Béka a százason

Nem könnyű ide eljutni. Indulásnál már Ferihegyen a hangosbeszélő a nevemen szólított, gondoltam, biztos valami fontos információt kapok majd. Ehelyett kiderült, hogy a búvárfelszerelés látszólag alkalmas lehet bomba készítésére, a pipa pedig fegyvernek látszó tárgy. Kinyitottam bőröndömet, és megállapították, hogy nincs elég bizonyíték. Őszintén szólva igazából örülök a szigornak, mert legalább tényleg biztonságban érezhetjük magunkat a gépen. Legalábbis, ami az esetleges terrorcselekményeket illeti.
Amikor egy átszállás és három leszállás után Arubára megérkeztünk, a helyi reptér kedves munkatársa először megpróbált engem elzavarni, aztán végül csak felvette a jegyzőkönyvet arról, hogy a bőröndöm nagyon komolyan megsérült. Először azzal próbálkozott, hogy ha a bőrönd alja rongálódott, akkor az nem a légitársaságra tartozik. A KLM ezért nem felel. Erre mondtam, hogy „de igen”.  Ebben maradtunk, úgyhogy megcsinálta a jegyzőkönyvet.
A reptér előtti taxik többsége mikrobusz, ráadásul fóliázott, és 16 fokra  hűtik a kocsikban a levegőt. Taxióra nincs, az árat bemondással határozzák meg. A turistáknak háromféle tarifa létezik: 10, 20, 30 dollár. Ha ez utóbbinál többet kér valaki, akkor az már gyanús, ugyanis 30 dollárért szinte át lehet szelni a szigetet.
Egy hatalmas béka pöffeszkedik a helyi százason. A reptéri bankautomatából vettem fel pénzt a filmforgatás költségeire, a dollár és a florin között választhattam. Az arubai fizetőeszköz nagyjából száz forintot ér, egy florin ennyi magyar pénznek felel meg. Az amerikai dollárt ugyanúgy elfogadják, nem csak a turistaközpontokban, a florin igazából csupán az öntudat miatt van. A bahamaiak is csináltak bahamai dollárt, és azt is nagyjából annyian használják ott, mint Arubán a florint. A bankautomata három nyelvet kínált fel a tranzakció kezdetekor: papiamento, angol vagy holland. A papiamento keveréknyelv, a holland Antillákon és Arubán szinte mindenki ezt beszéli. Pici spanyol, pici angol, pici holland, pici portugál. A kelet-európai turistáknak ideális a papiamento, sokan eleve így beszélünk, csak eddig nem tudtunk róla. Tréfát félretéve, valóságban a papiamento az 1500-as években jött létre. Ekkor kezdték el használni a spanyolok, így beszéltek az afrikai rabszolgákkal és az indiánokkal.
Amíg a főváros szívében fekvő Renaissance hotelhez érek, megállapítom, hogy a Venezuelától picit északra fekvő szigetet nem véletlenül nevezik a Karib-tenger Svájcának. Mintha Hollandiában lennénk, tiszták az utcák, szépek a Hanza-stílusú házak, egyedül a sárga-rózsaszínes színvilág emlékeztet arra, hogy közel Dél-Amerika. Az utcán sétáló helyiek márkás ingeket, szoknyát viselnek, az üzletek kirakatán csillog a napfény. Bár Aruba 1986 januárjától már névleg önálló, a hollandok gyámkodása sokat segít a gazdag szigetnek. 
Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!