Már a valódi szépség sem igazi

A Dove négy éve azzal építi imázsát, hogy a megszokott tökéletes alakú modellek helyett hétköznapi, teltkarcsú, szabálytalan arcú nőket szerepeltetett reklámjaiban. „Igazi kihívás volt elérni, hogy ne legyenek csúnyák a szereplők, de az arcuk és a bőrük továbbra is jelezze a kort” – mondta a finoman szólva tapintatlan retusáló az interjúban. A reklámot készítő cég egyelőre nem cáfolta a szakembert, aki számára a ronda, az öreg és a természetes szinonimák.
A retusálás nem új a nap alatt, már az 1850-es években, a fénykép feltalálása után pár évvel gumiarábikumot és pigmentet használtak a dagerrotípiák kipingálására. Gondoljunk azokra az ősrégi fotókra, melyeken kicsattanóan pirospozsgás és pajkosan csillogó tekintetű az egész família – akkoriban ez simogatta az emberek hiúságát. A fényképészek máig retusálnak, és ugyan ki az, aki felháborodik, hogy az utókorra hagyandó családi, esküvői, ballagási tablóképeken egy csöppet előnyösebben néz ki. Nem maga a retusálás a rossz, hanem a rossz retusálás – mondják a képszerkesztők. Ismerünk példákat a közelmúltból arra, mikor valakinek már az önérzetét sértette képmásának átalakítása. Kate Winslet, a gyönyörű teltkarcsú színésznő és kétgyermekes anyuka tiltakozott, hogy a brit GQ magazin címlapfotóján drámaian lesoványították. Winslet többször is kijelentette már, nem fog azért fogyózni, hogy a hollywoodi ideálnak megfeleljen. A jóvágású teniszező, Andy Roddick sem tekintette hízelgőnek, hogy a Men’s Fitness rágyúrt a bicepszére, és eltüntette az anyajegyét, mert az milyen visszataszító már, fúj. De hát mióta világ a világ, a festők is rendre az uralkodó szépségideálhoz igazították alakjaikat. Csak talán Rubens idejében nem akart minden hölgy hullámzóan telt idomokat, miközben ma szinte mindenki (még néhány férfi is) ghandisan sovány, nagy és szimmetrikus mellű, tömpe orrú és hosszú combú szeretne lenni. Előbbieket akár egy életre garantálja ma már a plasztikai sebészet, és talán egyszer még combhosszabbító protézis beültetésére is lesz lehetőség azoknak, akikkel nem volt túl kegyes a természetanya.
Sokáig nem zavartak, nem is érdekeltek ezek a valószerűtlen elvárások, holott tévét is néztem és Barbie babám is volt. Utóbb rájöttem, a konfekciómérettel rendelkező kiváltságosok csoportjába tartoztam. Ma, két gyerek után, már sokkal nagyobb munka jól éreznem magam a bőrömben. Minden nekem szóló újság fogyókúrás tippekkel és tornagyakorlat-sorokkal van tele. Több egykori kedvenc ruhaüzletembe többé be sem tehetem a lábam, mert csak megalázóan közli velem az eladó, hogy 38-asig tartanak méretet. Máris fel kell vennem a harcot az idővel, a nevetőráncokkal, ősz hajszálakkal, és minden nő ősellenségével, az egész megjelenésünket elcsúfító narancsbőrrel – avagy meg ne próbáljak az idén melegítő nélkül kimenni a strandra. A rokonok, barátok biztatnak, hogy majd lemegy az a pár pluszkiló, de csak ketten mondták eddig, hogy jól áll, hogy nem vagyok már csontkollekció. Az ember először nem is az elvárásokban, sokkal inkább magában kezdi el keresni a hibát: hát semmi nem jó úgy, ahogy vagyok?
A magazinokban és a reklámokban persze minden pár kattintással megoldható. Mára komoly szakma és üzlet lett a számítógépes retusálás, amitől a csúnyácska nők is szépek, a szépek egyenesen lenyűgözők, a lenyűgöző hölgyek pedig emberfeletti szupercsajnak néznek ki (kivéve Elle Macphersont, mert ő alapból tökéletes). A keblek egyre dúsabbak, a derék valószínűtlenül karcsú, a pórusok és az apró szőrszálacskák láthatatlanok, a bőrön sehol egy makula. „Mostanára az olvasónak fogalma sincs arról, hogy néz ki egy hatvanas nő, mert a magazinokban negyvenesnek láttatjuk” – írja Naomi Wolf A szépség mítosza című könyvében, idézve egy amerikai divatlap művészeti vezetőjét. Valóban, az idősebb korosztálynak szánt ránctalanító krémeket sima bőrű huszonévesek reklámozzák, negyven fölöttieknek marad a hashajtó vagy a reumatikus fájdalomcsillapító, esetleg műfogsorragasztó. Üdítő és rengetegszer emlegetett „bezzeg” volt a Dove kampánya, mely szembeszállt a művi szépségideállal, a természet adta szépséget magasztalva. Amellett, hogy végre mást és valódibbat mutatott, mint bármely más reklám, arra biztatta nők százezreit, hogy vállalják önmagukat, és ünnepeljék egyediségüket, ellentétben az egyazon irányba tökéletesedőkkel. Nem mondom, hogy nem éreztem magam becsapva, hogy megbabrálták ezeket a felvételeket is. Bár talán naiv elgondolás volt, hogy pont ezt az egy reklámot majd nem retusálják. De legalább a hurkácskákat meg a szeplőket nem tüntették el a szereplőkről, így azért még elég igazinak tűntek.
Egy nő szépségét az életében leküzdött nehézségek adják – mondta a minap egy nálam idősebb és sokkal bölcsebb barátnőm. Mit nekem plasztikai sebész, nemsokára világszép leszek, amennyit szívok a két kisgyerekkel, munkával, háztartással, bevásárlással, fővárosi közlekedéssel, hivatali ügyintézéssel, magyar egészségüggyel, adóbevallással…

Bálint Orsolya 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!