Vétózók vétózása

Különös fintora a sorsnak, hogy amikor elbúcsúzni jött földrészünkre az immár „béna kacsa” amerikai elnök, akkor bénította meg az Európai Uniót félmilliárd lakosából alig egymilliónak a népszavazási vétója. S alighanem még Bush utóda sem fogja egy darabig feltárcsázni – Kissinger híres mondásának megfelelően – Mr. Európát (és az unió elnökének posztjára áhítozó brit exkormányfő, Blair továbbra is állást kereshet).
Nem vitás, megittasodva vétójoguktól, az írek szavazó többsége – szélsőséges katolikustól ultranacionalistán át balradikálisokig, s amúgy mindenféle mindent tagadókig – megint megpróbálta kisiklatni az uniót. S ez sajnos tartósabb válságnak ígérkezik, mint volt hét éve a nizzai szerződés megvétózása, mert arról (némi módosítással) újra meg lehetett szavaztatni az íreket: akkor erre a túl alacsony részvétel alibit kínált a politikai elitnek, amely egy egyébként balszerencsés módon éppen a referendum kampányára volt kénytelen kormányfőt váltani. Ámde, ha Ugocsa non coronat is, Európa, vagyis az unió attól még marad és vélhetően – miként a Közös Piac megalakítása óta mindig – túljut ezen a válságán is. A londoni Times egyik cikke szerint hiába a nemmel szavazók és kontinentális híveik üdvrivalgása, holnap Brüsszelben és más uniós fővárosokban csupán fejfájással ébrednek, de az ügymenet folytatódik.
Ironikus módon marad a vétózók által büntetni kívánt Európai Bizottság is, amelynek hatáskörét különben éppen a lisszaboni szerződés csökkentette volna, s egy szál eurobürokratával sem lesz kevesebb. S marad az is, amit a föderális Európa felé mutató szerződés szintén csökkenteni akart: a nemzeti alkudozások, nálunk úgy mondanák: mutyizások eurovilága. Amerikából nézve továbbra sem lesz, ahogy Kissinger korában sem volt, megfelelő partnere a washingtoni Fehér Ház lakójának.
Igazi vesztesei az ír nemnek a horvátok és törökök, mert az unió bővítését biztosan jégre tették az unió legnagyobb haszonélvezői. Van abban valami lehangoló, hogy akik a legtöbb pénzt kapták Brüsszeltől, azok vették semmibe az egész unió kérlelését. S csak mániákusok vélhetik a demokrácia sikerének, hogy az unió egy százalékát alkotó ír nép vétójogot kapott – valójában az unió demokratikus megfontolásából, hiszen nem vitatták el egy kis nép ilyetén (alkotmányában rögzített) jogát. S amit az ottani nemmel szavazók jó része védelmezett, szemben az unió képviselte modernitással, az aligha szolgálja éppen az írek érdekét (népképviseletük, miként a többi uniós országban gyakorlatilag egyhangúlag támogatta a lisszaboni szerződést: magát a parlamentáris rendszert vitatja, aki ezt kifogásolja). Mivel az unió nélkül földrészünk képtelen lenne helytállni a globális versengésben, most aztán nincs más hátra, Európának meg kell találnia a módját a vétózók megvétózásának. A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!