– A Sziget Fesztivál által okozott környezeti problémák jogi útra terelésével nyilvánvalóan iszonyatos nagyságrendű legális és illegális gazdasági érdeket sértek – mondta lapunknak adott interjújában Derce Tamás. Újpest pártonkívüli polgármestere úgy véli: a maffiavilág nem ott kezdődik, hogy odamennek valakihez egy bökővel és elveszik a pénzét. Hanem ott, ahol a „ma nekem, holnap neked” elv uralkodik a közéletben.
Márpedig ma előfordul, hogy ennek a korrupciónak megágyazó elvnek a mentén lehet elintézni dolgokat és ügyeket, projektek és beruházások sorsát egyengetni. A szűkebb pátriájában rendkívül népszerű, szókimondásával pedig rendszeres közéleti vitákat kavaró politikus lapunknak elismerte: megfordult a fejében, hogy az országos közéletben is kipróbálja magát, de jelenleg nem lát olyan parlamenti frakciót, amelynek szívesen lenne a tagja.
l Mintha szépen sorban mindenki kihátrált volna ön mögül a Sziget Fesztivál ellen vívott lakossági és környezetvédő jogi harcában... Például az ön barátja, Tarlós István korábbi óbudai polgármester, aki a legádázabb ellenfele volt ennek a valóban elég nagy káoszt okozó rendezvénynek, időközben igen közeli viszonyba került az egyik milliárdossá vált főszervezővel. De Tarlós óbudai utódja, Bús Balázs is gyanúsan konstruktívan egyengeti a fesztivál útját... Cserbenhagyták?
– Meggyőződésem szerint a maffiavilág nem ott kezdődik, hogy odamennek valakihez egy bökővel és elveszik a pénzét. Hanem ott, ahol a „ma nekem, holnap neked” elv uralkodik a közéletben. Márpedig ma kétséget kizáróan ennek a korrupciónak megágyazó elvnek a mentén lehet elintézni dolgokat és ügyeket, projektek és üzleti beruházások sorsát egyengetni. A Sziget Fesztivál ugyanis minden ellenkező látszattal szemben nem kulturális esemény. Azon a fesztiválon, amelynek rendezési joga milliárdokért cserél gazdát, a kultúra esetleges megjelenése csak apropó a bizniszre. Ráadásul egy olyan bizniszre, amelynek a lakosságra rendkívül káros mellékhatásai vannak: a sziget ideje alatt engem Újpalotáról, Óbudáról, a II., a X., a XIII. kerületből is fel szoktak hívni azzal, hogy pihenésre alkalmatlanná vált az otthonuk. Van olyan Óbudán lakó ismert magyar politikus, aki szó szerint azt mondta nekem: a fesztivál idején elköltözöm otthonról, ugyanis nem lehet megmaradni a lakásban. Amikor pedig visz-
szakérdezek: akkor miért nem szólalsz fel ellene, akkor suttogva azt válaszolja: tudod jól, hogy azt nem lehet, a karrieremmel játszanék.
l Kemény szavak, de a kérdésemet kicsit kikerülte: kihátráltak ez ügyben ön mögül azok a jobboldali politikusok, akik korábban teljes mellszélességgel szigetellenesek voltak? Tarlós például ma inkább sunyin hallgat a sziget ügyében...
- Igen, ebben az ügyben is egyedül maradtam, és ezt tudomásul vettem. Lássuk be: a Sziget Fesztivál által okozott környezeti problémák jogi útra terelésével nyilvánvalóan iszonyatos nagyságrendű legális és illegális gazdasági érdeket sértek, és ebben nem mindenki tud, akar vagy mer követni. De ma már nem azt nézem, ki tart velem ebben a küzdelemben, hanem azt, hogy valakinek valamilyen módon azért mégiscsak illene képviselnie a lakosságot. De azt remélem, a jog is mellém fog állni, hiszen az alkotmány és legfelsőbb bírósági állásfoglalások egyértelműen kimondják: birtokot háborítani nem csak úgy lehet, ha átmászom valakinek a kerítésén és bemegyek a telkére, hanem úgy is, ha például lehetetlenné teszem számára az éjszakai pihenést, a rekreá-ciót. Egyébként Óbudán a megerősített zajszigeteléssel kicsit javult a helyzet. De hát itt nem csak zajról van szó. Hanem arról is, hogy az állandó dugók, az utcán csellengő több ezer ember is ugyanúgy tönkreteszi egy városrész nyugalmát, mint egy éjszakai koncert.
l Végignéztem a fővárosi és vidéki nagyvárosi polgármesterek autóhasználat-szokásait. Megdöbbentett, hogy pártállástól függetlenül, szinte kivétel nélkül kifejezetten a magamutogató és környezetpusztító luxuskategóriá-ba tartozó autókban pöffeszkednek egyébként eladósodott települések vezetői. Amikor ön tüntetőleg egy olcsóbb és környezetbarát Priusba ült, azt hittem, elindul egy pozitív folyamat és a polgármesterek egymást tullicitálva fognak majd jó példát mutatni szerénységből és környezettudatosságból. Nem lett így. És ebben egy árnyalatnyival sem jobbak a kormányt a luxusautók miatt szintén luxusautókból ostorozó ellenzéki politikusok...
– Ahogy egyszerűen fittyet hányunk egy politikus kötelező szerénységére, ugyanúgy nem vagyunk hajlandók fölfogni – vagy beismerni –, hogy rohadt nagy baj van a környezetünkkel. Ezt bizonyítják a valóban vérlázítóan környezetpusztító és pazarló luxusautók. Én egyébként szívem szerint egy hazai gyártású elektromos miniautóval közlekednék. Ha végre lesz ilyen, arra váltok.
Egy városvezetőnek el kell jutni oda, ami szerencsére nekem az első pillanattól magától értetődő ecvidencia: nem szabad elájulni attól, hogy polgármesterek vagyunk vagy attól, hogy mióta. Nos, aki ezt szem előtt tartja, bizonyosan nem vásároltat közpénzből presztízsautót a hivatalához.
l Ön mindig ellen tudott állni a kísértéseknek?
– Teljes mértékben, ugyanis nem éreztem kísértésnek. Egy időben divat volt például az, hogy különböző benzinkutakat üzemeltető cégek meghívtak polgármestereket sítúrára, nyaralásokra és egyebekre. Nekem eszem ágában sem volt ilyeneket elfogadni, hiszen teljesen világos volt, hogy ezért majd elvárnak vagy egyenesen kérnek valamit. Nem is értettem, hogyan hozhatja magát egy politikus ilyen kellemetlen helyzetbe. Jellemző módon ez mindaddig ment, amíg egyszer egy újságíró meg nem kérdezte, miért nem járok én ilyenekre. Elmondtam, hogy ezt a korrupció egyik fajtájának tekintem. Azóta megszűntek ezek az ingyen síelések...
Úgy tűnik, talán más az értékrendem, a felfogásom, a neveltetésem, de nekem soha nem jelentett bonyolult feladatot visszautasítani a befolyásolási kísérletek bármilyen formáját. De én hiszek abban, vagy legalábbis remélem, hogy azért ezzel a fajta mentalitással ma sem vagyok egyedül. Egyéként én éppen azért nem voltam hajlandó soha elfogadni még egy üveg bort sem, mert tudom: onnantól kezdve, ha csak kicsiben is, de ugyanazt a korrupt normarendszert működtetem, amely ellen olyan hevesen tiltakozom.
l Többször lehetősége lett volna a nagypolitikában megméretni magát, nem tette. Miért? Talán úgy érzi ott már képtelenség ezen elvek szerint élni és dolgozni?
– Egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni. Nem próbáltam, de nem tudom elképzelni, hogy jól és teljes értékkel lehetne mondjuk egyszerre újpesti polgármesternek és országgyűlési képviselőnek lenni. Ezért is léptem vissza ettől a lehetőségtől többször is. A másik, még kínosabb probléma, hogy mindig feltettem magamnak a kérdést: melyik frakcióba fogok beülni? Soha nem tudtam válaszolni.
l Tényleg egyetlen jelentős hazai párt értékrendjével sem tud azonosulni?
– Remélem nem hangzik fellengzősen, de az én értékrendem a ma is napi rendszerességgel olvasott ókori klasszikusoktól és családi hagyományaimból, neveltetésemből származnak. Ennél jobb iránymutatót még nem találtam a politikához. Egyébként mindegyik hazai nagypártból ki tudnék venni olyan értékeket, amelyekkel teljes mértékben tudnék azonosulni, csak ezeket össze kéne gyúrni.
l Közel két évtizede újpesti polgármester. Ezalatt sikerül a hivatalban, az önkormányzati intézményekben, az ügyintézésben a korrupciómentesség, a korrektség ön által oly fontosnak tartott normáit betartania?
– Azt remélem, igen. Ott kezdtem, hogy nem voltam hajlandó senkit kirúgni a múltja, a politikai hovatartozása vagy a privát meggyőződése miatt. Cserébe viszont elvártam az abszolút politikamentes profi munkát és azt az elvet, hogy itt csak és kizárólag Újpestért lehet és szabad dolgozni.
l Meri azt állítani, hogy Újpest mára kevésbé korrupt mint más, olyan fővárosi kerület vagy vidéki nagyváros, ahol az ön által ostorozott elit különböző pártállású tagjai irányítanak?
– Szó sincs arról, hogy itt minden tökéletes lenne, és nálunk csak grál lovagok vannak. Pusztán annyit merek felelősséggel kijelenteni, hogy a tudtommal és a közreműködésemmel nem jöhetett létre korrupciós ügylet és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ilyen a tudtunkon kívül is minél kevesebb lehessen.
De amíg a pártfinanszírozás kérdése ilyen megoldatlan, mint nálunk, nem olyan egyszerű ám felfedezni és lefülelni a visszaéléseket. Nyílt titok, hogy a pártok kvótákat szabtak arra vonatkozóan, hogy adott pozícióban lévő tagjaiknak havi hány forintot kell, úgymond, bejuttatni a pártkasszákba. Természetesen ez nem úgy zajlik, hogy az illető kivesz az önkormányzat kasszájából a közpénzt és átteszi a pártéba. Ez jóval kifinomultabban tranzakció: a közpénzből finanszírozott beruházásoknál előre kiválasztják ki lesz a kivitelező, és a cég a beruházás megvalósításához neki juttatott közpénz egy részét befizeti a pártkasszákba. Nem merem azt állítani, hogy az én tudtomon kívül Újpesten ilyen nem történik, ugyanis a dolog jellegénél fogva ezeket az informális előzetes összebeszéléseket sokszor nem könnyű felismerni. Viszont szerencsére egyetlen párt tagja sem vagyok, így nem terhel semmifajta pénztermelési kötelezettség. Hozzáteszem, ilyen szerepet nem is vállalnék. Ebből a helyzetből adódóan merem remélni, hogy nálunk ezeknek a fajta visszaéléseknek a száma jóval alacsonyabb, mint máshol.
l Ön azt mondta: egyszerűen elzavarná az egész rendszerváltás utáni politikai elitet, mert nem tartja elég profinak, tisztességesnek, bátornak és polgárbarátnak. Az nyilvánvaló, hogy ön nem kívánná vissza a ’89 előtti garnitúrát. Akkor kik jöjjenek? Még ön sem akar nagypolitikai szerepet vinni. Csak egyre kérem: nehogy azzal a közhellyel válaszoljon, hogy a fiatalok...
– Egyébként megfordult a fejemben, hogy esetleg befejezem a polgármesterséget és kipróbálom magamat az országos politikában... 1990-ben az Antall-kormány megalakulásakor azt gondoltam, hogy az első intézkedések egyike az lesz, hogy létrehoznak egy politikusképző felsőoktatási intézményt, amelynek növendékei néhány év múlva az amatőröket – akik közé én magam is tartoztam – leválthatják. Ez nem történt meg. Meg is látszik az országon. Ráadásul nemhogy nem képeztek profi elitet, de még a jól képzett tisztességes és tehetséges emberek jó részét is elijesztették a politikától a mai közállapotok. Ha nem lopok, nem keresek túl jól, utálnak, folyamatosan kételkednek a jóhiszeműségemben. Ezt a nyomást sokan nem vállalják, és elmennek a privát szférába dolgozni. Szóval nem tudom megmondani, hogy az elzavarandó elit helyére ki is jöjjön, de az biztos, hogy ez így nem mehet sokáig tovább. Ha nincs egy szigorú erkölcsi és szakmai elvárásnak megfelelő másik elit, akkor – átmenetileg legalábbis – a jelenlegiekre kell ráerőltetni a legalapvetőbb erkölcsi szabályokat.
l Ön tudatosan egy – elzavarandó – elitről beszél és nem tesz különbséget ellenzék és kormány között. Holott ők kölcsönösen úgy tartják: értékrendben, normákban egy világ választja el őket egymástól.
– Nem látok eklatáns különbséget. Az még csak megmagyarázható, hogy egy ilyen felfokozott közhangulatban kormány és ellenzék ilyen irracionális, útszéli és alpári stílusban kommunikál egymással, de az rémisztő, hogy például a Fidesz és az MDF, a két konzervatív ellenzéki erő is megengedhetetlen módszerekkel, stílusban és hangnemben tiporja egymást. Tragikus.
l Sok újpesti aggódik az utolsó budapesti kecskenyáj miatt, amely sokak örömére ma még békésen legelészik a Népszigeten, de állítólag az ott építkező befektető nyilvánvalóvá tette: rövid úton kipenderíti őket onnan a gazdájukkal együtt.
– Sajnos ez a dolog valóban így áll, és ez azért történhet meg, mert nem az újpesti oldalon vannak, hanem Angyalföldön, amire semmi ráhatásunk. Egyébként nagyon jól ismerem, sőt szinte baráti viszonyt ápolok a – valóban utolsó – budapesti kecskenyáj gazdájával. Árvízkor gyakran együtt mentettük az állatokat. De ez azoknak az ügyeknek az egyike, amelyben hatáskör hiányában tehetetlen vagyok.
l Ön rendkívül fontosnak tartja Újpest tradícióit. Mit sikerült ezekből megőrizni és mit újjáéleszteni?
– Néhány régóta itt működő gyárat, üzemet, hangulatot sikerült átmenteni, de számos helybeli tradíció egyszerűen eltűnt, hiszen az Újpesten zajló változások egy részére egyszerűen nincs hatáskörünk és befolyásunk. Amit viszont nem tudtak elvenni – sőt vissza is tudtunk adni az embereknek – az a hagyományaink iránti érdeklődés és egy rendkívül magas arányú lokálpatriotizmus. Egy nemrégiben készült reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az itt élők 80 százaléka büszke újpesti, és ez kimagaslóan magas arány. Ráadásul a tapasztalatok szerint az újonnan ide költözők többsége néhány éven belül az őslakosokhoz hasonlóan, szintén igazi újpestinek érzi magát. Erre vagyok a legbüszkébb, és ebben vagyunk talán egy kicsit egyedülállóak ebben a tradí-cióitól és identitásától megfosztott világban.
Bóday Pál
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!