helyzet ezekhez a lépésekhez.
l Nem tartanak attól, hogy a márciusi népszavazáson megnyilvánult „reformfóbia” miatt megbukhat ez a próbálkozásuk?
– Ez nem reform! Ez ésszerűsítés, a normális élethez igazítás, a mai kihívásokra érvényes, érdemi válasz. Ennek semmi köze nincs a lejáratott „reformhoz”, ám annál több ahhoz, hogy az adórendszer egyes elemeit módosítjuk, a szerkezetét megváltoztatjuk. Én kerülném a reform szó használatát azért is, mert a reform olyan egyszeri, egy alkalomhoz kötött esemény, amelytől az emberek azt várják, hogy az életük holnaptól egészen más legyen, mint amilyen addig volt. Ezeket a lépéseket pedig apránként, egyeztetve kell megtenni, mert ha nem, vagy nem így tesszük meg, akkor a magyar gazdaság és a lakosság még rosszabb helyzetbe kerül, és még tovább tart a leszakadásunk.
l Vegyük sorba a javaslataikat! Eléggé meglepő egy moralista párttól, hogy tízszázaléknyi – az adónál kisebb – állami bevétel fejében legalizálná az eddig adóelkerüléssel szerzett jövedelmeket. Mi szól mégis e lépés mellett?
– Két dolog. Az egyik a költségvetési kényszer. Azok az országok, számosan, amelyek megtették ezt a lépést, általában jól jártak. A legjobban 1988-ban az írek, akik az adóamnesztia alkalmával 50 millió dolláros bevételt terveztek, és végül 750 millió dollár folyt be az államkasszájukba; a vártnak tizenötszöröse! Az ő költségvetésüknek jót tett, nyilván jót tenne a miénknek is… Az efféle amnesztia egyébként az adótörvények módosításakor fellépő esetleges hiányok egyszeri pótlására kitűnően alkalmas. S a másik nyomós érvünk az, hogy új társadalmi szerződésre van szükség. Eddig a mindenkori kormányok költségvetési kényszertől vezérelve olyan adótörvényeket fogadtattak el parlamenti többséggel, amelyekről ők maguk is tudták, hogy egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tarthatók be. Ráadásul az adórendszer bonyolultsága, kuszasága miatt ma tízmillió potenciális adócsaló lakja ezt az országot; csak az adóhivatal szándékán múlik, hogy mit talál jogszabályellenesnek és mit szabályosnak. Ez lehetne a „nulla pont”, amikor mindenki befizeti annak a vagyonhányadának tíz százalékát, amelyről azt gondolja, hogy nem adózott jövedelemből vette meg. Azután pedig tényleg nagy szigorral lehetne az adóbefizetést ellenőrizni. Az új társadalmi szerződés egy mondatból áll: ezután a mindenkori kormányok betartható adótörvényeket hoznak, s ennek fejében elvárják a jogkövető magatartást az állampolgároktól.
l És miért lenne jobb az egykulcsos jövedelemadó a progresszívnél? Hiszen így megadóztatnák a viszonylag szegény minimálbéreseket is, akik pedig mindeddig magasabb adót fizettek a magas jövedelem után, azok jobban járnának…
– Miután a hazai átlagjövedelem a legmagasabb adókulccsal adózik, győzzön meg engem bárki arról, hogy az átlagbért keresők „gazdagok”! Ők ezzel jól járnának. Egyébként pedig az egykulcsos adórendszer sokkal egyszerűbb, áttekinthetőbb, sokkal igazságosabb és teljesítménynövelésre ösztökél. Ma például gyakran előfordul, hogy valaki a többletjövedelem reményében többletmunkát  vállal, azután a többletjövedelme átcsúszik egy másik adókategóriába és így annyit vagy alig valamivel többet keres, mint pluszmunka nélkül. Aki szerint ez igazságos és teljesítményre ösztönző, az nagyot téved… S ne feledjük: nagyon leszakadtunk azoktól az országoktól, amelyekkel egyidőben hajtottuk végre a rendszerváltoztatást 1990-ben, s az európai uniós belépésünk óta tovább nőtt a lemaradásunk. Ennek egyik oka épp a hazai adórendszer bonyolultsága, áttekinthetetlensége. Szlovákia, Románia, Bulgária, Csehország, a balti államok mind megtették ezt a lépést és mind jó eredménnyel.
l A háromkulcsos áfát hogyan képzelik? Úgy tűnik, ez visszalépés lenne a már egyszerűsödött kétkulcsos áfához képest. Miért érné meg – és kinek?
– Mindenkinek megérné. Fel lehet fogni úgy is, hogy visszalépés, ha ismét három adókulcs lesz, de ez vitán felül szükséges. Az adórendszer átalakítása a munkajövedelmek adóját csökkentené és ennek ellentételezéseként a fogyasztási adókat növelné. A jövedelemarányos helyett fogyasztásarányos rendszerben az már egyéni döntés kérdése, hogy valaki drágább és magasabb adótartalmú vagy olcsóbb és kisebb adótartalmú árukat vesz. A 20 százalékos áfakulcsot vissza kellene emelni 25 százalékra, de hogy ez ne hozza végletesen nehéz helyzetbe a kevés pénzből élőket, úgy gondoltuk: az alapvető élelmiszerek 12 százalékos áfakulccsal adóznának, s maradna ötszázalékos adókulcs a gyógyszerekre, könyvekre, sajtótermékekre; 12 százalék lenne az áfa az idegenforgalmi-vendéglátóipari szolgáltatások után is – a versenyképesség fokozása érdekében. Ma ugyanis ezek az EU nagy idegenforgalmú országaiban a hazainál kisebb kulccsal adóznak.
l Az önök által csak „haláladóként” emlegetett örökösödési illeték eltörlése nem csökkentené az államkassza bevételeit? Ráadásul ez is a vagyonos családoknak kedvezne, hisz’ nekik nem kellene fizetniük a megszerzett vagyon átörökítése után…
– Hazánkban rendkívül rossz a lakások tulajdonosi szerkezete. Mindenki roppant büszke arra, hogy a sajátjában lakik; a lakások 96 százaléka magántulajdonban van. Ennek negatív hatásai közé tartozik, hogy nem, vagy alig mobilizálható a lakosság; az ország egyik felében munkaerőfölösleg van, a másik felében hiány. Nincs elég bérlakás, sajátját nem tudja könnyen elcserélni az ember. S a legolcsóbb lakótelepi lakásban élő család gyermekinek is meg kell fizetniük az örökösödési illetéket, ha a szülők meghalnak. Az illetéktörvény sokak szemében visszatetszést is kelt, hiszen így akkor turkál az állam a zsebükben, amikor a legnehezebb a helyzetük, amikor gyászolnak. S az ebből adódó költségvetési bevétel még a büdzsé egy ezrelékét sem érheti el, ám a beszedési költségei roppant magasak, így alig marad belőle valami. Azt hiszem, természetes, ha a parlament elgondolkodik azon, érdemes-e ezt az illetéket életben tartani.
l S nem tartanak attól, hogy ha eltörlik, akkor nincs bevallási kötelezettség és a nagy vagyonokat is tisztára lehet majd mosni egyetlen szóval: „örököltem”?
– Nem aggódom emiatt, hiszen nyilván számot kellett az örökhagyónak is adnia a vagyon keletkezésének körülményeiről; erről léteznie kell korábbi adatoknak is; jó esetben talán őt ellenőrizte is az APEH. Az adóamnesztia jó alkalmat teremt arra is, hogy létrejöjjön egy vagyonkataszter. A javaslatunk az, hogy ekkor kelljen mindenkinek olyan vagyonbevallást készítenie, amely az adott pillanatban a tulajdonába tartozó vagyonelemeket felsorolja. Ezzel lehet a későbbi vagyonosodási folyamatot nyomon követni. Az MDF ezt már 1992-ben indítványozta, most meg kell történnie ennek, másképp a rendszer nem fog működni.
l Az Index szerint elszámolták magukat és nem nullszaldós a Nemzeti Adószabadság Programja, a pénzügyminiszter is úgy véli, a csomagjuk körülbelül 1400 milliárd forinttal kurtítaná meg a büdzsét. Ezt miből pótolnák?
– Az Index írását meglehetősen célzatosnak tartom, és nem éppen jóindulatúnak, mert próbálják jelentéktelenné tenni a törekvésünket, pedig ez az első összefogott adótörvény-módosító javaslat, amely az utóbbi hat évben napvilágot látott. Nem mondtuk, hogy hibátlan, csak azt: ez tárgyalási alap, s ha vannak nézetkülönbségek, más vélemények, akkor azokat figyelembe kell venni, és meg kell állapodni. És szerintünk nem is stimmel az 1400 milliárd; a Pénzügyminisztérium és az Index kalkulálása is statikus állapotot és gondolkodást tükröz. Igaz, hogy ha valamennyit valahonnan elveszünk, akkor az ott hiányozni fog. Csak éppen nem számolnak a gazdaságélénkítő hatással, ami növeli a magyar gazdaság versenyképességét, ami megjelenik a munkaerőpiacon, és ami számításunk szerint a GDP-t legalább két százalékkal növelné. Szerintünk a háromkulcsos áfa bevezetése és a felső kulcs emelése is mintegy 500 milliárd forint pluszbevételhez juttatná a büdzsét és az egykulcsos szja sem 800 milliárdos, hanem feleakkora bevételcsökkenést okozna. Még abban sem vagyok biztos, hogy azonnali hatásként veszteséget okozna az adócsomagunk, mert mi az adóamnesztiától 75 milliárdnyi bevételt várunk s az Adószakértők Szövetségének elnöke, Zara László még akár ennek a tízszeresét sem tartja kizártnak. Az emberek szeretnek nyugodtan élni, s megfizetik, ha egy tisztességes alkuban ennyi az ára annak, hogy utána betartható szabályok irányítsák az életüket.
l Az első ötpárti egyeztetés után hogyan látja a „pakk” parlamenti elfogadásának esélyeit?
– Amiben teljes volt az egyetértés, az az örökösödési illeték, a „haláladó” részleges eltörlése. Azért részleges, mert csak a közvetlen hozzátartozók kapnának teljes mentességet – a fel- és lemenők és a házastárs – a távolabbi rokonok nem, ők mérsékelt kulccsal fizetnének illetéket, amelyről még tovább egyeztetünk.
l Ha kisebbségi kormányzás következik, akkor döntő lesz az, hogyan szavaz a többség a jövő évi költségvetésről. Min múlik, hogy az MDF támogat egy szocialista költségvetést, elveti vagy tartózkodik a szavazásnál?
– Két aktus garantálja egy kormányzópárt kormányzó képességét: a miniszterelnök megválasztása a kormányprogram elfogadásával együtt, s a másik a költségvetés. Ehhez a többséget biztosítani a mindenkori kormánypárt feladata. Az ellenzéki pártok általában nem szokták a költségvetést megszavazni, és az MDF nem látja okát, hogy ezen a szokáson változtasson. A tartózkodás is „nem” szavazat csak éppen finomabb. A szavazástól pedig mi nem szoktunk távol maradni.
l Elképzelhetőnek tartja a koalíciót az MSZP-vel – Gyurcsánnyal vagy nélküle? Vagy soha?
– Kizártnak tartjuk a koalíciót. Ennek a legfőbb oka az, hogy a szocialisták programja alapjaiban tér el a mi gazdasági és társadalmi elgondolásainktól. Nem látok esélyt rá, hogy a programjaink koalíciós közelségbe kerüljenek.
l Ha a Fidesz nyer, akkor természetes szövetségesük lesz?
– A szocialisták programja nyilvános, de a Fideszét nem is ismerjük. S a Fidesz kommunikációjában számos olyan baloldali elem lelhető fel, amely a mi számunkra teljességgel elfogadhatatlan. Az, hogy szövetségesek lehetünk-e, attól függ, milyen programmal vág neki a Fidesz a következő választásnak. Ha a programjaink hasonlóak, egymáshoz illeszthetők lesznek, akkor a koalíció lehetősége nem kizárt. A politikában nincs „természetes szövetség”.
l Újabban egyesek már nemcsak a politikai elit, a két nagy párt állandó ostorozása, de az adócsomag miatt is populizmussal vádolják pártját. Ehhez mit szól?
– Meglehetősen felületes az ilyen megközelítés. Mi nem a nagy pártokat ostorozzuk általában, hanem a Fidesz megnyilvánulásait és az MSZP intézkedéseit konkrétan. Roppant nagy hasonlóságot mutat e két párt eszmeisége, stílusa és mindkettőben találunk olyan elemeket, amelyekkel nem érthetünk egyet; az a dolgunk, hogy ennek hangot is adjunk. S a tömegbázisunkat nem szeretnénk populista módon növelni, mert tudjuk: az, hogy mennyi szavazónk lesz, nem annyira az MDF-en múlik, mint inkább az ország állapotán. Szó szerint értjük a „párt” kifejezést; egy részt, a társadalom egy részét akarjuk képviselni. A középosztályt. Az most éppen akkora, mint az MDF támogatottsága. Azon munkálkodunk, hogy a középosztály méreteiben gyarapodjék. Ha sikerül, akkor a pártunk támogatottsága is nő, ha meg nem sikerül, akkor ott maradunk, ahol most vagyunk. De ez nem csak a mi bajunk lenne, hanem az országé is.

Vasvári G. Pál 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!