Varga Gabi Európa-bajnoki címmel hálálta meg a bizalmat

A későbbiekben is több alkalommal végeztek lányaink a különböző világversenyeken a dobogó tetején. Most Athén előtt is esélyünk van arra, hogy a legjobbak közé vívjuk magunkat, hogy csak Mohamed Aidát, Varga Gabriellát és Knapek Edinát említsük. Varga Gabi azon vívók közé tartozik, akik otthonról hozták a sport szeretetét, hiszen édesapja, Varga János 1968-ban olimpiai aranyérmet szerzett Mexikóban, a kötöttfogású birkózók között, édesanyja pedig ismert atléta volt.

Egy atlétának és egy birkózónak a lányából miként lett vívó?
– Akkoriban, amikor elkezdtem sportolni, a hölgyek még nem birkóztak. Igaz, ha tették volna, akkor se vonzana. Az atlétikához pedig nem fűlött a fogam, nyúlánk gyerek voltam, és szüleim egyszer egy vívótoborzó plakátot vettek észre, s úgy gondolták, ez lenne számomra az ideális, 11 évesen kerültem le az OSC vívószakosztályába.
Rögtön kitűnt, hogy érzéke van ehhez a sporthoz?
– Nem küldtek el, és egy évvel később életem első versenyén sem a vesztettek között szerepeltem. Ám mivel családom őshonvédos volt, nem sokkal később a Honvédhoz igazoltam, ahol azóta is Bernáth Zoltán az edzőm.
Hogyan alakult a pályafutása?
– Első igazi megméretésem egy junior Európa-bajnokság volt, 1998-ban, mikor is a második helyen végeztem.
Mikor került közelebbi kapcsolatba a hazai élmezőnnyel?
– Már 2000-ben megkaptam azt a lehetőséget, hogy részt vegyek az Európa-bajnokságon, de akkor a B csapatunkkal vettünk részt a kontinensviadalon, mert a többiek az olimpiára készültek. 2002-ben  viszont már tagja lettem a felnőtt első csapatnak, mikor is Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztünk.
Aztán egy évvel később...
– Való igaz, óriási meglepetésre a kontinens legjobbjainak viadalán sikerült aranyérmet szereznem az egyéni számban, ráadásul úgy, hogy Mohamed Aidát is sikerült legyőznöm, hogy aztán az első helyért vívhassak. Addig idehaza még sohasem sikerült őt megvernem, ott viszont kijött a lépés, és ez olyan pluszenergiával töltött fel, hogy a döntőben sem sikerült megállítani.
Sok sportoló életében, akinek a szülei kiemelkedő tudású versenyzők voltak, néha akadnak olyan problémák, hogy a gyereket összehasonlítják a bajnok apával vagy anyával. Van, akire ez nyomasztóan hat, másokra viszont nem.
– Én határtalanul büszke vagyok arra, hogy édesapám olimpiai és világbajnok volt, meg aztán nincs is összehasonlítási lehetőség, mert nem azonos sportágban szerepeltünk, illetve szerepelünk. Ez nem számít, mert előttem mindig az lebeg, hogy édesapám mennyire kitartó és szorgalmas ember volt versenyzőkorában. Igaz, én nem láthattam őt sportolni, de mindenki, aki igen, azt említi nekem, hogy ez lebegjen a szemem előtt.
Hogyan látja esélyeinket a pekingi játékok megkezdése előtt?
– A mi sportágunk kvalifikációs rendszerének köszönhetően igencsak szoros, színvonalas versenyre van kilátás. 2007. március 1-jétől 2008. március 31-ig lehetett nálunk megszerezni a kvalifikációt. Ezt csapatban kellett elérni, és ennek köszönhetően három egyéni indulónk lehet Pekingben.
És a csapatversenyben miként látja az esélyeket?
– Az elmúlt időszak eredményeit figyelembe véve úgy érzem, négy nemzetnek van nagy esélye arra, hogy a dobogón végezzen. Hála istennek az oroszok, a lengyelek és az olaszok mellett mi is ide számítunk.
És az egyéni versenyben akad olyan, akinek előre oda lehetne adni valamelyik érmet?
– Az egyéni viadal kiszámíthatatlan, de az olasz Vazzarinak már van rutinja, hogy miként kell állni az olimpiai dobogó tetején, hiszen már ezt két alkalommal is kitapasztalta, és most is ott lesz Pekingben.
Az elmúlt időszakot figyelembe véve igencsak sokat volt a levegőben, hiszen a világ számos sarkán megfordult. Könnyen akklimatizálódik?
– Egyre nehezebben, de mivel elég időnk lesz az átállásra Pekingben, úgy gondolom, nem okoz majd gondot az időeltolódás.
Ha éppen nem edz, vagy versenyez, mivel tölti a legszívesebben a szabadidejét?
– Szeretek olvasni, zenét hallgatni, és múzeumba járni, főleg a belsőépítészeti dolgok azok, amelyek érdekelnek.
Mivel lenne elégedett?
– Ha a csapatversenyben kijönne a lépés, és minél messzebb jutni az egyéni számban. A nyolcas szám emlékezetes a családunkban, hiszen apám 68-ban lett olimpiai bajnok.

Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!