A munka ünnepén, május elsején kezdi meg munkáját a magyar labdarúgó-válogatott élén a nemzeti csapat sorrendben 47. szövetségi kapitánya, a holland Erwin Koeman, akit a hét közben szerzôdtetett az MLSZ, pontosabban annak teljhatalmú elnöke, Kisteleki István, aki egyszersmind megköszönte a ténykedését a másfél éven át próbálkozó, a kiebrudalástól gyakorlatilag kezdettôl okkal szorongó Várhidi Péternek.

Az MLSZ elsô embere amúgy nem lépett váratlant, hiszen régóta hirdeti, hogy az ô hivatali ideje alatt mindenképpen külföldi trénert akar látni a nemzeti együttes élén, itt van hát most – a német Lothar Matthäus után a Németalföldrôl – az ô embere. Kisteleki gyakorlatilag már az év elején is csupán átmeneti idôt, egyértelmûen csak haladékot adott az eddigi kapitánynak, aki viszont hiába igyekezett magyar trénerben egy pillanatig sem gondolkodó elöljárója kedvében járni, nem tudott megfelelni a magas követelményeknek. Nem is felelhetett meg eleve, hiszen hangsúlyozottan tapasztalt, neves, eredményes és tekintélyes külföldit álmodott meg magának az elnök, így aztán a sokáig egyöntetû hazai szurkolói rokonszenvtôl övezett, bár a kudarcok hatására az utóbbi idôben megcsappant népszerûségû Várhidi az olykori részsikerek, a(z idônként azért meg-megbicsakló) fiatalítási törekvések ellenére sem maradhatott posztján. Hogy utódja, Erwin Koeman sem felel meg teljesen az ideális kapitányról vallott elnöki nézeteknek? Hát istenem, végtére is ismertebb, mint Várhidi, talán tapasztaltabb is a 46 éves hollandus, aki játékosként egykoron valóban a neves európai focisták közé tartozott (1988-ban Eb-t nyert tulipánország akkori kiváló válogatottjának tagjaként bátyjával, a nála is ismertebb Ronald Koemannal együtt, akit alig néhány napja menesztettek a Valenciától, mivel a kiesés szélére sodródott spanyol csapatával, de ez már egy másik történet...). Viszont, hogy eredményesebb-e, azt már nehezebb lenne egyértelmûen kijelenteni. Tudniillik az elmúlt egy évben éppenséggel munka nélküli volt, ha úgy tetszik, pihent, miután elküldték az irányítása alatt korábban harmadik, majd tavaly májusban hetedik helyre visszaesett holland élcsapattól, a Feyenoordtól. Igaz, klubcsapattal vergôdött, és nem egy ország nemzeti együttesével.
Ami bizonyos: Magyarországon, az MLSZ részérôl meg lesz becsülve anyagilag, szakmai munkáját nem gátolhatják forintos gondok, már csak azért sem, mert euróban kapja a fizetését, állítólag havi 10 millió forint körüli összegért vág neki a Várhidi utáni magyar futballkorszaknak azzal az egyértelmû feladattal, hogy válogatottunkkal a szeptemberben kezdôdô és a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságra selejtezô sorozatban szerezze meg az elsô három hely egyikét csoportunkban. Hogy a harmadik pozíció speciel már semmire se jó, hagyjuk, ellenben a szerzôdéshosszabbítás elôfeltétele a „dobogós” helyek egyikének kiharcolása. És nyilván egy ütôképes, a Váradi-alakulatnál hatékonyabb, nyilván jobb focit játszó és értelemszerûen eredményesebb válogatott kialakítása. Olyané, amely az albánok és a máltaiak megelôzésének alapkövetelményén túl legalább egyet megelôz még a nagy hármas tagjai, a portugál, a svéd és a dán válogatott közül is. Embert próbáló, szép feladat, olyannak való, akit még maga Kisteleki is – Koeman edzôi elôéletérôl szólva – „nem túl veretesnek” minôsített. De hát mi történhet: legfeljebb nem sikerül neki, s elköszön majd isten hírével, vagy neki köszöni meg az elnök úr, ha 2010-re sem lesz egy tapodtat sem elôrébb a magyar futball elitosztaga. Az alatt a szûk két év alatt, ami a rendelkezésére áll, megélhetési gondjai biztosan nem lesznek, még száguldó infláció közepette sem, szakmailag meg neki is remek alkalom a tanulásra a magyarországi kísérlet. Ami számára, a jó ideje odahaza pihenô edzônek érthetôen nagy kihívás. Kisteleki szerint „magas fokú a bizonyítási vágy” Koemanban, aki hogy a kritikus újságírókat leszerelje, hogy igyekvô, tanulni akaró típus, azt a sajtóbemutatón azzal próbálta igazolni, hogy – papírról olvasva ugyan, de mégis csak – magyarul szólt a megjelentekhez. „Jó napot kívánok, üdvözlöm a magyar szakírókat és a szurkolókat!” – hangzott a székfoglaló, meg hozzá a bölcs dicséret, hogy elôdje remekül dolgozott, ennek köszönhetôen olyan válogatottat vesz át, amely tele van tehetséges, fiatal játékosokkal. Az udvarias szavakat némi „szakmázás” is követte, de ezekkel a mondatokkal már többeknek mosolyt csalt az arcára, tudniillik így nyilatkozott: „A jó eredmény eléréséhez az elsô lépés, hogy ne kapjunk gólt, ez viszont akkor érhetô el a legkönnyebben, ha az ellenfél térfelén tartjuk a labdát, erre törekszem én is a csapattal.”
Kétszeri elolvasás után is marad a kétely: ennél azért talán valamivel komolyabb tudomány a labdarúgás. Még Magyarországon is. Vagy mégsem?...   (jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!