Egyértelmű törvényre van szükség

l A 2006-os önkormányzati választáskor látványosan ellepte az ország térképét a narancssárga szín. Hány ellenzéki vezetésű önkormányzat van?
– A pontos számuk nincs a fejemben, de a kép jóval árnyaltabb ennél: az önkormányzati választáskor a voksoknak durván a 37 százalékát független jelöltek kapták, a többin osztoztak a pártok, ám egyikre sem jutott 20 százaléknyi. Tény, hogy közülük 18 százalékkal a Fidesz vezetett. De nem látom értelmét, hogy számon tartsam az önkormányzatok „pártállását”. Egyrészt, mert ez a világ nem olyan, mint a parlamenti; a pártpreferenciák kevésbé fontosak a települések élete, fejlődése szempontjából. Természetesnek tartom azt is, ha egy ellenzéki polgármester megkeres a gondjaival, amelyeket azután közösen próbálunk megoldani. Persze ebben is van politika, de nem pártpolitika. A hazai önkormányzatok életét, működését átalakító komoly reformlépés 1994 óta nem történt, mivel a vonatkozó törvények zöme kétharmados. Az elmúlt bő másfél évtizedben hiába haladt előre az élet, s jelentek meg új önkormányzati feladatok, a keretek változatlanok maradtak. A modern, szakszerű, jó színvonalú szolgáltatást ma már gátolja, hogy a politika nem képes kétharmados egyetértéssel változtatni alapvető gondokon. Pedig az önkormányzati rendszerre is ráférne a modernizálás. A Draskovits Tibor vezette csapattal már elkezdtük átnézni, hogyan is lehetne megszűrni, egyszerűsíteni az önkormányzati feladatokat. Nem kétséges: ha jobban szolgáltató és ésszerűbben gazdálkodó önkormányzatokat szeretnénk, akkor nem ússzuk meg a kétharmados törvények változtatása nélkül. Bizakodó vagyok! Az ország ugyanis azzal, hogy előbb valamilyen kormányt, azután másmilyen – zömmel valóban nem kormánypárti – önkormányzatokat választott, azt üzente a politikusoknak: „tessék együttműködni!”.
l Elődje úgy nyilatkozott lapunknak: a tárca sikertörténete a kistérségi társulások szervezése. Szintén így gondolja?
– Egyértelműen. Szükség van rá, hogy a kistérségi együttműködésben lássák el az önkormányzatok a legfontosabb teendőket, amelyeket egyedül a kisebbek egyáltalán nem, vagy csak gyenge színvonalon oldhatnának meg. Vegyük például az oktatás körüli vitákat: a demográfiai helyzet alakulása miatt a csekély lélekszámú településeken 30-40 gyerek számára nem csupán költséghatékonysági szempontok miatt nem érdemes fenntartani a kis iskolákat, de lehetőségeiknél fogva ezek az iskolák eleve konzerválják a gyermekek esélytelenségét; nehezebben juthatnának korszerű ismeretekhez, széles látókörhöz, s tanulhatnának olyan szakmát, amellyel a modern gazdaságban el tudnak helyezkedni. Ahhoz ideális gyermeklétszámmal működő iskolákba kell járniuk, ahol megtalálhatók a legkorszerűbb taneszközök és a lehető legjobbak a pedagógusok. Nem csupán a minisztérium ösztönzi a települések társulását; az uniós források is. A pályázatokat – legyen szó környezetvédelemről, egészségügyről, oktatásról, kultúráról, foglalkoztatásról vagy a települési központok rendezéséről – úgy tekintem, mint egyfajta modernizációs eszközt; amikor kiírjuk a pályázatokat, akkor arról üzenünk mi és az unió is: hogyan kellene működnie egy korszerű európai országnak. Az pedig, hogy a pályázatokból sikeres projektek – iskolák, óvodák, szakképző központok – legyenek, nemzetstratégiai  kérdés.
l Az ellenzék sérelmezte: a kormánypárti többségű regionális területfejlesztési tanácsok döntenek az uniós pénzek odaítéléséről. Érheti emiatt hátrány az ellenzéki vezetésű megyéket, városokat, falvakat?
– Erre mondhatnék egy bonyolult politikai körmondatot is arról, hogy miért nem, de inkább vegyük a tényeket, mivel azok cáfolhatatlanok. Ha megnézzük, hogy a kormány által támogatott kiemelt programok nyertesei között hány az ellenzéki vezetésű település vagy kistérség, akkor nyilvánvaló: többségben vannak, éppen úgy, mint az ország térképén. A pályázatokról és a kiemelt programokról is szakmai szempontrendszer alapján hozunk jól átlátható döntést. Bárki megtekintheti, hogy kik a győztesek, s mire, mennyit nyertek. Ezen felül fellebbezési lehetősége is van a csalódott pályázóknak. A panaszokat külön erre a célra létrehozott testület vizsgálja ki. Az ilyen fellebbezések végül hozzám kerülnek, naponta írok alá efféle döntéseket. Ritkán kell változtatni az eredeti eredményen, de azért akad az ellenkezőjére is jó néhány példa. Az elbírálás során a szakmaiságot és az átláthatóságot civil részvétel is garantálja a bizottságokban; 3300 civil szakértő jelentkezett a felhívásunkra és vállalták: sorsolásos alapon bekerülnek egy-egy bizottságba, részt vesznek a döntések teljes folyamatában, szavaznak is, végül hitelesítik a jegyzőkönyvet – azaz mindvégig gyakorolják a civil kontrollt.
l Az állampolgár számára áttekinthetetlen az uniós pályázatok rendszere. Kiszámolták, hogy a területfejlesztésen belül mire, mennyi jut? Mi a víziója a 2013 utáni Magyarországról?
– Az unió eljárásrendje olyan kifinomult és bonyolult, hogy eligazodni benne ma már külön szakma. De nem is várjuk el az állampolgártól, a vállalkozótól, hogy mindent értsen. Neki elég, ha megtalálja a maga pályázatát és indul. Ehhez annyit kell csak tennie, hogy belép a honlapunkra – www.nfu.hu – és ott beírja a pályázatkeresőbe a témát: „foglalkoztatás”, „környezetvédelem” vagy mondjuk „kerékpárút”. Azután egy gombnyomás, és látja is az összes ilyen témájú pályázatot, s már csak az őt érdeklők közül kell választania. Az viszont mindenkitől elvárható, hogy ennyit megtegyen és aktívan, önállóan keresse ki a neki megfelelő pályázatot. Nem lehet sikeres az ország, ha a hihetetlenül nagy lehetőségtengerből nem keresi ki minden egyes önkormányzat, vállalkozás, iskola a magáét és nem pályázik. Ami a víziómat illeti: a forrás az a bizonyos 8000 milliárd forint – benne van az uniós támogatás, a nemzeti önrész és a vidékfejlesztés, de nincs benne a magántőke, amit szeretnénk még mellé állítani –, s a céljai három téma köré csoportosulnak. Az első az infrastruktúra; modern úthálózat, vasút, távközlés, környezetvédelem, épített környezet, kórházak, településközpontok legyenek az országban. Az ilyen projektek átfutása néhány év; az eredményük valamikor 2010–2012 körül lesz érzékelhető. Ám akkor robbanásszerű változás várható, s az időszak végére alapvetően már sokkal korszerűbb lesz az ország infrastruktúrája. A másik nagy terület a gazdaságfejlesztésé. Ma egészségtelen a gazdaság szerkezete, túlsúlyosak a nagy cégek, a multik. Alájuk kell építeni egy széles, erős piramist a mikro-, kis és közepes vállalkozásokból, amelyeknek a java hazai tulajdonú. Segíteni kell őket minden lehető módon; a technológia fejlesztéséhez, a versenyképesség javításához adott támogatásokkal is. Ezt már el is kezdtük, eddig több mint 1100 mikro- és kisvállalkozás nyert tízmillió forint alatti összeget az uniós vállalkozásösztönzési programban, amely normatívan, külön elbírálás nélkül adja a támogatást. Úgy gondolom, hogy a szürkegazdaság alibi- és kényszervállalkozásai valószínűleg megszűnnek 2013-ra, de a ténylegesen működő 4-500 ezer vállalkozásból legalább százezerhez eljutnak az uniós források, s ezek valóban megerősödnek. A harmadik fő cél a kultúraváltás elősegítése, az óvodától és a közoktatás, a szakképzési rendszer megújításától kezdve a felsőoktatás modernizációjáig, a felnőttképzési, foglalkoztatási és közmunka programokig. Ez adhat hosszú távú választ az ország fő gondjára, a foglalkoztatáséra. Enélkül a másik két cél elérése sem hozhat igazi sikert, és ez az, ami legtovább tart; ha most fektetünk be abba, hogy többlettudást kapjon egy hatéves gyermek, annak a gazdaságban csak egy-két évtized múlva lesz kézzel fogható eredménye.
l Kijelentette: személyes ellenségének tekinti azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják, mutyiznak. Tervez valamilyen változtatást, például az ellenőrzés szigorítására?
– Azok a rosszindulatú emberek akik az uniós pénzek körül matatnak, az ország hitét veszik el. Hiába ölünk rengeteg munkát abba, hogy összefogva a legszebb célokat megvalósítsa az ország, ha néhány ilyen üggyel elveszik, lerombolják az emberek hitét, és a többségük azt gondolja majd, hogy ezzel nem is érdemes foglalkoznia, mert ez „valami sáros dolog”. Így pedig az ország nem lehet sikeres, hisz’ a fejlesztésben mindenkinek részt kell vennie. Ezért mondtam, hogy a mutyizók a személyes ellenségeim. S hogy mit teszünk és mit tervezünk tenni ellenük? Említettem már a civil szféra megjelenését a pályázatokban. Ezt tovább erősíthetjük még. Összeférhetetlenségi törvényt viszünk rövidesen a parlament elé, ami világosan tisztázza, hogy a képviselőknek, a közhivatalokban dolgozóknak, s még a pályázatok elbírálásában részt vevő tanácsadóknak, szakértőknek is el kell majd dönteniük: az asztal pályázói vagy döntéshozói oldalán ülnek-e. Világosan kell látni: a kettő együtt nem megy. Meg kell szüntetni az „átjárást” az asztal két oldala között; ez ügyben egyértelmű törvény zárhatja ki még a „jó kapcsolatok” működését is. S ezt természetesen ellenőrizni is fogjuk, hogy mindenki fenyegetve érezze magát, aki a szigorú szabályokat nem akarja betartani. Az ellenőrzést szolgálja a fejlesztés alatt álló és néhány héten belül elérhető internetes honlap, ahol bárki bejelentést tehet, anélkül, hogy a rágalmazás vádjának kitenné magát, ha szabálytalanságot vél felfedezni. Lehet persze erre azt mondani, hogy erősítjük a feljelentgetés hazai kultúráját, de ennél fontosabb, hogy senki se érezze magát biztonságban, ha gazemberségen töri a fejét. Megerősítjük a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség belső ellenőrzését is, ha szükséges bevonjuk a rendőrséget és a nemzetbiztonsági szolgálatokat, hiszen nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségű feladatról van szó. Erre nem fogom sajnálni a tárca energiáit. Ami a dögei iskolafelújítási pályázat e hét közepén nyilvánosságra került esetét illeti: az eddigi ellenőrzések alapján teljesen szabályosnak tűnt, a pénzt arra költötték, amire kapták – az iskolafelújítás elkészült. Ám ilyen ügyben magától értetődő, hogy részletes „szabálytalansági” eljárást rendeltem el, ami néhány hétig tarthat. Újra előveszik az összes számlát, hogy kiderítsék: valóban lefolytatták-e a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárást. Emellett levélben ajánlottam fel az ügyésznek az együttműködésemet és kértem őt, hogy adjon tájékoztatást a megismerhető adatokról. Elvégre az ország érdeke, hogy minél több ilyen ügyet tárjanak fel.
l Kezdeményezte a sporttövény megváltoztatását. Miért?
– A parlament ötpárti egyetértéssel elfogadta a XXI. század sportstratégiáját. Ha az önképünk az, hogy sportnemzet a miénk, akkor sportoló nemzetnek is kellene lennünk. A stratégia megadta az irányt, merre tovább a tömegsportban, az élsportban, s ennek a kereteit hivatott megszabni a sporttörvény, ami például egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi a sportirányítást. De ennél sokkal fontosabbnak tartom azt a folyamatot, ami nemrég például az OLLÉ programmal indult. Ennek célja, hogy sok száz iskolaudvarban létesüljön sokféle sportra alkalmas pálya, hogy villanyvilágítással ellátott, műfüves grundok százai, közösségi terek jöjjenek létre. Úgy gondolom, hogy a megszűnt sportpályák százait pótolni, jó és modern sportlehetőséget teremteni, biztosítani a képzett szakembereket – elsősorban ez az állami feladat.

Vasvári G. Pál 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!