Londoni Labour-kudarc

A sors iróniájaként ez a brit belpolitikában fölindulással felérő londoni váltás a baloldal vezető ereje, az 1997 óta kormányzó Munkáspárt által meghonosított új rendszer eredménye. Margaret Thatcher volt konzervatív kormányfő 1986-ban – miután kibékíthetetlen politikai ellentétbe került bizonyos Ken Livingstone nevű városvezetővel – törvényi úton felszámolta a londoni közgyűlést, amelyet a Labour élesztett újjá 2000-ben, úgy, hogy a testület élére közvetlenül választják a polgármestert. Az akkori munkáspárti kormányfő, Tony Blair és köre által modernizált „új” Labour nem az önfejűsége és engesztelhetetlen balossága miatt pártberkekben is rettegett Livingstone-t szánta a posztra. A politikus, közkeletű nevén „Vörös Ken”, azonban ettől – és pártjától is – függetlenül, vagyis párttagként, de független jelöltként  elindult a Labour hivatalos jelöltje ellen – és hatalmas fölénnyel győzött, majd a sikert négy évvel később, akkor már hivatalos munkáspárti jelöltként, megismételte.
Blair még az első választási győzelem után „katasztrófát” jósolt Londonnak Livingstone polgármestersége alatt. A „katasztrófa” ugyan elmaradt, de az együttműködés nem volt könnyű „vörös Kennel”, aki rendre szembefordult a saját pártja alkotta kormány politikájával a legsarkalatosabb kérdésekben, leglátványosabban az iraki háború ügyében. Amikor George Bush amerikai elnök nem sokkal az iraki háború kitörése után állami látogatásra, vagyis II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba látogatott, a polgármester volt az egyik főszervezője a Bush elleni százezres tüntetésnek. Livingstone két éve – a brit kormány teljes bojkottjával szembehelyezkedve – szívélyes és fényes fogadtatásban részesítette a nyugati hatalmak részéről páriaként kezelt venezuelai elnököt, Hugo Chávezt, amikor az „magánlátogatást” tett Londonban.
A csak szombatra virradóra eldőlt szoros londoni vetélkedőben „Vörös Ken” legyőzője, a New Yorkban született, a világ két legelőkelőbb iskolájában, Etonban és Oxfordban nevelkedett Boris Johnson legalább olyan sajátos figurája a brit politikusi mezőnynek, mint Livingstone. Folyamatosan rendetlen külsejéről, meggondolatlan, néha etnikai kisebbségeket sértő vicceiről, elszólásairól közismert, annak ellenére, hogy maga is egyebek mellett török és német felmenők leszármazottja. Szokták „a Konzervatív Párt Fülöp hercegének” is nevezni, egyenes utalással II. Erzsébet királynő férjére, akinek szintén rendszeres és kínos elszólásai évtizedek óta rettegésben tartják az udvari protokollosokat.
A londoni polgármester-választás tétje óriási volt. London gazdaságának éves GDP-értéke meghaladja a 200 milliárd fontot (400 milliárd dollár), vagyis a brit főváros gazdasága, amely elsősorban a City pénzügyi központjára és a hatalmas szolgáltatási szektorra épül, nagyobb sok közepes európai országénál. Az új polgármester évi 11 milliárd fontos (3600 milliárd forintos) költségvetéssel gazdálkodhat.
A legutóbbi hetek közvélemény-kutatásai rendre azt mutatták, hogy a pontosan 11 éve, 1997. május 1-jén – akkor még földcsuszamlásszerű parlamenti választási győzelemmel – hatalomra került Munkáspárt most már nagyon komoly népszerűségi hátrányban van az ellenzéki Konzervatív Párt mögött, szakértők szerint főleg amiatt, mert a választók az elmúlt hónapok egyre rosszabb gazdasági mutatói és előrejelzései miatt a kormányt büntetik. Livingstone – aki személyesen sokkal jobb szavazatarányt ért el, mint a Munkáspárt az angol–walesi helyhatósági választásokon – nem kis részben Gordon Brown jelenlegi miniszterelnök és a Labour népszerűtlensége miatt bukott el, és veresége sajátos oda-visszahatásként Brown már most meglehetősen bizonytalan pozícióját is végleg kikezdheti a párt és a kormány élén.
A csütörtökön lezajlott részleges választáson 137 angol és 22 walesi helyhatóság 4023 képviselői mandátumát újították meg, és Londonban polgármester-választást is tartottak. Utoljára London eredményei futottak be, szombat hajnalban. A tory jelölt 140 ezer szavazattal előzte meg péntek estig hivatalban volt munkáspárti ellenfelét és immár elődjét. A 5,5 millió londoni választó közül 2,5 millióan – 45 százaléknyian – éltek szavazati jogukkal. A Munkáspárt összesen 331 választott tanácsnokot veszített a korábbi 2700-ból, jóllehet a pártstratégák a választások előtt azon a véleményen voltak, hogy már 200 körüli helyhatósági mandátumvesztés katasztrofális vereséget jelentene. A Munkáspárt elvesztette az ellenőrzést számos észak-angliai és walesi tanács felett, olyan térségekben, amelyek korábban baloldali erősségeknek számítottak. A brit baloldal vezető ereje a voksok 24 százalékát kapta, vagyis húsz ponttal lemaradt a konzervatívok 44 százalékos szavazataránya mögött. A Munkáspártot az eddigi örök harmadik Liberális Demokrata Párt is megelőzte, amelyre 25 százaléknyian voksoltak. Ha ugyanez a szavazatarány a következő általános parlamenti választásokon is érvényesül, a konzervatívok hatalmas, az összes többi frakció együttes létszáma feletti 138 fős többséggel vonulhatnának be a brit parlament alsóházába; ez több mint a kétszerese lenne a Munkáspárt jelenlegi alsóházi többségének.
Brownt a választók egyöntetű szakértői kommentárok szerint a gazdaság egyre rosszabb állapotáért büntették. A megélhetési költségek az elmúlt évben ugrássze-rűen nőttek, miközben a gazdasági növekedés megtorpant: a tavalyi 3,1 százalék után az idei évre független londoni elemzők alig 1,5 százalékot várnak, és nem zárják ki az időleges recessziót sem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!