Felszálló ágban a diszkont

 Mi több, még azt sem írják elő, hogy mennyiért árusíthat a diszkont, így a kereskedelmi szakértő, a tudományos kutató pedig megjegyzi, hogy a társadalom túlnyomó része kénytelen a forintjait „megfogni”. A piackutató úgy látja, hipermarketekkel és a diszkontokkal szemben a hagyományos független, illetve láncba szerveződött kisboltok versenyhátrányba kerültek.

Az ember ugyebár spórol. Ha csak teheti, fogához veri a garast; ott veszi meg az árut, ahol olcsóbb. Vagy ahol alacsonyabb árúnak hirdetik, s ő olcsóbbnak hiszi. Mondjuk a diszkontban. Ami persze lehet igazi diszkont, de az sem kizárt, hogy csak annak hívja magát. Mérgelődik az ismerős: ő bizony hiába pocsékolta a benzint, hogy kiautózzon a városszéli diszkontáruházig a foci Eb előtt beszerezni a döntőig elégséges négykartonnyi sörét; az bizony szinte ugyanannyiba került, mintha a sarki boltban vagy a hipermarketben vette volna meg. A múltkor is egy kisebb üzletben, amely diszkontként hirdette magát, drágább volt a mosópora, mint az éppen akciózó hipermarketlánc közelebbi áruházában. – Könyörgöm, mondja már meg valaki, ha nem is olcsóbb, akkor mitől diszkont?!? És ha már kiderült, hogy nem olcsóbb, akkor meddig írhatja ki, hogy diszkont?
– Annak, hogy mi számít diszkontnak, nincsen jogi meghatározása, ami számonkérhető követelményeket fogalmazna meg. Ez kereskedelmi kategória és csupán az alacsonyabb árú termékek értékesítésére vonatkozik. De még a diszkontárképzésre sincs semmiféle biztos szabály – fejtegeti Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője. – Így azután nem is lehet fogyasztóvédelmi szempontból kritizálni, ha egy diszkont nem a másutt tapasztalhatónál alacsonyabb áron kínálja a portékáit. Az ellenőrzéskor csak annyit tehetünk, hogy az ilyen üzletekben is megvizsgáljuk, amit másutt: az akciós katalógusban vagy a pulton, illetve a terméken feltüntetett ár, amiért kínálják az árut, valóban annyi-e még a pénztárnál is. Ám azt, hogy diszkont-e
valójában egy magát annak nevező bolt, azt önmagában nem lehet ellenőrizni és az ilyen minősítést visszavonni sem lehetséges. Ezt csak a vásárlók tömegei minősíthetik azzal, hogy többé nem mennek oda, ha azt tapasztalják, hogy másutt ugyanannyiba kerül vagy talán még olcsóbb az általuk keresett termék.
– Valóban csak kereskedelmi szempontok alapján tisztázható, mit is jelent e szó – erősíti meg Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. – A diszkontnak az a lényege, hogy egyszerűbb vásárlási körülmények között kínálja az árut: raktárszerűen, konténerből, raklapról, olcsó fémpolcokról árusít, többnyire szűkebb a választéka, mint egy szupermarketé és nincsen benne eladó, csak árufeltöltő. Főleg ezektől olcsóbb, így ugyanis kevesebb az üzlet költsége. Mi azt mondjuk: válogasson, mérlegeljen a vásárló; ha elsősorban az árra kíváncsi, akkor keresse azt az üzletet, ahol olcsóbban veheti meg ugyanazt, aki viszont szélesebb választékra vágyik, az menjen a „szuperbe”. Tudomásul kell venni, verseny van a piacon, és nemcsak azt nem írja elő törvény vagy más jogszabály, hogy mi a diszkont, de azt sem, hogy mennyiért árusíthat. Ha valaki az általa keresett terméket nem ott találja meg legolcsóbban, akkor lehet, hogy egy olyan üzletben próbálkozott, amely a többi diszkontnál egy fokkal drágább. De az sem kizárt, hogy a sarki fűszeres nagyon ügyes, és egyes árucikkeket – akár vevőcsalogatásul is – a diszkontoknál olcsóbban tud kínálni. Nem kell ilyen esetben feltétlenül becsapásra gyanakodni, hisz’ lehet, hogy az üzletpolitika vezetett ilyen árviszonyokhoz; nagyok az árkülönbségek még az egy kategóriába tartozó szupermarketek között is. Ám, ha egy diszkont vagy üzletlánc azzal hirdeti magát, hogy ő a legolcsóbb, akkor valószínűleg előbb-utóbb versenyhivatali vizsgálattal számolhat…
Vajon valóban alacsonyabbak a diszkontok árai, mint másokéi? Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen Piackutató Vállalat igazgatója erről így beszél: – A diszkontláncokban az élelmiszerek és háztartási vegyi áruk átlagára általában alacsonyabb, mint a többi bolttípusban. Ennek fő oka, hogy a diszkontok választékán belül kiemelkedik a saját márkás termékek aránya. A bolttípus értékben mért forgalmának mintegy felét ugyanis saját márkás termékek adják, s ez az arány jóval magasabb, mint más üzletekben. Az árkülönbségek eléggé eltérnek, mert például több nagy forgalmú termék, mint a pelenka, a sajt és a feldolgozott húskészítmény, átlagosan csak 4-9 százalékkal kerül kevesebbe a diszkontokban, mint másutt. Viszont azokban a termékcsoportokban, ahol magas a saját márkás árucikkek részaránya, például a szintén nagy forgalmú gyümölcslénél, ásványvíznél és dezodornál, a diszkont árelőnye – a forgalommal súlyozott átlagárakat tekintve – meghaladja a 20 százalékot is.
– Sűrűn látogatja a fogyasztóvédelem diszkontokat és a nagy áruházláncokat – mondja Kathy Attila –, hisz’ elsősorban ott érdemes ellenőrizni, ahol sok a vevő. Tudni kell: a 2000-ből 847 áruházlánci egység volt, s ezeknek jó része már az a kategória, amelyet hétköznapi és kereskedelmi szóhasználattal diszkontnak nevezünk. S ebben a 847 üzletben még magasabb volt a kifogásolási arány: 74 százalékos. Ez pedig nemcsak önmagában kedvezőtlen adat, de a tavalyi hasonló vizsgálat eredményhez képest is az, ugyanis 15 százalékkal több volt a kifogás idén.
Ám a diszkontoknak ettől függetlenül jól, sőt egyre jobban megy. Miért? Kisváradi György, a Budapesti Gazdasági Főiskola marketingtanára: – Induljunk ki abból, hogy a tipikus magyar vásárló sokkal árérzékenyebb, mint a nyugati. Kevesebb a jövedelme, az igényeket viszont az elmúlt két évtizedben a rengeteg reklám révén is igyekezett a kereskedelem minél magasabbra feltornázni. Gondoljunk csak arra, hogy millió négyzetméterben mérhető a rendszerváltozás óta felépült nagy üzletek, a szuper- és a hipermarketek alapterülete. Az áru- és szolgáltatásválaszték hatalmas bősége pedig kihívás a vevônek. A diszkont az igények és a lehetôségek közötti hézagban kínálja azt: közelíti a vásárló igényeihez a lehetôségeit a szolidabb árral. A hazai kisüzletes láncok úgy próbálják felvenni a versenyt, hogy a hálózatba szervezett közepeseket és kicsiket látják el, s érvényesítik a nagybani olcsó árubeszerzéssel járó elônyöket. Az egészen kis boltok, a „sarki fûszeresek” elônye csak az maradt: közelebb vannak, ha kell egy pohár tejföl vagy friss péksütemény, mert a napi apróságokért nem éri meg nyolc-tíz kilométert utazni…
S ezt látszik alátámasztani a GFK Hungária Piackutató Intézet Kereskedelmi Analízisek legújabb tanulmánya is. Kovács Krisztina, az intézet napi fogyasztásicikk-vásárlási panelvizsgálatának vezetője ezt mondja: – 2007-ben, bár a háztartások napi fogyasztásicikk-költéseiben az infláció mértékét figyelembe véve relatív csökkenés következett be az előző évihez képest, a modern kereskedelmi csatornák tovább erősödtek, és immár a hazai napi fogyasztásicikk-forgalom több mint kétharmadát adják.        (vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!