Ben Affleck első rendezése karmikus feladat volt

Ezután mégis
színészként próbált érvényesülni,
játszott a többi közt a
Szerelmes Shakespeare-ben, az
Armageddonban és a Pearl Harbor –
Égi háborúban. A Szívörvény
forgatása után ő vigasztalta
Gwyneth Paltrow-t, aki épp akkor
szakított Brad Pitt-tel. Jennifer Lopezzel
majdnem összeházasodtak, de az
énekesnő az utolsó pillanatban lefújta
a lagzit a fáma szerint egy
sztriptíztáncosnőkkel átmulatott éjszaka
miatt. Affleck később elvette Jennifer Garnert,
az Alias-sorozat bájos főhősnőjét, és
megszületett lányuk, a most 2,5 éves Violet.
Néhány kritikus szerint színészként nem
sikerült még olyan maradandót alkotnia, mint
első rendezésével. A nagy sikerű kortárs
amerikai író, Dennis Lehane (Titokzatos folyó,
Vihar-sziget) novellájából készült Hideg nyomon
főszereplői Casey Affleck (Jesse James meggyilkolása,
a tettes a gyáva Robert Ford), Morgan Freeman és
Ed Harris. A thriller két magánnyomozóról szól, akik
egy kisgyermek végzetes kimenetelűnek tűnő elrablása
ügyében nyomoznak. Affleck az Uncut.co.uk brit filmes
portálnak mesélt első rendezéséről.

l Ön szerint helyes lépés volt a Madeline McCann-ügy miatt a Hideg nyomon bemutatójának elhalasztása az Egyesült Királyságban?
– Úgy véltük, a diszkréció és a jó ízlés ezt követeli meg tőlünk. Bár volt próbavetítés és közvélemény-kutatás is az Egyesült Királyságban a bemutató előtt, és ezek rendre azt hozták, hogy a közönséget nem zavarja, és nincs ellenvetésük a film bemutatásával szemben. Mi mégis amellett döntöttünk, hogy elhalasztjuk a bemutatót, biztos, ami biztos. Mindez persze nem az én érdemem, hiszen a film angliai forgalmazója nem várta el tőlem, hogy ebben a kérdésben egyedül hozzam meg az érdemi döntést. Felhívták a figyelmemet az ügyre, és örülök, hogy olyan társasággal dolgozhattam, amely ilyen tisztelettudó és tökéletes megoldást választott.
l Érezte azt, hogy amiatt, hogy viszonylag fiatalon nyerte el az Oscar-díjat, sokkal nagyobb nyomás nehezedik önre, mint rendezőre?
– Szerintem az Oscar-díjat el is felejthetjük ebben az ügyben. Nem hiszem, hogy lehetőséget kaptam volna a rendezésre, ha a forgatókönyv nem jó. Pont. Tudtam, hogy ha a film nem működik, az emberek meg fogják találni a módját, hogy ezt a tudomásomra hozzák.
l Gondolom, megkönnyíthette volna a saját dolgát, ha kicsit egyszerűbb történethez nyúl, nem rögtön egy Dennis Lehane novellához.
– Ebben igaza van. Találhattam volna valami egyszerűbb, tömörebb sztorit is, és csinálhattam volna belőle egy korrekt filmet, amolyan ugródeszka-féleséget. Viszont én egy jó filmet kerestem. Nem igazán töltöttem sok időt az anyag megtalálásával, miután megtalált engem ez a forgatókönyv, már nem gondoltam arra, hogy mást szeretnék rendezni. Karmikus találkozás volt. A film nem a látványra helyezi a hangsúlyt, hanem a színészi játékra. Úgy éreztem, biztos talajon állok, hiszen végső soron a film a színészek vállán fekszik.
l Clint Eastwood egyszer azt nyilatkozta, nagyon nehéz dolga volt a Titokzatos folyó megfilmesítésével. Önnek milyen nehézségekkel kellett szembenéznie Lehane munkájának filmre vitele kapcsán?
– Clint Eastwood zseniális rendező, és egész biztos sokkal jobb munkát végzett, mint mi. Nekünk az okozott nehézséget, hogy a szereplőket megfiatalítottuk. Hiszen a Hideg nyomon már a negyedik része annak könyvsorozatnak, amely Patrick Kenzie (Casey Affleck) és Angie Gennaro (Michelle Monaghan) történetét meséli el. Mi pedig olyan fiatallá tettük őket, mint az első kötetben voltak, és ilyen fiatalon raktuk át őket a Hideg nyomonba. A történet és a rejtély pedig annyira sokrétű volt, hogy nem is tudtuk átültetni az egészet, sokat ki is kellett hagynunk, persze anélkül, hogy a történet megsínylené. De még így is előfordulhatott volna, hogy a sztori a film fölé kerekedik. Ezért szükségünk volt időre ahhoz, hogy részletesen bemutassuk a szereplőket olyan párbeszédeken keresztül, amelyek nem feltétlenül visznek minket előrébb a rejtély megoldásában, nem jutunk el gyorsabban oda, ahova a pénzt rejtették el, vagy találunk meg egy ujjlenyomatot hamarabb. Ezt az egyensúlyt volt nehéz megtalálni.
l Milyen volt ismét visszalátogatni régi vadászterületére, Bostonba, és újra felkeresni a régi helyszíneket, de ezúttal egy másik történetmesélő szemszögéből?
– Tudja, a Good Will Hunting után mindig is szerettem volna visszatérni Bostonba, és valahogy sokkal valósághűben bemutatni ezt a várost. Már jó tíz éve bennem volt ez a késztetés, és mikor visszajöttem, azonnal tudtam, mi hogy lesz. Tudtam, hova kell tenni a kamerákat, hova kell állni az embereknek, hova nézzenek, és a többi. Sokszor jöttem vissza Bostonba, és mindig attól féltem, hogy ha legközelebb visszatérek, már elveszíti azt az oldalát, amelyet meg akarok mutatni. Ezért különösen örültem, hogy meg tudtam csinálni, amit akartam. Minden úgy volt, ahogy elképzeltem, és ahogy azt szerettem volna.
l Elejétől fogva tudta, hogy Casey, az öccse lesz a legjobb a főszerepre?
– Miután a forgatókönyvet átírtuk, és a szereplőt megfiatalítottuk, már biztos voltam benne, hogy őt szeretném erre a szerepre. Úgy éreztem, azzal, hogy megfiatalítottuk, sokkal rizikósabb helyzetbe hoztuk. Egy negyvenes férfivel, ha valami nagyon rossz történik, komolyan megijedhet, de már alapvetően nem tud megváltozni. Ha tíz évvel fiatalabb, akkor még fel tudja borítani az egész addigi életét egy jókora trauma.
l Érték támadások amiatt, hogy az öccsét választotta a főszerepre?
– Számítottam rá, hogy érhetnek, hiszen nem olyan színész volt akkoriban, akinek komoly filmes főszerepei lettek volna a múltban. Azonban volt egy amolyan pártfogóm a Disney stúdiónál, aki nagyon hitt bennem, mint rendezőben. Ő volt Dick Cook. Sokan hihették azt, hogy ez amolyan uram-bátyám megoldás volt, még akkor is, ha én biztosan tudom, hogy nem az volt. Hoztam egy döntést, amely azt hiszem mára már mindenki számára egyértelmű, hogy jó döntés volt. Odamentem Dickhez, és azt mondtam: „Caseyt szeretném.” Ő pedig azt válaszolta: „Nagyszerű!”
l A film egyik szála egy gyerekbántalmazási ügy. Mennyire nehéz volt ezzel megbirkózni? Mondhatjuk azt, hogy nem hátrált meg a kegyetlen valóság bemutatásától?
– Úgy vélem, meg kell értenünk, hogy mi történik valójában a gyerekekkel, és hogy milyen is a való világ. Ha az ember elfordítja a fejét, a film realisztikus hangvételét tagadja meg. Ugyanebből az okból kifolyólag nem akartunk szenzációhajhász dolgot csinálni. Az igazán drámai részeknél különleges vágásokkal takartam el bizonyos részeket, hiszen az volt az alapötlet, hogy ezeket a dolgokat úgy lássa a néző, ahogy Patrick emlékezetében él. Lehane azért mutatja be, hogy mi történik a gyerekekkel, hogy felhívja a figyelmet arra, miként kellene a gyerekekkel bánnunk a társadalomban. És megint csak azt mondom, nem azt akartuk, hogy a dolgok szebbnek legyenek bemutatva, mint amilyenek, de egyszerűen nem akartunk túlozni sem. Megpróbáltam a lehető legkorrektebb lenni. Természetesen nagyon megrázó és nehéz volt nekem leforgatni ezeket a jeleneteket. A halott gyerek nagyjából tizenkettő, vagy tizennyolc filmkockán van rajta. Egyébként ez egy bábu. Ennek ellenére iszonyú nehéz ránézni, hiszen kisgyermek arca van.
l Most, hogy végére ért ennek a filmnek, a rendezésre vagy a színészkedésre koncentrál jobban?
– A kezdet kezdetén az, hogy rendezni akartam, nem tűnt másnak, mint egy természetes kikacsintgatásnak a színészet világából. Mostanra már úgy érzem, ez is én vagyok, vagy legalábbis az, aki lenni szeretnék. Tehát mindenképp szeretném folytatni a rendezést, de semmiképp sem szeretnék végleg búcsút inteni a színészetnek. Megpróbálom a kettőt együtt művelni.

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!