Almár Iván
– Professzor úr, gratulálunk. De a díj névadójának – az itáliai reneszánsz gondolkodójának, vándorhumanistájának, csillagász tudósának – a sorsát nem feltétlenül szeretné a sajátjának tudni…
– Hát nem… Nagyon nem! Hosszas inkvizíciós eljárás nyomán az Úr 1600. esztendejének virágvasárnapján az egyház veszedelmes eretneknek nyilvánítva égettette meg elevenen Rómában, a Campo dei Fiorin. De mi szerencsénkre a XX–XXI. században élünk, nem a XVI-ban. Tisztelem őt, a szellemét: már akkor azt állította, s meggyőződése mellett kitartott, hogy számtalan „lakott világ”, mai kifejezéssel „Földön kívüli civilizáció” létezhet. Tizenöt éven át alelnöke voltam annak a bizottságnak, a SETI-nek – a „Search for Extra Terrestrial Intelligence”-nek –, amely saját tudományos módszereivel, így a Földről kisugárzott jelekkel is a Földön kívüli intelligens élet lehetőségeit, létezését keresi a világegyetemben, a világűrben a nemzetközi Ausztronautikai Akadémia keretei közt. Egy másik intézmény a SETI-Liga, amely több ezer tagot, köztük civil szervezeteket, egyesületeket számlál, s most kitüntetett a közgyűlése az ezen a területen folytatott vagy három-négy évtizedes munkámért. Egyébként a feleségemmel, Erzsébettel már egyetemista korunktól kezdve sokszor választottunk magunknak csillagot – persze nem úgy, mint Petőfi a Négyökrös szekér című versében írta: „Ne válasszunk magunknak csillagot? Szólék én ábrándozva Erzsikéhez”. Az én Erzsikémmel az asztrofizikán belül a fényváltozásokat kutattuk… Mai napig együtt dolgozunk. A gyermekeink nem követtek bennünket a pályán: Ákos informatikus, Edit pedig ügyvéd, most gyesen van éppen féléves Marci fiával; kislánya, Petra már iskolás – ő nagyon érdeklődik a csillagos égbolt iránt, már volt velünk a csillagvizsgálóban, s a Planetáriumban is.
– Vajon miért van az, hogy mi, emberek mind az elképzelt istent, mind pedig a létezhető idegen lényeket antropomorfizáljuk? Más bolygók „lakóit” afféle „zöld emberkéknek”, ufólényeknek ábrázoljuk…
– Mert mi, emberek egyszerűen ilyenek vagyunk. Nagy a fantáziánk, de azért e képzelet mégiscsak korlátozott, behatárolt: mintha túlságosan is „oda lennénk” az emberiségért, másmilyen intelligenciát, mint amilyent mi, a két lábon járó főemlősök képviselünk itt, a Földön, el sem tudunk képzelni. Talán ezért is félünk, ezért is születhetnek az egyfajta veszélyeztetettségünkről is szóló sci-fik. Pedig önmagunktól kell igazán tartani! Egy nagyvárosból – így Budapestről is – a tiszta, sziporkázó csillagos eget szinte alig lehet látni. A kontinensünkön is nagy már a fényszennyezés: a mesterséges fények megzavarják a természetest; vitatott az is, hogy a madarak vonulását is esetleg megzavarják. Mifelénk, a Bükkből még látható a tiszta nyílt ég, de a legtöbb obszervatórium kevésbé lakott helyen – szigeteken, vagy olyan ritkább népsűrűségű államban, mint mondjuk a dél-amerikai Chile – működik.(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!