Kedves Naplóm!

Még nem láttam a könyvet, de a tudósításból az is kiderül, hogy szerepel benne például az építőtábor meg az orkánkabát is. Én inkább csak az utóbbiban voltam, az előbbiben nem igazán.
Pontosabban fellépni jártam többedmagammal építőtáborokba. Ott a fiatalok, akik közül – velem ellentétben – sokan szerették ezt az egy-két hetes közösségi létet, nappal barackot, paradicsomot, paprikát szedtek, délután, este fociztak, dumáltak, vagy éppen kultúrműsort néztek. Ebédlőben vagy a sátrak közötti betonon léptünk fel. Én vidám paródiákkal, Cserháti Zsuzsa meg már akkor úgy énekelt egy szál erősítővel, hogy meglazultak a sátorkötelek.
A másik, az orkánkabát meg nem is értem, miért ment ki a divatból. Nem volt ízléses darab, viszont már-már praktikus volt. Háromféle színben létezett: barna, kék és zöld. Kis tasakban elfért, és ha eleredt az eső, az ember előkapta, belebújt, és nem ázott meg – kívülről. Mert úgy emlékszem, huzamosabb viselés esetén belülről úgy bele lehetett izzadni, hogy az ember vizesebb lett, mint egy nyári zápor után.
Aztán nem tudom, szerepel-e a szótárban a kalauz, a szódás, a jeges, a kíntornás, a ház- és a tömbházfelügyelő, a falfúró, a suszter, a hakni szó, hogy csak néhányat említsek, amelyek hirtelen eszembe jutnak. Nem nagyon szeretek nosztalgiázni, de érdekes és elgondolkodtató, hogy tűnnek el szavak, mesterségek felgyorsult világunkban pár évtized alatt.
Persze érdekes lenne egy olyan retroszótár is, amely felsorolná a rendszerváltástól napjainkig az egyszer használatos, ki tudja ma már, hol van miniszterek, „politikai tényezők”, országcsinálók ma már teljesen ismeretlen névsorát. Talán akkor a mai izgágák is rájönnének, hogy néhány évtized sem kell ahhoz, hogy valaki éppen olyan ismeretlen legyen, mint rövid életű „tündöklése” előtt volt…

Gálvölgyi János 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!