Szerdán éjjel a 72 éves férjem rosszul lett. Hirtelen nem tudtam, mit
tegyek. Felhívtam a mentőket, és elmagyaráztam, ahogy tudtam, hogy mi
is történt, megkérdezve, mit tegyek? A kedves hölgy a
mentőszolgálatból: Ne tegyen semmit, öt perc múlva ott leszünk.
Pontosan öt perc múlva becsengetett két fiatal mentős, akik a világ legszebb mosolyával rendelkeztek, kedvesek, aranyosak voltak. Megvizsgálták a férjemet, és azt mondták, hogy sajnos be kell szállítani a János Kórházba.
Elmentem én is. Az ügyeleten már mindent tudtak, megvizsgálták a férjemet, és azt mondták, hogy itt kell maradnia egy pár napra. Ezeket az embereket, akikkel aznap éjjel találkoztam, soha nem láttam. Nem kértek tőlem borítékot, nem mutatták, hogy ők is fáradtak. Tették a dolgukat, és megmentették a férjem életét.
Sajnos nem kérdeztem meg a nevüket, nem tudom, mi a beosztásuk, de megmutatták, hogy szakértők, kitűnő emberek – és ez a legfontosabb. Sokat olvastam, hogy ilyen rossz az egészségügy, meg olyan rossz. De én nagy hálával tartozom nekik, akárcsak a gyermekeim meg az öt kis unokánk. Éjjel volt, csend volt, és az orvosok tették a dolgukat. Ügyeltek a férjemre, és megnyugtattak engem is. Az éjjeli pesti utcákon könnyekkel a szememben mentem haza. Nyugodt voltam, hogy a drága férjem, akivel leéltünk 40 évet, jó kezekben van ott, a János Kórházban. Köszönöm mindenkinek!
Szász Gitta, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!