Ej, ráérünk arra még?

Magamban kétszáz évet adtam magunknak, míg – sok tanulással – felnövünk az igazi demokrácia világába. Persze, ha „addig” is tágítjuk műveltségünk „szűk keresztmetszetét”.  Nem véletlen a jóléte például Finnországnak, akikkel kapcsolatban szívesen emlegetjük „rokonságunkat” (Mármint a nyelvit). Ám rokonaink életvitelében primátusa van az oktatásnak s ezért műveltségben oly messze járnak előttünk, mint Budapest Helsinkihez háromszor, és még hozzátehetjük a Makó–Jeruzsálem legendás „vonalat” is, oda-vissza.
Européerségünket említettem, amelybe beletartozna annak mélységes megértése is, hogy aki tanul, annak könnyebb az élete, mert az iskolázott ember – közhely – egyre jobbra tudja „hangolni” munkáját, megélhetését. Szemünket, (agyunkat, szívünket) Európára vetni tehát nem lózung, nem divatszó, hanem valós gazdasági, egzisztenciális érdek, modernizációs igény is. A „magyar ugarból” sürgősen és akár hajunknál fogva kellene kiráncigálni tenmagunkat! Hacsak nem akarunk a „puszták népe” lenni-maradni. Az nem megy, hogy kelletlenül viszonyulunk saját érdekeinkhez is, mert nem ismerjük fel, hogy a kulturálódás, a modernizálás a világ elején járó népeinek a sajátja, immár természetes mozdulata. S az sem megy, hogy énhelyettem a ki nem érdemelt, meg nem termelt javak „előteremtését” – ez is közhely – az Állam bácsitól várom el. Adjon nekem, sokat és azonnal – felkiáltással. „Mibul, Menyuskám, mibul” – kérdezte anno kedvelt komikusunk Kabos Gyula a „Kölcsönkért kastély” című filmben. Az nem megy, hogy azok fizessenek a lustáknak, akik szorgalmasan dolgoztak, és tisztességesen adóztak, s ebből igényeljenek a semmittevők. Munkát nekik! De az sem megy, hogy ugyanakkor a már körmünkre égett közügyes dolgainkra is (pl. az oktatási, egészségügyi stb. újításainkra) azt mondjuk, hogy még ne, majd, majd! Mikor – kérdezem Kabos helyett. Nagyon sok Pató Pál lakja ezt a szép hazát. „Közben” pedig a világ szekere tempósan halad. A magyar kocsi viszont csak poroszkál, s meg-megáll. (A kocsma előtt mindig) Ostor kellene azoknak a lovaknak! S jó kocsis, aki az istránggal is bánni tud, és azt is tudja, hogy mikor kell a ló nyakát megsimogatni.
Az állingálásnak van még egy negatív következménye. A „ráérő” (netán kocsmázó) emberek között könnyű elvetni az elégedetlenség magját, amelyből felburjánzik a gaz S a „jobbról” betöltött gyűlölködés szeredásából meg a félelemkeltés kerül elő. Ez emberellenes, szabadságellenes, nemzetellenes. Miközben a régi jelszó Pató Páltól felnyög. Petőfi Sándor pedig csak néz bennünket. Meglehetősen szigorúan.
Négyessy Lajos, Debrecen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!