Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én nagyon szeretem Orbánt.
Persze, kérem, nem kell rögtön rosszra gondolni, mert az én szeretetem
egészen más.
Szeretem Orbánt azért, ahogy ő szereti önmagát, és nagyon élvezi, ha például Széles összehasonlítja egy nagy magyar történelmi alakkal. Szeretem Orbánt, mert mindig beszél nekünk egy új többségről, persze keresem a választ, hogy mi ez. Szeretem Orbánt, mert nagyon kedveli a barátait – nem számít neki, ha a legközelebbi barátja őszinte utálattal lezsidóz egy egész népet.
No most, hogy Stumpf barátja bedobott a közvéleménybe valamiféle paktumot, Orbán örömmel érezte, hogy megint csak róla lehet szó. Találkozott még egy barátjával, Szász Jenővel. Aki nem ismeri, ez az ember az erdélyi Magyar Polgári Párt vezetője. Újságírói kérdésre azt mondta: ma nem az a probléma, hogy a magyar kormány bárkit is megoszt (?), hanem az, hogy nem tudja működtetni az államot, nem tud kormányozni.
Zseniális, nem? Hát nem lehet egy ilyen szókimondó embert nem szeretni?! Véletlenül eszembe jutott, hogy amikor Orbán még egységről beszélt, nem szólt arról, hogy az általa vezetett párt az utolsó két évben mindent megtett, hogy a saját országát kettészakítsa. De ezekben az években szétszedték Erdélyt, a Felvidéket, a Vajdaságot, Kárpátalját. Ezeken a területeken a magyarság – Orbánnak köszönhetően – szintén szakadásra van ítélve, mert sajnos kétféle magyarság létezik: az egyik, akiket szeret a Fidesz, a másik, akiket utál. Sajnos – ha emlékszünk még – szeretett Orbán vezérünk elkezdte az igazi ország-megosztást a vekkerekkel, és azóta nincs megállás.
Komolyra fordítva a szót, a rendszerváltás óta egyik politikai erő sem tett kísérletet rá, hogy olyan strukturális feltételeket teremtsen, amelyek a hosszú távú gazdasági növekedést megalapozhatták volna. Megfigyeltem, az is igaz, hogy erre most sem törekszik egyik sem. Már nem az a fontos, hogy ki kezdte, hiszen az idő múlásával egyre több minden lesz, amiért gyűlölködni lehet, ha egyszer és mindenkorra nem fejezzük be. Mind a két oldal fel tud hozni sérelmeket. Biztos vagyok benne, hogy ezek jogos sérelmek. Itt már csak az a kérdés, elég értelmesek-e az emberek, hogy felfogják, ezt abba kell hagyni. De erre nagyon kicsi a remény, mert amikor hallgatom a szeretett emberemet, Orbánt, értem, hogy sajnos még nagyon sok év kell ahhoz, hogy ne a politika mondja meg nekünk, miként is kell élni. Addig meg szeretem Orbánt, és hallgatom a meséit!
Weinberger Katalin, Nyíregyháza
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!