Gazdasági helyzet  somogyi alulnézetből

Azt mondják, az ország a „csőd szélén áll”. Huhogásuk cáfolata, hogy a kormány stabilizációs politikája látványos eredményeket produkált a gazdaság egyensúlyi pályájának javításában, hiszen határozottan csökkent az ország külső finanszírozási igénye, aktívvá vált a külkereskedelmi mérleg, az induló állapotban 11,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányhoz képest az idén  már csak 4 százalékos, vagy még ennél is kisebb deficit várható. Tehát elapadt az ikerdeficit, azaz ezúttal nem túl, hanem rendre alulteljesültek a pénzügyi kormányzat deficit-előirányzatai, és a megjelölt hiánycéloknál folyamatosan jobban javuló az államháztartás pozíciója.
Kétségtelen azonban, hogy a gazdasági növekedés dinamikája másfél éven keresztül negyedévről negyedévre lanyhult. Az úgynevezett nettó export húzóereje nélkül 14 év után  recesszióba süllyedtünk volna. A növekedést gátló számos tényező közül az egyik legnagyobb akadály – legalábbis Belső-Somogyban, a Zselicségben, az Ormánságban és Baranya kistelepülésein – az alulfoglalkoztatottság két változatával naponta találkozunk. Az egyik az, hogy a munkaképes korúak 30-40 százalékának (néhány kistelepülésen ennél is többnek) nincs se’ elegendő készsége, se’ megfelelő képesítése ahhoz, hogy valamely ipari, vagy kereskedelmi tevékenységben foglalkoztathassák. A másik, hogy alig van – vagy egyáltalán nincs – olyan mezőgazdasági (legalább közepes üzem méretű) vállalkozás, amely alkalmazhatná és betanítaná a jelenleg kallódó, majd alanyi jogon szociális segélyre igénylő embereket.
A szakemberek úgy látják – és magam is úgy vélem –, hogy a világban megkezdődtek a gyökeres, sőt drasztikus változások a mező- és kertgazdálkodás, a gyümölcs- és zöldségtermesztés, valamint a termékértékesítés módszereit és mechanizmusait illetően. A változásokhoz tartozik a többlettermeléshez szükséges munkaerő létszámának és „minőségének” kérdése. A foglalkoztathatóság és a foglalkoztatottság különbségének felismerése, egybevágóságuk magasabb szinten való megteremtésének követelménye, a mezőgazdasági termékek, termények világ-
piacának keresleti piaccá alakulása, a jelentős árnövekedés/ek/ jó lehetőséget adnak arra, hogy a magyar mezőgazdaság produkcióját, nemzetgazdaságon belüli „megítélését” – ha országosan nem menne, legalább vidéken össznépi akarattal, e közös érdekben egyetértve! – pozitívvá  tegyük. Az ágazatban van annyi szakértelem és tudás, hogy akár a meglévő gazdasági társaságok vagy szövetkezetek, akár a létrehozandó (a létező néhánynál gyorsabban megalakuló) termelő és értékesítő szövetségek (TÉSZ-ek), és a nagy, üzem méretű családi gazdaságok integrációja révén, megsokszorozzák a világpiacnak – a kínai vagy az indiai igényeknek és keresletnek – megfelelő étkezési gabona mennyiségének termelését, hogy azt az eddigihez képest akár két-két és félszeres áron értékesíthessék. Erre most van esély, és biztatóak az előnyeink: korszerű tudáson alapuló műveléssel termékeny föld, hosszan tartó napsütéses idő, legtöbbször elegendő csapadék, és  még egy óriási jelentőségű, nélkülözhetetlen „nyersanyag”: az édesvíz!
Ez utóbbiban nagyhatalom vagyunk! A termál- és gyógyvizeket nem csak azért említem, mert velük és általuk lehetnénk Európa balneológiai gyógyászati központja, hanem azért is, mert még a „fáradt”, a nagy semmibe elcsordogáló fürdővizekkel is lehet/lehetne egész éven át  zöldséget, gyümölcsöt (pl.: epret) termesztő üvegházakat, óriás fóliasátrakat temperálni A termeléssel nem csak a GDP-t ütemét és tömegét növelnénk. A  kertgazdaságok  foglalkoztathatnák ugyanis a képesítéssel nem, de készségekkel rendelkező, állami vagy önkormányzati státusú szakemberek által betanítható, munkaképes, olyan embereket, akik munkából szeretnének megélni, és nem szociális segélyből tengeni-lengeni.   
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!