Hogyan?

 Teszem azt, miként osztaná ki azt az egy-két pofont a gárdának Orbán, s főként hogyan zavarná haza őket? A pártelnök társának írt nyílt levelében a – gárdalapító – jobbikos Vona azt állítja például, hogy jó néhány helyi Fidesz-vezető és -tag is támogatja az egyelőre csak masírozgató társaságot: őket is arcul legyintené Orbán? S csakis a gárda számíthatna Horthy-féle elbánásra, avagy a hatalomra törő politikusnak a – nem igazán demokrata – kormányzó egyéb módszerei is megnyerték tetszését?
Hasonlóképpen nem ártott volna, ha a 168 óra interjúkészítője szintén megkérdezi: hogyan is gondolja valójában a befolyásos Fidesz-politikus, amikor kijelenti: „Az Orbán-kormány idején alig voltak Árpád-sávos zászlók. Úgy gondolom, nem véletlenül”. Engem pedig nem véletlenül éppen az érdekelne, mire is gondolt Balog Zoltán, amikor e sokat sejtető megjegyzést tette. S kivált akkor, amikor ekként folytatta: „Akik azt akarják, hogy ne legyen ott az utcán az úgynevezett szélsőséges jobboldal avagy a szélsőjobb – amely nem azonos a nemzeti radikalizmussal! –, nyugodtan szavazzanak ránk. Nem fogjuk engedni, hogy bárki fenyegessen bárkit. Nem kell majd félni utcai randalírozóktól”.
Tessék nekem elárulni, hogy miért nem? S főleg azt, hogyan tetszenek eltüntetni a közterületről a randalírozókat, akikhez – amint annyiszor hangoztatták, kikérve maguknak minden gyanúsítgatást – semmi közük sincs. Vagy, aki képesnek mondja magát csak úgy leparancsolni az utcáról az „úgynevezetteket”, az netán parancsol is nekik? Ez kínosan emlékeztetne a védelmi pénzt szedő maffiózók módszereire. Jól hangzik, de mennyire, hogy „nem fogjuk engedni”, ámde engem felettébb izgat, vajon a jogállam mely – a botor mostani hatalom által be nem vetett – eszközeire tetszenek gondolni? Mert azt látjuk, hogy ügyészség, bíróság mennyit – már bocsánat! – szarakodik a gárdával, talán azért, mert tartják magukat a demokratikus jogállam normáihoz. Horthy kétségtelenül nem volt ennyire aggályoskodó, ámde nem csupán a nyilasokkal. Tagadhatatlanul ironikus fejlemény, hogy a vandálokkal talán túl durván bánó rendőrséget másfél éve támadó párt most hirtelenjében kilátásba helyezi a csendőrpofont (és logikus, hogy az én jó kommunistám mellé odakerüljön az én kormányom kemény rendőre is), de arra azért illene válaszolni, hogy miként szelídítenék meg a szélsőjobbot. E fontos részletek tisztázása híján ugyanis még az a képzet keletkezhet egy elfogult baloldaliban, hogy – Balog úr szavaival – nem véletlenül szabadultak rá a rendbontó szélsőségesek a baloldali kormányzatra. S hogy akár igaza is lehet azoknak, akik 2006 őszének eseményeit szervezett puccskísérletnek vélték.
Ha a jobboldali média azon háborog, hogy „megint lejárató kampány” kezdődött Orbán ellen (bár kissé groteszk, hogy ehhez ő maga szolgáltatta a muníciót), akkor készséggel és sietve sort kellene keríteni e tisztázásra. Hiszen a tavaly télen önkényesen rendőrkordont elbontó – és bíróilag a garázdaság vétkében elmarasztalt! – fideszesek az effajta sajátos utalásokkal vitathatatlanul tápot adnak a terveikkel kapcsolatos baljós találgatásoknak. Orbán jóhiszemű feltevések szerint azért hajtott végre amolyan pálfordulást, cáfolt rá zárt ajtók mögött a nyílt tereken elhangzott szónoklataira, hogy megnyugtassa a gazdasági elitet. Csak sajna olykor elszólta magát… S ennél fogva aligha tekinthető minden gyanún felül álló kormányfőjelöltnek. Akire Balog úr biztatásának megfelelően, nyugodtan rászavazhatnának a demokráciát – ellentétben az egyelőre még az utcán lévő szélsőjobbal – értékelni képes polgárok, pardon: emberek.

Avar János 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!