Botor bátorság

Az önálló Csehszlovákia második elnökének nevéhez fűződő gyalázatos döntések fölött a történelem régen kimondta a maga erkölcsi ítéletét, de mintha mindenki megfeledkeznék arról, hogy az 1945 folyamán hozott 143 dekrétumnak nem mi voltunk a főszereplői, s nem is a szlovákok. Ez eredendően német–cseh vita volt, s a nem kevesebb mint hárommillió szudétanémet kitoloncolása évtizedeken át beárnyékolta a cseh–német viszonyt. Magyarok és szlovákok csak mellékszereplői e súlyos tragédiának; döntően a 33. dekrétum nyomán mintegy 75 ezer szlovákiai magyart kényszerítettek szülőföldje elhagyására, miközben nagyjából 60 ezer hazai szlovák ment át anyaországába. Bármennyi emberi szenvedés és igazságtalanság követte is az elhurcolásokat és kitelepítéseket, bármennyire igazságtalan is a cseh nacionalista Benes által hangoztatott kollektív bűnösség elve, az Európai Unióban jól tudták, hogy a második világháború hatása alatt született – különben tarthatatlan – jogelveket nem érdemes bolygatni. A pozsonyi parlament szeptemberi döntése – finoman szólva – nem szerencsés, de alapvetően szlovák belpolitikai indíttatású és nem elválasztható a Fico–Slota koalíció, valamint az ottani magyar politikusok megromlott viszonyától. Budapestről azonban messzebbre kellene látni, s mielőtt politikusaink túlzásba  vinnék a hangoskodást – demonstratív nyilatkozatokat vagy éppen látogatások lemondását –, nem árt emlékezni, hogy egykoron a magyar politika, nem külső nyomásra, segédkezett a hazai svábok kiebrudalásában. Ha a németeknek és franciáknak fél évtizeddel a háború után volt erejük megbékélni, akkor legyen erre energia most is vezető politikusainkban, s ne szorítsanak a nacionalistákkal közös nevezőre minden odaáti politikai erőt. Slota – még ha kormányon van is – nem azonos Szlovákiával, ahogyan Csurka meg a hungaristák sem azonosak a mi országunkkal. Most nem ahhoz kell bátorság, hogy Pozsony elítélésében ki tud látványosabban tiltakozni, hanem ahhoz, hogy emellett mondják ki végre egymásrautaltságunkat is. A harag fáitól látni kellene az erdőt, amelyben a két szomszéd ország politikai és katonai szövetséges, ezernyi gazdasági és kulturális szállal kötődik egymáshoz, s itt netán még el is leshetünk egyet s mást északi szomszédunk gazdasági sikereiből. Keresni kellene a kapcsolatot mindazokkal odaát, akik maguk is elítélik Slota nacionalistáit – e hangzavarban, a politikai elit e hamis és káros egységében az okos és szakszerű diplomáciának kellene végre szóhoz jutnia, az eddiginél sokkal nagyobb hangerővel. Az lesz igazán bátor, aki a harag napjaiban is képes engesztelődésre és empátiára. A két uniós tagállamnak ugyanis előre kell néznie, mert ha nem így tesznek, akkor a Duna-táj visszahull Ady világába, ahol fél nemzetecskék vergődnek szégyenkalodában.

Martin József 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!