Szlovákiában születtem, ott éltem 43 évig. A férjem halála után idehozott a sors. Már 22 esztendeje Budapesten élek.
Kezdem azzal, hogy az egyik magyar lap cikke nemrég a szülőföldemről szólt: Hogy sikerült ezeknek az (szlovákoknak), hogy jövőre euró lesz a fizetőeszköz? Amit írtak azzal nem szeretnék foglalkozni. Nagyon fontos volt ehhez a célhoz , hogy Szlovákiában egy igen jó adórendszer működik. Ott nem jelenik meg a tévé képernyőjén a hivatal szóvivője, nem magyaráz, nem fenyeget, és nem beszél arról, hogy még 100 ezer ellenőrzés lesz. Szlovákiában olyan az adórendszer, hogy a tisztességes állampolgár fizeti, mert ott az adót meg lehet fizetni.
Mi van ma második hazámban, Magyar-országon? Magyar állampolgár vagyok, pontosan 20 éve. 65 évesen én és a 68 éves férjem, nem tudtunk megélni a nyugdíjból, ezért béreltünk egy kis helyiséget havi 75 ezer forintért, ahol megnyitottunk egy mini ABC-t. Bár ne tettük volna! Ahogy megnyílt az üzlet, azonnal megjelentek a „tisztelt” APEH operatív osztály revizorai, akik beküldtek egy hajléktalan bácsit, hogy vásároljon egy üveg ásványvizet 100 forintért, reménykedve, hogy a bácsi nem kap nyugtát. A bácsi elmesélte ezt nekünk. Kimentünk, ott állt egy hölgy meg egy úr, és... vártak, hogy mikor tudnak ránk csapni. Nem sikerült, minden rendben volt. De jöttek majd’ minden héten ők és mások is (igaza volt a mostoha- fiamnak: ha már rátok tették a vizes lepedőt, végetek van).
Egy hónappal ezelőtt a férjem vonattal leutazott Bécsbe, és hozott egy kis árut az ünnepekre. Az egyik bevásárlóközpontban vett tíz darab Milka csokit öt euró értékben. Istenem, bár ne tette volna ezt sem! Megjelentek a „tisztelt” operatív szolgálatosok, megnézték az árut, és elkérték a számlát. A férjem odaadta az öteurós nyugtát, mire a revizor felkiáltott: csalni nem szabad, ha nincs számla, akkor baj van, mert a nyugta, habár az áfa rajta van, őket nem érdekli!
Behívatták a férjemet a Bartók Béla úti operatív APEH-központba (most már tudom, hogy az emberek APEH-ávónak nevezik), mint egy bűnözőt, aki el akart „titkolni” öt euró értékű árut. A férjem már vagy hatszor volt ott. A revizorok nem fogadják el az osztrák nyugtát, és azt mondták a férjemnek, őket nem érdekli, lekönyvelte-e ezt az öt eurót, a „kócerájt” az APEH-törvény szerint ők be fogják zárni. Persze a férjem nem vitatkozott, csak bevette a szíverősítő gyógyszerét, és eljött, értve, hogy 68 évesen már nem kell vitatkozni egy 25 évessel, mert az kijelentette, hogy „ő a törvény”.
Nem azért írom ezt a levelet, hogy panaszkodjam. Molnár András levelében minden benne van. Nem is azért írom, hogy kegyelmet kérjek, hogy ne zárják be a mini ABC-t, úgyis azt fogják tenni, amit akarnak, ők a „törvény”. Én csak azért mertem leírni ezt a levelet, hogy ha egy APEH-nek szüksége van az öt euróra, ebben az országban már anyagilag katasztrofális lehet a helyzet. Minden áldott nap szerepel a hírekben, hogy százmilliók eltűnnek, sőt, milliárdok, de a tetteseket kiengedik a börtönből, mert szegények nem bírják a zártságot, meg a rossz levegőt.
Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője mesél nekünk az APEH nagyon nehéz munkájáról. De sajnos, az én családom tagjai – s gondolom, rengetegen az országban – nem hisznek ezeknek a meséknek, nem hisznek az operatív hülyeségeknek, mert egy ember, aki legalább egyszer bekerül a Bartók Béla úti központjukba, megérti: levadásszák az icipici vadakat. Ezzel van nekik „eredmény”, amivel dicsekedhetnek a hivatal vezetőjének, mert nem 100 ezer, hanem 150 ezer ellenőrzésük volt. De ezzel a költségvetést nem fogják megmenteni, mert a nagyon nagy vadak nyugodtak lehetnek. Hozzájuk NEM MERNEK nyúlni.
Mranek Mária,
Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!