Vágó István
– Fábry Sándorral „eresztette össze” egy hetilap egy kávéházi vitára. Ahol minden bizonnyal nemcsak a kávé volt forró. Lehet egy ilyen kettészakadt országban vitatkozni?
– Nem tetszik, hogy „kettészakadt” országról beszél! Magyarország nem „ketté van szakadva” – hanem ketté szakították! Ez rettentően nagy különbség. Azt hiszem, hogy ez Orbán Viktor 2002-ben, a TF-en elhangzott beszédével kezdődött, amikor igazából először szólt polgári körökről, amikor azt mondta, „mozduljunk, ha mozdulni kell!” Én a két oldal – a bal és a jobb – felelősségét nem látom, nem láthatom kiegyenlítettnek. Hiszen az egyik oldal állandóan azt hangsúlyozza, hogy le kellene ülni tárgyalni a nemzet érdekében, a másik meg soha. Sőt, ki is nyilvánítja: nem tárgyal. És kivonul… Egyébként valóban nehéz azzal leülni, vitázni, beszélgetni, aki szinte kötőszóként használja, a tolvaj bandát, a csalót, bűnözőt, hazaárulót. A vitatkozás, beszélgetés amúgy is két, egymást meghallgató, egymásra figyelő embert feltélez szerintem. S gondolom: messze nem csupán én vélem ezt így… Az sem jó az országnak, hogy egy egykorvolt miniszterelnök – még ha szűkebb körben is – de „lehülyeidiótázza” egy utódát. Közben pedig – talán éppen ugyanazon a napon – a Parlamentben, egyházi személyiségek előtt arról szól, hogy a mindenkori miniszterelnököt tiszetelet illeti meg… Valami nincsen rendben, nagyon nincsen szinkronban… Medgyessy Péter kapta – többek közt –, azt hiszem az első tojásokat. Azóta a tojások már az ellenzéki szertartások bevett kellékeivé lettek, ha a humoromnál lennék, azt is mondhatnám, hogy ezért ilyen drága a tyúktojás… A baloldal nem dobál, nem fenyeget, nem masíroz, nem üvölt. A balliberális sajtónak azt ajánlom, ne legyen szemérmes! Nevezze nevén azokat, akik a másikban nem ellenfelet, hanem lesöpörni, agyagba döngölni való ellenséget látnak, s láttatnak. A stílusjegyeiket persze nem kell átvenni…
– Visszatérek újfent ahhoz: hogy lehet így vitába bocsátkozni? A rovat címére utalva: „Hogy érzi magát”? Itt és most, 2008 júniusában Magyarországon?
– Bánatosan… Nem gondoltam volna, hogy emberek, kollégák között is ennyi indulat feszülhet. Ott tévedtem, hogy azt hittem: az érvek számítanak – ám úgy tűnik, csak a minősítések. Visszakézből lesz így az ember „magyarellenes”, anélkül, hogy egyetlen mondatomat is kritizálnák. A feleségem is nagyon rosszul viseli, hogy mostanában fenyegetéseket kapok. Kicsi, szőke, okos: s most azt kérdi, jöjjön-e velem testőrnek? Meg veri a fejét a falba, hogy miért ülök le én vitatkozni?! Azért, Nyuszi – mondom neki – mert hittem abban, hogy van, hogy létezik párbeszéd…
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!