„A mai napig, ha megérkezem egy bűntény helyszínére, más fokozatra
kapcsol az agyam. Beleszagolok a levegőbe, gyorsan átlátom a terepet,
megkeresem az ismerősöket. Hiába dolgozik ott akár tizenöt újságíró,
ebben a felfokozott lelki állapotban nekem kell először megtudnom a
részleteket. Hiszen ma már a híradók az adást megszakítva is
beszámolnak ezekről az eseményekről” – mondta Olajos Gergő, a Kékfény
vezető szerkesztője.
A Kék Toll-díjas riporter szerint nem lehet hátradőlni és csodálni egy-egy jól sikerült, vagy híressé vált riportot. „Vannak persze szörnyűségek, amiket nem felejtek el, de ez is a munkámmal jár. Mindig a következő feladatra próbálok koncentrálni. Ezzel együtt büszke vagyok például arra, hogy a Széna téri túszejtős rablásról mi jelentkeztünk be először. Olyan információkkal láttuk el a Magyar Televíziót, melyek segítségével a kommandósok behatolásáról már élőben sugározhattunk” – emlékezett vissza.
Olajos tizenhat évvel ezelőtt kezdte tévés pályafutását Sátoraljaújhelyen, hírolvasóként. „Érettségiig itt dolgoztam, majd mikor Budapestre kerültem egyetemre, párhuzamosan elkezdtem egy újságíró-iskolát is. Nem sokkal később a Magyar Rádió Krónika című műsoránál riporter lettem. 1997 októberében, néhány nappal a Tények indulása előtt, az amerikai tanácsadók megérkeztek Magyarországra. Kíváncsiak voltak, hogy haladunk a TV2 leendő híradójának előkészületeivel. Végignézték a bemutató adást, gratuláltak nekünk, majd megkérdezték: jó, jó, de hol van a vér? Rádiós koromban is sokszor ugrasztottak bűnügyi témákra és izgalmas területnek tűnt. A kereskedelmi tévék indulásakor a bűnügyi hírek azonnal a középpontba kerültek, a verseny nagyon éles volt. Én nem a bűnügyekbe, hanem az azokat övező hírversenybe szerettem bele” – mondta.
A riportert gyermekkora óta vonzotta a hírek világa, a szórakoztató műfaj távol áll tőle. „Azt szoktam mondani: nem vagyok újságíró, csak lelkes médiaszakmunkás. A rádióban megtanultam, mi az adásbiztonság, hogy bármi történjék is, a műsoridő szent. A TV2-nél magáról a televíziózásról tanultam sokat és jó néhány Napló-riportot készítettem. Sokat vettünk át az amerikai televíziózásból, hiszen ők nem csak a filmiparban diktálnak. Az MTV-nél szerkesztési feladatokkal és időről időre műsorvezetéssel bíznak meg. Tizenhat éves koromban már kamera előtt álltam a helyi városi televízióban, de ez most azért más. A javítás lehetőségének hiánya hihetetlen koncentrációt hoz ki belőlem” – magyarázta. Megkérdeztem, vannak-e műsorvezetői ambíciói. „A televíziózás exhibicionista szakma. Az exhibicionizmust pedig legjobban a képernyő, a műsorvezetés elégíti ki, így van ez nálam is” – válaszolt.
Olajos Gergő büszke rá, hogy a Kékfénnyel sokat megmutatnak a titkos, vagy titkosnak hitt dolgokból, és hogy a profilváltás után is töretlen a műsor népszerűsége. „A Kékfénynek különböző korszakai vannak, melyek akár szerkesztőkhöz, akár szerkesztőségekhez köthetők. A rendszerváltás előtti műsor például egy teljesen más világban készült, akkor még nem is volt versenytársa a Magyar Televíziónak. A 2000 után induló Kékfény először bűnügyi hírműsor volt. Beszámolt minden bűnügyi hírről, ami az adott héten történt. Mikor két évvel ezelőtt M. Kiss Csabával átvettük a műsort, profilt váltottunk. Magazinműsort akartunk készíteni, vállalva a részletesebb feldolgozást. Nem csak öncélúan akarjuk megmutatni a bűnt, hanem szeretnénk felhívni az emberek figyelmét az esetek hátterére és tájékoztatni akarjuk őket, hogyan kerüljék el, hogy ők is áldozattá váljanak. Ma már a híradókban is erről a területről merítik a hírek egyharmadát. Mi nem azt vállaljuk, hogy bemutatjuk a legfontosabb bűncselekményeket, hanem nagyrészt olyan esetekkel foglalkozunk, amikről csak mi tudunk, vagy mi tudunk a legtöbbet. Úgy érzem, sikeresek vagyunk. A Kékfény stabilan az MTV legnézettebb műsorai közt van, gyakran egymillióan néznek minket.”
Á.D.