Az eset aznap történt, amikor egy évforduló kapcsán a „szokásos” pár
százak, a „szokásos” jelképekkel, a „szokásos” büntethetetlen
hangadókkal, a „szokásos” fokozott rendőri intézkedések közepette
felvonultak Budapest utcáin.
Közeli hozzátartozóm pedagógus egy budapesti kerületi általános iskolában. Szereti a munkáját, szereti a gyerekeket, akik általában ugyanezt az érzést jelzik vissza neki.
Az évforduló napján Julika néni egy utcai közlekedésre való felkészülés kapcsán rendezgette a gyermekek sorait. A második osztályos Gergőke már régóta bizalmába fogadta tanárnőjét. A kétsoros oszlop alakulásakor Juli néni és a nem egészen 8 éves Gergőke között az alábbi diskurzus alakult ki:
– Julika néni, hadd legyek én a párod! – Jól van Gergőke, gyere. Majd elindult a menet és megszólalt Gergőke: – Julika néni én szomorú vagyok. – Miért Gergőkém? – Trianon miatt. És te nem vagy szomorú Julika néni?
Julika néni több mint négy évtizedes pedagógusi múlttal a háta mögött, a gyermek csiripeléssel fűszerezett utcai zajban, „lányos” zavarában azt találta mondani: – Gergőkém, ezt most itt nem szeretném megbeszélni veled.
Mire Gergőke: – Julika néni, én mégsem szeretnék a párod lenni!
A történethez tartozik, hogy pár héttel az eset előtt Gergőke apukája „felkereste” az iskolát, mert nem értett egyet Julika néni egy intézkedésével, kisfiával kapcsolatban. Amikor ez történt, Julika néni (szerencsére) nem tartózkodott az intézményben. Szóval Gergő apukája kopogás nélkül berontott a tanáriba, és köszönés helyett (vagy annak szánta) annyit vetett oda: hol van az a k…?
Gyulai Zsolt, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!