Nem történt felségsértés, amikor a nemzeti lobogóval is felszerelkezett csapatkapitány – némi darus kocsis segítséggel – felmászott Kybele-Cibeles szobrára és az oroszlánok vontatta szekéren ülő görög-római istennő nyakába akasztotta a Real Madrid futballcsapatának egyik védjegyét: a spanyol királyi klub hivatalos, szurkolók és játékosok viselte sálját.
Ahogyan az az idén is zajlott, vagy ötvenezer ember közreműködésével, miközben Raulék önfeledten ünnepeltek a tetején a klub bajnoki különbuszának, amelynek oldalán körbe-körbe ott virított óriás betűkkel a lényeg: 31 liga campeones – azaz 31-szeres bajnok lett a királyi gárda.
Ezúttal három fordulóval a bajnokság vége előtt, már május elején eldőlt a Premier Divisiónban a legfontosabb kérdés, vagyis a bajnoki cím sorsa. A Real megvédte titulusát, miután behozhatatlan előnyre tett szert, amikor egy hete, Pamplonában, az Osasuna otthonában 0-1-ről fordítva nyert 2-1-re, kiérdemelve ezzel történetének újabb elsőségét.
Ebből a 31-ből éppenséggel hatnak volt közvetlen részese a gárda em-
blematikus alakja, Raul, akit sokan és sokszor temettek már, annál többen szorítottak azonban érte, „feltámadásáért” és bár túljutott már karrierje zenitjén, azért még ma is meghatározó alakja a Realnak a 30 esztendős csatár, akit momentán tömegek követelnek be, helyesebben vissza a nemzeti válogatottba is, hogy a június 7-én rajtoló, svájci–osztrák közös rendezésű Európa-bajnokságon méltóképpen vehessen búcsút a válogatottól. De mindenek előtt azért, hogy előbb még sikerre vezesse a spanyol futballarmadát a szomszédságunkban záródó kontinensviadalon.
Miként tette azt klubcsapatával, amelynek ebben a szezonban (is) vezéregyénisége volt, s ezt a szurkolók megszavaztatásának végeredménye is visszaigazolta, hiszen toronymagasan ő nyerte a „jósági” vetélkedőt, és nem csupán azért, mert 18 találatával – két fordulóval a bajnokság zárása, és a ma esti, utolsó előtti körben a Zaragozával vívandó meccs előtt – már házi gólkirálynak tekintendő. Rajta kívül különösen az irányító Gutival, a hátvéd Sergio Ramosszal és a hajrára alaposan feljavuló lelkes holland szélsővel, Arjen Robbennel voltak a Real-hívek különösen elégedettek. Na és persze a német vezetőedzővel, Bernd Schusterrel.
Akinek a formállogika szabályai szerint most, hogy bajnok lett csapatával, le kellett volna mondania posztjáról. Ehelyett megerősítették tisztében a madridi klub elöljárói, s agyba-főbe dicsérve köszönik neki egész idénybeli sikeres tevékenységét. Akik – persze csak tréfásan – mégis a távozását emlegetik, azt mondják: tavaly, ugyanilyen helyzetben, amikor még Fabio Capello volt a tréner a Realnál, s akkor is sikerült bajnokságot nyerni hosszabb szünet után, az olasz mesternek nem lehetett maradása: bajnoki elsőség ide vagy oda, kitették a szűrét a fővárosi elitklubból.
A hiteles magyarázat az óta sem született meg, de valami olyasmi volt elmozdításának egyik indoka, hogy Capello miatt kényszerült odébbállni több klasszis is – így Roberto Carlos, Ronaldo, Beckham – a blancóktól, ráadásul a fővárosi csapatnak az itáliai maestro nem tudott igazán fazont szabni, s túl az eredményességen a látványos, szép futballal adós maradt, mert inkább a védekezést részesítette előnyben a közönségvonzó támadófutball rovására.
Schuster – túl azon, hogy az akciódús, szemnek is tetszetős focit sikerrel hozta vissza, miközben új embereket épített be a csapatba – kétségtelenül nagy előnnyel indult Capellóval szemben az edzői összevetésben: játékosként nyolc évet ugyan előbb az örök rivális Barca színeiben húzott le, ám 1988 és 1990 között már a Real mezébe bújva futballozott tovább Spanyolországban, és kedvencként maradt meg máig a „Realisták” emlékezetében. Vagyis tavalyi „leigazolásakor” eleve már saját emberükként fogadták a Santiago Bernabeu Stadionban, ahol trénerként is győzelemre sikerült vezérelnie Raulékat, akik a spanyol kupától és a Bajnokok Ligájától is idő előtt búcsúztak ugyan, a legalább akkora becsben tartott campeonatót azonban megnyerték úgy, hogy a sokáig legnagyobb rivális, amúgy örökös vetélytárs Barcelonát – amelynek most még a harmadik helyért is meg kell küzdenie – a hétközi bajnokin rettenetesen elpáholták. A szerda esti örökrangadón, vagy ahogyan ők nevezik: az el clasicón 4-1-es csapást mértek a fővárosiak a katalán együttesre, amely ráadásul csak az utolsó percekben tudott szépíteni, a négy madridi találatot – benne a már a meccs legelején esett pompás Raul-gólt – követően. És még az a – nézőpont kérdése persze, hogy minek tekintjük – szégyen, avagy szomorú kötelességtétel is érte-várta őket, hogy a Real stadionjában kellett az íratlan hagyományoknak megfelelően díszsorfalat állniuk a friss bajnok Real Madrid játékosainak bevonulásakor...
A fővárosiakra most még napokig-hetekig a győzelmi örömünnepek sorozata vár, a Barcára pedig a szomorú szezonzárás után a felejtés, a feltöltődés és a fogadalomtétel: jövőre, az új bajnokságban mindent elkövetnek annak megakadályozásáért, hogy sorrendben harmadszor egymás után is a királyi gárda nyerje a világ egyik, ha ugyan nem a legerősebb labdarúgó-bajnokságát.(Jamzon)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!