Gálvölgyi János
– Május 26-án kerek születésnapja volt. A hatvanadik. Mit kapott lapunk Kedves Naplóm jegyzeteinek szerzője?
– Szeretetet. Ünneplést. Már-már szinte szégyellem is, mennyit… A lányoktól – Judittól, a feleségemtől, s lányainktól, Esztertől és Dorkától – egy új televíziót, hogy új „dobozban” nézhessenek engem, bár nálunk soha nem voltam „kötelező tananyag”; az unokáimtól, Danitól és Simontól a saját zsebpénzükből vett inget, meg mindenféle szép, saját kézzel készített ajándékot. Reményeim szerint majd kapok további unokát is, ha nem is pont születésnapra kihegyezve… A Klub Rádiótól „meglepetésvendéget”, Kuncze Gábort, az SZDSZ volt elnökét – akinek rettenetesen szeretem a nem csak parlamenti humorát… S a harmadik könyvemet – könyvünket –, a Szeretem a focit – Első félidő és Második félidő után a Kossuth Kiadónál megjelent Harmadik félidő címűt. Amelyet újra csak Krenner Pista barátommal követtem el, akivel a Vasárnapi Hírekben is – ha nem is együtt, de egymás mellett – jelenhetünk meg. S a Könyvhéten együtt is dedikálunk majd… Szirtes Tamás szinidirektoromtól, rendezőmtől és a Madách Színháztól pedig egy 60. születésnapi gálát június 3-án, kedden „Jókedvet adj…” címmel. Hát kell ennél több? Illetve – azért mégiscsak kellene! Több mosolygós arcot szeretnék látni mindenhol, az utcákon, közterületeken, a metró mozgólépcsőin – nemcsak a színházi nézőtéren. Nem azt az amerikai kötelező keep smiling műmosolyt, hanem igazi jóízű felszabadult nevetést, kedves és derűs mosolyt honfitársaim képes ábrázatján. Mert az életnek, a tavaszba oltott nyárnak örülni kell! Annyi öröm és gyönyörűség van körülöttünk: a család, a természet, a fények, a város, a Duna felett – hiszem, hogy igazam van, amikor azt mondom, hogy a legkedveltebb idézetem ez a japán mondás: „Amikor nevetünk, velünk vannak az istenek.” Tényleg nem bánatos, morcos, frusztrált pofával kéne átbandukolnunk az életen!
– „Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei” szerint amúgy nem hatvan, hanem negyvenesztendős…
– Persze. Így is mondhatjuk… Mert nagyon gyorsan elment ez a hatvan, vagyis negyven év. Negyven – a Ki mit tud? tévédöntőjétől, amikor jeles személyiségeket, művészeket parodizáltam. Ma, ha valaki e műfajra adja a fejét, az politikust parodizál. Jó, jó, rajtuk is lehet röhögni, de nem szerencsés, hogy ennyire át van politizálódva az ország, az élet… Persze, tudom: igaza volt a nemrég elment csodálatos kollégámnak, Körmendi Jánosnak, amikor azt mondta: „hiába nem gondolok a mindenkori pénzügyminiszterre, ha az gondol rám. Az adókkal, járulékokkal, gatyakorcmeghúzással…” S hogy mire készülök? Csináljuk a Heti hetest az RTL Klubban, a Madáchban meg a Játékszínben imádom minden munkámat – a tavaly novemberben felújított Macskák musicalben Tus, Gastrofar George lehetek – s bár a kutya a kedvenc háziállatom, Romhányi József szövegével, Webber zenéjével jó „elmacskásodni”…
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!