Versenyben öt várossal

Daróczi Dávid kormányszóvivő a VH-nak elmondta: nem titok, hogy a magyar diplomácia és maga a kormányfő is közben járt azért, hogy az EU Budapest mellett döntsön.
Daróczi közölte: az új uniós intézményt elvileg és lehetőleg olyan tagállamban kívánják elhelyezni, amely 2004-ben csatlakozott az EU-hoz és még nem működik benne közös központi szervezet. Így esélyeink jók. Gyurcsány Ferenc e heti párizsi látogatásakor a francia államfő egyértelműen letette voksot Budapest mellett, mondta Daróczi, aki abban bízik, hogy Párizs nyílt kiállása a többi „nagy” véleményét is ebbe az irányba billenti, a „dominóelv” alapján. A franciákkal egyébként körvonalazódik egy olyan közös kutatás-fejlesztési terv, amely szerint Debrecen környékén egy „Pharmapolis” létesülne – gyógyszerkutatásra és gyártásra –, s maga a cívisváros nemzetközi atomfúziós tudományos központ lehetne. Amennyiben hazánk a gazdaság élénkítésére, a K + F tevékenység fokozására szeretne nagyobb hangsúlyt helyezni, a kormányszóvivő szerint mindenképpen jól jönne az EIT-hez kapcsolódó tudományos „vendégjárás”, tudósaink ily módon az eddiginél erőteljesebben tudnának bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. Az EU honlapján közzétett brüsszeli információ szerint a bizottság 2006. októberi javaslata alapján létrehozandó EIT egy kisebb irányítóközpontból, valamint tudás és innovációs közösségek hálózatából állna, s 2008–2013 között mintegy 2,4 milliárd euró lenne a költségvetése. Központjának az igazgatótanácson (it) kívül mintegy 60 főnyi lenne a tudományos és adminisztratív személyi állománya.  Az EIT-ről is beszél lapunkban Molnár Károly, új tárca nélküli miniszter.

(gm-vgp)
 

 

 Interjú 

 

Az Európai Unióban napokon belül meghatározzák, hol legyen a székhelye a kiemelt kutatásokat összehangoló Európai Technológiai Intézetnek. Molnár Károly szerint, ha május 30-án Budapestnek kedvező döntés születne, akkor más európai országok tudósai is ide törekednének, s kutató laborok sora telepedne hozzánk. A tárca nélküli miniszter úgy véli, több ezer lehet a külföldön dolgozó magyar tudósok száma, helyesli a fiatal szakemberek kimenetelét, de mindent meg kell tenni azért – például az anyagiak terén –, hogy hazatérjenek. Molnár – a Rektori Konferencia elnökeként – úgy látja, túl sok a hazai felsőoktatási intézmény, csak az igazán nívósak fognak talpon maradni. 

 

● E poszton ön az első. Tudja, miért került át a gazdasági tárca irányítása alól közvetlenül a kormány alá és kapott önálló  minisztert a kutatás-fejlesztés, technológia? Megnőtt a társadalmi súlyuk?
– Létezett hasonló poszt az Antall-kormány idején és Pungor Ernő, szintén műegyetemi professzor, az akkori OMFB elnökeként miniszteri rangban felügyelte a kutatás-fejlesztést. Sokat köszönhet neki a tudóstársadalom. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s ez a feladat most egy kicsit több, mint az övé volt. Nemcsak a kutatás-fejlesztés, hanem a kabinet tudománypolitikája, az innováció kormányzati irányítása is bele tartozik. Így a teljes kutatási lánc – az alap- és alkalmazott kutatás, valamint az utóbbi eredményének a vitele addig, amíg az innovációs folyamat végén felhasználható termék lesz belőle – egy kézbe kerül. A kormány épp ezért emelte ki ezt az ügyet Magyarország fejlesztési programjából. Így a párhuzamosságok megszüntethetők a kutatásban, a hatékonyság növelhető, a források jobban eloszthatók és az egész folyamat átláthatóbb. S erősödhet a kormányzat és a Magyar Tudományos Akadémia kapcsolata, nőhet az egyetemek szerepe a fejlesztésben, a széttagolt pályázati rendszert is koncentráltabbá lehet tenni.
● De mi indokolja, hogy a MTA mellett egy kormányzati „csúcsszerv” is álljon e terület élén?
– Én ezt nem tekintem párhuzamosságnak. Az akadémia autonóm szervezet; az akadémikusokat és a saját kutatóhálózatát tömöríti. Ám, ha tüzetesebben szemügyre vesszük, azt látjuk: az oda tartozó akadémikusok és nagydoktorok 70-80 százaléka az egyetemeken végzi a kutatási tevékenységét, s csak 20-30 százalék dolgozik az MTA speciális kutatóintézeteiben.  Amikor az egyetemi kutatás-fejlesztésről, a szabadalmak létrehozásáról és ezeknek magyar hasznosításáról beszélünk, az MTA és az akadémikusok érdekéről is szó van. Azt gondolom: ha tudásalapúnak tekintjük és még inkább azzá szeretnénk tenni a társadalmunkat, akkor ebben megvan mindkét szervezet szerepe, és fontos az együttműködésük, az, hogy ne beszéljenek el egymás mellett.
● Feladatköre meghatározásában különös hangsúlyt kapott az innováció és a tudománypolitika koordinációja. Mi a baj ma ezekkel? Mit kell megváltoztatni?
– A tudománypolitika kormányzati politika; a hatalom viszonya a tudományhoz, s annak eldöntése, hogy kormányszinten hogyan segítsék a tudományt. Ennek a kidolgozása rám vár. Azt gondolom, a kutatóknak fontos látniuk a főbb stratégiai vonalakat, amelyeket a kormány támogatni tud, akár anyagiakkal, akár erkölcsileg. S eddig hiányzott vagy nem volt eléggé erős e rendszer egy nagyon fontos eleme: nem vagy nem kellően kötötték össze az alap- és az alkalmazott kutatást az innovációval. Tudományon nagyon sokan csak az alapkutatást értik. Ez nagyon fontos is, csak éppen azt nem szabad elvárni tőle, hogy azonnal hasznosítható terméket hozzon létre; teljesen természetes, ha egy alapkutatás negatív eredménnyel zárul. De azt is finanszírozni kell, mert az is eredmény, ha kiderül, hogy egy úton nem érdemes tovább menni. S az alapkutatásra szükségük van a fejlesztő mérnököknek, akik alkalmazott kutatásként már olyan tevékenységet végeznek, hogy abból „spinoff” – lendületet adó, szabadalmat fialó – vállalatokat lehet létrehozni. Ezek indítják el az innovációt, amelynek a végén megjelenik az eladható termék, szoftver, szolgáltatás. Így születnek a K+F-ből termékek, s így jönnek létre új kis- és középvállalatok, amelyek már új munkahelyeket is jelentenek.
● Mi a következő évekre a tudománypolitikai koncepciója? Mindent kutatunk vagy csak néhány főirány marad? Egyáltalán: honnan lesz erre elég pénz?
– Kezdjük a végén, mert ez a tudománypolitika meghatározó része! Nemcsak rektor, kutató-fejlesztő is vagyok évtizedek óta. Tapasztalatból mondom: a rendelkezésre álló forrásokból a döntéshozók mindig igyekeztek mindenkinek juttatni, hogy az összes kutató folytathassa megkezdett munkáját, el tudjon utazni a szakterülete konferenciáira, kapcsolatot tarthasson a nemzetközi tudományos élettel. Magyarországon mintegy 25 ezer kutató van – beleértve az egyetemi oktatókat is –, s ez a szám a népességéhez mérve legalább olyan jó, mint a fejlett országokban. Ám mert a finanszírozást eddig a témákhoz rendelték, minden egyes kutató kapott valamennyit, így végül mindnek kevés jutott. Ezt nemrég megváltoztattuk. Most nagy témákat, projekteket jelölünk ki a finanszírozásra, s azokhoz választjuk ki a kutatókat, akik a projekthez hozzá tudnak tenni valamit. Ma 17 tudásközpont van az országban, s mind a saját témája megoldására koncentrál; ez nemcsak egy adott szakterület tanszéke, hanem más egyetemeket, kutatóintézeteket, sőt, vállalatokat is bevon. Az én egyik feladatom éppen az lesz, hogy a vállalatok szerepét erősítsem. Hazánk ma a GDP majd’ 1 százalékát költi K+F-re; európai átlagban 2-2,5 százalék körüli az arány. Csakhogy a kutatás finanszírozása nálunk úgy fest, hogy a költségvetés adja az összeg 70, a vállalatok meg a 30 százalékát. Ha a cégek itt is akkora szerepet vállalnának, mint a nyugati országokban, ahol az arány a hazainak éppen a fordítottja, akkor az állami finanszírozás változatlanul hagyása mellett – mert csekély az esélye, hogy a büdzsé többet tudjon adni – nálunk is elérhetné az összeg a GDP 2 százalékát… S erre épp az öt műegyetemi tudásközpont világított rá, amelyekben nemcsak pénzzel, hanem a saját témáikkal és tudásukkal is részt vesznek olyan cégek, mint például a Siemens, az Audi, a Suzuki. Az egyetem költségvetéséből, amely 30 milliárd, ma 16 milliárd a külső kutatási pénzekből ered.
● Mely kutatási területek előtt látja a legnagyobb perspektívát? Mik a prioritások?
– A biológia és a biotechnológia szegedi központtal, a nanotechnológia Miskolcon és Budapesten, azután prioritás a felületi anyagok kutatása, a jármű- és a gyógyszerfejlesztés, az energetika, azon belül is az atomenergetika és annak környezetvédelmi kérdései, továbbá a média és a globális informatika, valamint a közigazgatás informatikai átalakítása, hogy csak a legismertebbeket említsem.
● A büdzséből mennyi jut alapkutatásra?
– Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) osztja el azt a körülbelül 5 milliárd forintot, amit a kormány alapkutatásra fordít ma. Azért a kormány, mert sem a multiktól, sem a hazai cégektől nem lehet elvárni, hogy olyan kutatásokat pénzeljenek, amelyeknek jó esetben csak 4-10 év múlva lesz felhasználható eredménye – vagy talán soha. Nagyon szigorú a pályázati rendszer, s az OTKA vizsgálja is az eredményességét. Itt az a rendező elv érvényesül, hogy aki teljesíti a részfeladatot, amit vállalt az alapkutatásból, az a következő pályázatnál előnyösebb helyzetbe kerül, hiszen ez hosszú távú támogatás. S az akadémiai intézetek zöme is alapkutatást folytat, az MTA költségvetésből, amit szintén a büdzsé fedez és ez legalább akkora summa, mint amit az OTKA oszt el. Miniszterként az a célom, hogy az alapkutatás állami finanszírozása növekedjen. Ez rangot ad a magyar tudománynak s az alkalmazott kutatások finanszírozóit is vonzza.
● Nobel-díjasaink, találmányaink számát tekintve elismerésre méltó e kis és nem épp gazdag ország tudományos teljesítménye. Ám aggasztó: lassan elszivárognak a magyar kutatók, s „leülnek” a honi tudományos műhelyek. Romlik a minőség, a színvonal?
– Biztosan romlana, ha semmit sem tennénk. Feladatom, s mindenki másé is, aki itt fiatal tehetségeket gondoz, hogy ne így legyen. Azt vallom: a fiatalokat ki kell engedni fél évre, egyre vagy kettőre, mert fontos, hogy más kultúrát is megismerjenek és más kutatási lehetőséghez jussanak – de utána jöjjenek haza. Ennek a feltételeit meg kell teremteni. Miért is nem jönnek vissza? Mert az anyagi megbecsülésük és az infrastrukturális háttér Nyugaton jobb. Mindkét téren meg kell próbálnunk javítani a hazai helyzeten.
● Az internet és a kutató teamek világában bárhol dolgozhat a tehetséges tudós, ám presztízskérdés az országoknak, hogy náluk legyen a műhely. Mekkora az agyelvándorlás? Hány kutatónk van külföldön? S mit lehet tenni, hogy ők mielőbb visszatérjenek?
– Például azt, amire külön programot indítottunk: pályázat útján három-négy világhírű professzort hívunk meg, hogy korszerűen felszerelt magyar laboratóriumokban kutassanak, s a fiatal kutatókat, doktoranduszokat itt adjuk a kezük alá, hogy tanuljanak tőlük. Ha néhány év múltán a neves professzor el is megy, a csapata itt folytathatja a munkát. S a kormány megpróbálja ide hozni az Európai Technológiai Intézetet; ez irányítja az EU kiemelt technológiai kutatásait. Május 30-án várható a döntés, és öt ország pályázik. Ha sikerülne, akkor más európai országok tudósai is ide törekednének; a központ köré kutató laborok sora telepedne… A külföldön tartózkodó magyar kutatók számát nehéz megmondani, hisz’ nem tudni, éppen hányan vannak ott, s ki mikor jön haza; több ezren lehetnek. Családi a példa: a fiam doktoranduszként elnyert egy amerikai ösztöndíjat és a feleségemmel azon imádkoztunk, hogy térjen haza. Szerencsére megtette. Szemléleti, morális oldala is van ennek az ügynek. Fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsuk: tartoznak Magyarországnak azzal, hogy a társadalom érdekében itt hasznosítsák a tudást, amit a társadalom segítségével itt szereztek.
– A Rektori Konferencia elnöke júniusig. Milyen-nek ítéli az utánpótlás nevelése, képzése helyzetét? Sok az egyetem, főiskola de korántsem mind nívós.
– Hazánkban 71 felsőoktatási intézmény van, ebből 30 állami. Mindig azt mondtam: ha valaki az államiak mellett csinál egy magánegyetemet, főiskolát és abból megél, ha jelentkezik oda elég hallgató és megfizeti a költségeket, az csak a színvonalat növeli, mert versenyhelyzetet teremt. Ráadásul nem tiszta a kép, mert a nem állami intézményekben is van államilag támogatott képzés és viszont. De ha csak a 30 államit tekintjük, még az is lehet sok egy ilyen kis országnak… Tavaly megváltozott a felvételi rendszer és az intézményi feltöltés helyett a hallgató választhatja meg, hogy hol akar tanulni, ő dönti el, hogy neki hol megfelelő a színvonal. A piac már tavaly is szelektált az egyetemek és főiskolák között, és tovább fog szelektálni; 3-4 év múlva, ha végeznek a már ott tanulók, néhány helyen kénytelenek lesznek elgondolkodni, hogy a szellemi kapacitásukat hogyan hasznosítsák. Pláne, hogy demográfiai okok miatt egy évtizeden belül a felére csökken hazánkban a hallgatói létszám. Úgy vélem: csak az igazán színvonalas képzést nyújtók maradnak majd meg.
● Gyakran hallani, hogy a tudományos életben nem a tényleges teljesítmény, az eredeti ötlet, hanem a rang számít; a szamárlétra és mérőszámok – publikációk, hivatkozások – miatt is feudálisak a viszonyok s „a prof. neve minden publikációban az első”… Hűbéreseinek látja ön is ezt a rendszert?
– Nagyon sok országba járok, de a professzor neve mindenütt ott a cikkeken. Ez a minőség garanciája. És valami köze még akkor is van az eredményekhez, ha az effektív mérést, értékelést nem ő végzi. Nem is gyengíti egy doktorandusz publikációs megítélését, ha a disszertációhoz előírt publikációjában társszerző a professzora, aki egyben a témavezetője. Hisz’ mindenkinek egy docens vagy egyetemi tanár a témavezetője, aki garantálja a munka minőségét. Persze más a helyzet, ha nem foglalkozott a doktorandusz kutatási témájával a professzor. A hierarchia létezik. Végigjártam én is a ranglétrát, amelyen elő vannak írva az előmenetel feltételei. Ilyen a publikációk száma vagy a hivatkozási index is. Ám az ellen mindig tiltakoztam, ha ezt olyan szakterületeken is megkövetelték, ahol nincs sok értelme. A vegyészeknél, az orvosoknál vagy a történészeknél jó mérőszám a hivatkozásoké, de egy mérnöknél sokkal fontosabb figyelembe venni magát az alkotást. Elvégre mégiscsak fura lenne, ha valaki megtervezi, mondjuk, az Erzsébet hidat és ezért egyetlen pluszpontot sem kap… Az innovációt is az új ötletek gyorsítják, és nem az, ha sokan hivatkoznak ugyanarra a kutatásra, vagy sok cikk jelenik meg ugyanarról az eredményről. Pláne, ha szabadalom, amiről nem is lehet cikket írni mindaddig, amíg védetté nem válik, holott az értéke nagyobb, mint akár több cikké. Az érték a minősítés kulcsa.
● Feladatául szabta a kormány a magyar formatervezési díjról és az iparjogvédelmi támogatásokról szóló jogszabályok előkészítését is. Ezek miért oly fontosak?
– Az utóbbi azért került hozzám, mert a Szabadalmi Hivatal is a felügyeletem alá került. Sorra születnek olyan ipari technológiai eljárások, amelyek nem esnek szabadalmi oltalom alá. Nem biztos, hogy új, szabadalmaztatható termékről van szó, de fontos iparjogi védelem alá helyezni az új technológiai eljárásokat is, amelyek végül hasznosítható termékben öltenek testet. Ami a formatervezési díjat illeti: a háziasszony, aki boltban kávédarálót vesz, aligha azt fogja nézni, hogy milyen szemcsefinomságú kávét őröl a daráló, hanem inkább azt, hogy a külleme milyen. A formatrevezők művészek, s az elismerésük a tárgyi kultúránk és a termékeink piacképessége javítását is szolgálná …
● Még mik a tervei?
– Rövid távon a következő az akadémiai törvény beterjesztése lesz ősszel; Pálinkás József MTA- elnök úrral ezt már elkezdtük előkészíteni. Azután az innovációt szabályozó törvény következik, és át kell alakítani néhány, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal tevékenységét szabályozó bürokratikus kormányrendeletet. Példát mondjak? Jó. Egy ilyen szabály szerint nem fizethetik ki az egy intézménynek látszó egyetem önálló tanszékei által végzett háromszáz kutatási projektjére a pénzt 299-nek akkor sem, ha mind jól dolgozott és csak egyetlen tanszék egy projektjét nem a határidőre teljesítette. Nonszensz… Ami pedig a többit illeti, sok barátom kérdezte, miért is vállaltam egy kisebbségi kormányban miniszterséget. Azt feleltem: nem számolgatom, hogy meddig leszek ezen a poszton, hosszabb távot tartok szem előtt. Én nem politikusként, hanem szakemberként lettem miniszter. S hiszem: az egész tudománynak, a kutatóknak-fejlesztőknek is előrelépés, ha kormányzati szinten alakíthatjuk a véleményeket és a döntéseket. Ez a magyar gazdaság versenyképességét javítja. Ha e folyamat elindításában mi, kutatók részt vehetünk – nem is lényeges, hogy én vagy más szakember –, akkor azzal az egész magyar tudományt, az országot is szolgáljuk. Ezt tekintem a fő feladatomnak.

 

Vasvári G. Pál 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!