Mindenkinek azt adom, amit ő ad

Volt nekem egy autóm, a fent említett márka, tizennyolc éves, mert az a perverzióm, hogy vesztett ügyekbe jó beszállni, mert úgy lehet tönkremenni gyorsan. Vettem egy ilyen matuzsálemet, amely még csak ereklyének sem jó, csak viszegeti a pénzt, viszont ronda. Én szeretem az ilyen puritán terepjárókat, ez kérem Afrika lehelete, meg ilyenek. Szóval vettem. Egy évig használgattam, fel is jelentettek vele a Velveten, már akkor is, hogy egy állat nagy autóban ültem a Fő utcában. Az ilyen feljelentésekben az a gyönyörűséges, hogy az utca lelkes embere maga is érzi, hogy gyér az, amit kifigyelt, egyszerűen csak valaki volt valahol, ezért beleszúr negyven szavas szókincséből néhány jelzőt, erőltetett koncepciót arra nézvést, hogy a megfigyelt személy hogyan nézett, hogyan járt, mit gondolt, ezeket nyilván nagyon lehet tudni, mindannyian mentalisták és metakommunikáció-elemzők vagyunk egyben. Szóval a traktor. Így hívtam. Költöztem s amíg a rohangálás zajlott, ki kellett tenni a ház udvaráról, áttettem egy nagyon széles, éjszaka is jól megvilágított utcába, hogy ne legyen baja. Lett. Nem neki, az ott lakó unatkozó kis mocsoknak, aki néhány napon belül bejelenteni gondolta a fenti lapnál a tényt, hogy haha, Jáksó oda tette az autóját. Borzalom. Az utcára. Rémes. Hogy lehet ilyet cselekedni anélkül, hogy az Úr villámmal ne fújná le a félidőt. Aznapra volt megbeszélve a tréler egyébként, hogy indítsuk el a roncstelepi procedúrát, mert addigra már többet kellett belefizetni, mint amennyit ért, de lemondtam. Van egy hajlamom arra, hogy mindenkinek azt adjam, amit ő ad nekem. Tükrözök, mint a rádióban is. Szasz, szasz. Jó napot, jó napot. Anyád, tied. Szóval gondoltam, ha ilyen kis pattogós, akkor nézegesse. Közben valaki kiszúrta a kerekeit is, mármint a kocsinak, nem, nem gondolom, hogy ő lehetett volna, az ilyen kerékkiszúrás mindennapos és sohasem célzott dolog. Ugyan. Gondoltam, ha roncsot csinál belőle, akkor azt fogja nézni, nekem aztán mindegy. S most, igen. Ráhívta a közterületeseket, akik megállapították, hogy nem stimmel a szélvédőbe gravírozott rendszám a rajta lévővel. Felhívtam az előző tulajt, hogy ez mi, röhögött és azt mondta, hogy a gravírozás nem hivatalos okirat, igen, egy tizenöt éves autónál a repedt szélvédőt az ember nem gyáriból javítja, hanem roncstelepesből, de ez nem motorszám vagy alvázszám. Aha, mondom. Egyben – szintén röhögve – megkérdezte, hogy emlékszem-e arra a zöld falú szervizszerűre, ahová együtt elmentünk a vásárláskor. Mondom, az eredetvizsgálatra gondol? Arra. Szóval ez van, továbbra is teszek arra, hogy van, aki unalmában „celebeket” kukkol s ha azt látja, hogy ad absurdum egy „celeb” (ők hívják így) az utcán ment, akkor ráüti az élvezeti értéket: „nagyképűen” ment. Vagy „szemét körbefuttatva keresve, ki ismeri meg”. Vagy akármi. Vagy esetleg az utcán parkolt az autójával. Szóval ez a Range-botrány. Nem is hallottak róla?

Jáksó László 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!