Határozott szakmai céljai vannak Székely Tamásnak, aki szerint bárki, aki felelősen gondolkodik, nem engedheti meg magának, hogy hátradőljön, s várja a következő választásokat.
l Köztisztviselői állását miniszteri bársolyszékre cserélte. Fakírnak való szöges bársolyszékre… Szakértelmét minden oldalon elismerik, finanszírozói részről – OEP-főigazgatóként – pillanatok alatt szót értett a szakmai érdek-képviseleti szervekkel, a háziorvosokkal a vizitdíj-népszavazás után. Mégis az ellenzék azt mondja, ne csináljon ez a kormány – s egészségügy-minisztere – semmit, legfeljebb romeltakarítást.
– Romokat nem látok, de diszfunkcionalitást – számos helyen – igen. Egyébként pedig nem gondolkodtam el rajta, hogy a köztisztviselői állás „biztos”, egészségügyi miniszterből pedig a rendszerváltás óta legalább annyi volt, mint pénzügyminiszterből. Szerintem a miniszteri állás egy bizonyos szakma, egy ágazat csúcsát jelenti, s ha van az emberben elkötelezettség meg tenniakarás, akkor egy ilyen felkérésre véleményem szerint álszerénység nemet mondani. Másrészt abszolút nem értek egyet azzal az állásponttal, hogy „ez a kormány már ne csináljon semmit”. Két év van hátra ebből a parlamenti ciklusból; bárki, aki az egészségügyben érintett – kezdve a betegektől, a szakdolgozóktól az orvosokig és gyógyszerészekig, s nem mondom végig most az egész vertikumot – úgy érez, mint én. Azt érzi, hogy a rendszer diszfunkcionálisan működik, átalakításra szorul. Ezért bárki, aki felelősen gondolkodik, nem engedheti meg magának, hogy hátradőljön, s várja, hogy hát akkor majd jöjjenek a következő választások… Nagyon határozott céljaim és szakmai elképzeléseim vannak, s szeretném ezt a hátralévő két esztendőt kitölteni – méghozzá úgy, hogy amikor elmegyek, akkor azt mondják, hogy volt egy olyan egészségügyi miniszter, akinek a működése alatt a betegek ellátása javult, a szakma – a hivatás – dolgozóinak életpályája jól alakult, s szakmai, valamint anyagi értelemben egyaránt elismerés övezi őket. Ezt mondtam el a minap azon a szakmai fórumon is, ahol a kritikus ápolói hiányról volt szó többek között. Egykori klinikusként átérzem a helyzetet, s életpályaprogramot kell a szaktárcának meghirdetnie. Szakmai célkitűzéseim közt az első helyen említem meg a az egészségügy presztízsének a visszaállítását, átpolitizáltságának a csökkentését.
l Már bocsánat, de hogy jön össze az „elismerés” és a konvergenciaprogram?
– A konvergenciaprogramról sok mindenki úgy gondolja, hogy iszonyú pénzek kivonása történt az ágazatból. De ez nem áll. A konvergenciaprogramnak két része van. Az egyik az, hogy az egészségügyi költségvetés nagysága a GDP-hez – a nemzeti össztermékhez viszonyítva – arányosan kerül meghatározásra; vagyis a GDP növekedésénél kisebb arányban fog növekedni az egészségügyi ellátásra fordítható kiadás. Tavaly a GDP 2-2,5 százalékkal nőtt, ez annyit jelent, hogy ennél 0,2 százalékkal kevesebb a bővülés a gyógyító-megelőző ellátások előirányzatában. Tehát nominális értelemben van növekedés. S azt azért nem szabad elfelejteni, hogy egy kisebb struktúrát kell finanszírozni ebből az összegből, ami – hangsúlyozom – több mint az előző évi költségvetés volt. Emlékeztetnék arra, hogy körülbelül 17 ezer ággyal van kevesebb, mint korábban, s az aktív ágyak száma jelentősen csökkent. Tehát akkor beszélhetnénk arról, hogy itt most valami nagy „krach közeli” állapot van a hazai egészségügyben, ha változatlan szerkezet mellett az inflációnál alacsonyabb ütemben nőnének az egészségügyi kiadások. S a másik dolog, amiről nem szabad elfeledkezni: úgy gondolom, hogy a bevezetett szabályozások eredményeképpen végre megkezdődött a – szakszóval – progresszivitás megfelelő szintjein a betegek ellátása. Azaz a gyógyítás eltolódott az olcsóbb fajlagos költségű ellátás irányába. Ezt „lefordítva” talán úgy mondhatom: ha a háziorvosaink elvégzik a tényleges gyógyítás orszlánrészét – amit természetesen meg tudnak tenni –, akkor a betegnek nem kell kórházba mennie, mert a járóbeteg alap- és szakellátásban, a rendelőintézetekben hozzájut a megfelelő kezeléshez. Nem kell jelentkeznie a kórházban, ami – tudjuk jól – a legdrágább ellátási forma.
l „Sok kórház szűnt meg – kevés kórház szűnt meg.” A számháború szinte állandósult. Politikai kérdéssé lett egy-egy ágy… Ön a szaktárca élén a jelenlegi OEP erősítését, a kórházakkal való szerződéskötések szigorítását tűzte a zászlajára. Nem gondolja, hogy ismét helyi politikai kérdést kreálnak majd, mondván, hogy „elviszik a kórházat, az ellátást a beteg közeléből”?
– Szerintem az, hogy egy intézmény működik vagy nem működik, becsukják vagy nem csukják be, az nem politikai, hanem egyértelműen szakmai kérdés. Persze lehet ezt politikai szintre is vinni, de ha mondjuk, egy kórháznak nincsenek meg a minimális feltételei, s a fenntartója nem tudja biztosítani ezeket, akkor az a kórház igenis nem működőképes, annak a bejárata előtt hiába áll ott a H-betűs kórházat jelző KRESZ-tábla. Ennek a megítéléséhez kell az ÁNTSZ, a tisztiorvosi szolgálat. Nagyon durva példát mondok: ha egy adott osztályon nincs elegendő orvos, aki el tudja látni a betegeket – sebészeti példát hozok fel, hisz’ sebész voltam –, mert egy általános sebészeti osztályon a legminimálisabb létszámfeltétel három sebész szakorvos, mert kettő ott áll a műtőasztalnál, s a plusz egy fő, aki folytatja a munkát, ha bármilyen gond van az osztályon. Mert ha történetesen csupán két sebész van, akkor annak a kórházi osztálynak nem szabad működnie, mert a betegek nincsenek biztonságban. Akkor is, ha a két szakember kiváló… Meg lehet persze operálni egy beteget egyedül is – a tengerentúlon számos esetben egy diplomás felsőfokú végzettségű asszisztens dolgozik a sebész mellett –, de nálunk nem ez a rendszer alakult ki, ez orvoshoz kötött. Így amennyiben egy helyen nincs meg a megfelelő szakemberi szint, ott a páciensek élete veszélybe kerülhet.
l Másként is kerülhetünk életveszélybe… Mára az onkológiai ellátás centrumokban történik, de még nem is oly régen „agyonkezeltek” gyógyuló betegeket. Túl kemoterápiázták, sugárral égették. S nem csupán nálunk. Nemrég Franciaországban fordult elő ilyen.
– Ez megint csak szakmai és nem politikai kérdés. Amikor arról beszélek, hogy minőségi ellátás és esélyegyenlőség megteremtése, akkor arra gondolok, hogy az az orvos, aki megszerez egy szakvizsgát, az jogosítvány kap arra, hogy a szakterületén teljes értékű gyógyító munkát végezzen. Bárhol. Szeretném elérni, hogy a szakorvos a szakmát mindenhol tudja képviselni. Annak idején, amikor én szakvizsgáztam például, az a „rendszer” működött, hogy az osztályvezető főorvosok egy része nem engedte operálni a fiatal kollégákat, ám „leigazolta” nekik – így olyan emberek is a sebész szakvizsga birtokába kerültek, akiknek papírja mögött nem volt igazi tárgyi tudás. Nem véletlen, hogy az egyetem utáni képzésnek a rendszerét teljesen szeretnénk átalakítani – ez ügyben már az elődeim is elkészítettek egy jogszabálytervezetet, amelyet végül is a parlament szakbizottsága nem fogadott el. De ez elodázhatatlan, mert meg kell teremteni azt a helyzetet a betegek/biztosítottak érdekében, amelyben egy vagy több szakképesítés valóban elvitathatatlan jogosítványokat ad a teljes körű és teljes értékű munkához.
l A vizitdíj és a kórházi napidíj nem volt költségvetési tétel – de a népszavazás után azzá lett. Sikeresen „letárgyalta” az elmúlt hetekben a Magyar Orvosi Kamarával és a szakmai alszervezetekkel a finanszírozást – ami nem azonos kompenzációval… Mit fog ez jelenteni?
– Ebben az évben a háziorvosi praxisokban ez azt fogja jelenteni, hogy az összbevételük körülbelül annyi lesz, mint amennyi a vizitdíjjal együtt volt – amíg a vizitdíj létezett. De nem véletlenül sulykolom, hogy ez egy új finanszírozás kezdete! A megállapodás értelmében 7,1 milliárd forint jut a háziorvosi praxisoknak az E-Alap átcsoportosításokból. A háziorvosi feladatok ellátásához a felkészültségen túl megfelelően felszerelt rendelő is kell, szakszemélyzettel. Erről hajlamosak elfelejtkezni azok, akik ma az egészségügyről beszélnek. De gondoljon csak bele: ott, ahol nem egy nővér van, hanem két szakasszisztens, ott jóval több ideje jut az orvosnak a betegeire, hiszen nem kell feltétlenül mindent magának az orvosnak végeznie, rábízhat sok mindent asszisztensére. Tettünk egy nagyon nagy lépést, mert a finanszírozás egyik kulcseleme, hogy meglesz a fedezete a plusz szakszemélyzet foglalkoztatásának – eddig ezt saját praxispénzükből finanszírozták a kollégák. Azt hiszem, mindenképpen ez az első lépés a minőségibb munkavégzéshez. Szakmai szorzó alapján többletpénz jár a plusz szakvizsgákért, s a fix díjazás is módosul aszerint, hogy hány helyen rendel a doktor, menynyien tartoznak hozzá. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségével (MOTESZ) tárgyalva, kértem, próbáljunk egy olyan szakmai javaslatot is kidolgozni, hogy a szűrés „házhoz menjen”, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályok, a szociálisan hátrányos helyzetben lévők is, akik esetleg nem érzik még át, milyen fontos a megelőzés, részesülhessenek az egészségük érdekében ellenőrzésben. A megkezdett népegészségügyi programokat tehát folytatni kell.
l OEP-főigazgató volt, amikor jókora többletbevétel lett a „potyautasok”, a járulékot nem fizetők felleléséből, pozitív lett a tébékassza szaldója. Feltételezi, hogy ezentúl is az lesz?
– Nem akarom, hogy pozitív szaldója legyen az OEP-nek – nullszaldósnak kell lennie az OEP-nek, ami azt jelenti, hogy azt az summát, amit az Országgyűlés megszavaz a költségvetési törvényben az egészségügyi ellátásra, azt az utolsó fillérig költsük el! Precíz, megalapozott jogalkotással, s kellő felkészülési idővel ezek alkalmazásához, a szolgáltatókra háruló adminisztrációs terhek csökkentésését is el kell érni. S ha már a potyautasokról volt szó: minden jogviszony-ellenőrzésért ötven forint jár a háziorvosoknak.
l Két magyar nevű orvos, feltételezem, testvérek, a Brit Királyi Orvosakadémia tagjai egy napilapban nehezményezték – kevesellték –, hogy egy magyar betegre átlagosan ezer dollárnyi jut egy esztendőben az egészségügyi büdzsében.
– A dolgok nem összevethetőek, vásárlóparitáson kell nézni az összegeket. A bevételeket és a kiadásokat is. Büszkék lehetünk – a gyógyszergyártók és forgalmazók kevésbé szeretik ezt –, hogy az Európai Unióban majdnem nálunk a legolcsóbbak a gyógyszerek. S azért nem szabad elfeledkezni a bérekről sem, az ezer dollárba az is belejátszik, hogy alacsony a szakma bérszínvonala – meg fogunk kezdeni egy felzárkóztató programot. Mindenesetre meg kell nézni, mennyi náluk a GDP, s ebből az egy főre jutó – így akkor azért csak-csak nyilvánvaló, hogy a kevesebből kevesebbet lehet költeni. De azt jól kell elkölteni.
l A kormánnyal kevéssé barátságos napilap szerint a „balul elsült reformból kettő maradt, a hálapénz és a várólista, hiszen az egészségbiztosítási törvényt is visszavonják.
– Nyilván egy komoly egészségügyi szakértő írta a cikket… S nyilván elkerülte a figyelmét: az az alapelv, hogy az egészségügyi ellátás biztosítási alapon jár, azaz mindenki mögött van befizetés, a panaszosok számára létezik egy független erős szervezetet, az Egészségbiztosítási Felügyelet, amely a panaszokat ki tudja vizsgálni; s minden bizonnyal arról sem vett tudomást, hogy a mi gyógyszerbefogadási rendszerünkről az EU-ban a vélemény, hogy a legjobbak közül való, s hozzánk járnak tapasztalatcserére. Nem kívánom sorolni a jól szervezett ellátásokat, a kardiológiait, az onkológiait például.
l Szeptemberre várható az új egészségbiztosítási törvénytervezet – a megerősített OEP-pel, magánbefektetők nélkül. De lesz egy igen költséges, többmilliárdos „közvélemény-kutatás” is – egy újabb népszavazás is ennek ellenére.
– Nézze, ha lesz, nem vagyok jós, hogy tudjam az eredményét. Amondó vagyok, nem biztos, hogy erről kéne népszavazást rendezni. Hiszen a most visszavonandó törvényben is benne volt az a sarkalatos pont, hogy a társadalombiztosítás egységes emberi kockázatközösség, ahol az ellátás alapja a munkajövedelmek után fizetett járulék, s igénybevétele a szükséglet elvén alapszik. A népszavazás kérdése – ha jól emlékszem – pontosan arról szól, hogy legyen-e üzleti alapú biztosítás, s ilyen cégek részt vegyenek-e benne. Mivel deklarálásra került-kerül, hogy nem lesz, végül is szerintem felesleges procedúra. Összegyűlt a kellő számú hiteles aláírás, az alkotmány értelmében meg kell tartani a referendumot. A többség dönt, s ha úgy dönt, akkor a népszavazás után három évig nem lehet olyan rendszert bevezetni, amelyben megjelennek az üzleti biztosítók. Ez jelenthet egyfajta garanciális alapot is azok számára, akiknek ezt jelenti a „biztonság”. Ez a kormány – az egypárti, kisebbségi – deklarálta: nem akar másmilyent, csak jobbat, mint a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer. Viszont – ha cinikus akarnék lenni – mondhatnám azt is: a népszavazás adott eredménye adott esetben egy másik kormányt is kötelez…
l Nagy-Bandó András író-humorista – nem egy mechanikusan tekintélytisztelő valaki – jó pár hónappal ezelőtt egy internetes írásában az orvosi hivatás megbecsülésért létrehívott civil kezdeményezésű Astellas-díj honlapján dicsérte önt, mint sebészt egy másfél évtizeddel ezelőtti Vas utcai műtétje kapcsán. Perforált vakbél, hashártyagyulladás volt a diagnózis… Szerinte megmentette az életét.
– Olvastam magam is az írást, köszönöm. Éjszakai ügyeletes voltam, tettem a dolgom. S hogy még szombat délelőtt is bementem hozzá, s a többi, általam műtött beteghez? Mi ott, abban a kórházban ezt természetesnek tartottuk. Szerintem rengeteg ilyen kórház van Magyarországon…
Gündisch Mónika
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!