Arra jutottam, hogy sámán leszek. Az egyrészt gemütlich hobbinak tűnik,
másrészt egy közszereplőnek időről időre kell valami újat mutatnia, ha
például megunja az imidzsét és elkezdi benne úgy érezni magát, mint
amikor a hangya csak felfedezni kószált a cipőnkbe, de mi közben
beléptünk és elvittük a Mátrába kirándulni durva lábszagban, n’est-ce
pas.

 A sámánság jó iránynak tűnik, alapvető közhelyeket átugranék, mint például
Richard Gere buddhista megközelítését, mindjárt kérdésekre kellene majd válaszolnom, hogy az speciel kínai, tibeti vagy páli buddhizmus, csak a rumli van belőle. Az ember nem azért választ a sajtó számára jól csengő új dilit, hogy aztán belezavarodjon. Sámán. Az egyrészt erőteljesen magyar dolog, másrészt tök jó honlapjai is vannak, amelyeken még egyedi készítésű, szarvasbőr dobokat is lehet vásárolni negyven, negyvenhat és ötvenkét centiméteres átmérővel, igény szerint ettől eltérő méretben is, ha például kicsi a lakás és a WC plafonja alatt alakítottunk ki helyes kis rekeszt a cuccnak, mert jár az Ezermester. Nyír-égerfa kerettel, dobverővel együtt, mérettől függően csak húsz-huszonötezer forint, azt hiszem, nem is lesz elég egy dob, ha megszalad, legalább lesz mit adnom a barátaimnak Karácsonykor, vagy áthívom a haverokat, ütögessünk együtt, aztán nyimnóska gyógyító tánc elfér. Mielőtt a szemembe szúrnák a dobverőt, kedves sámántársak, leszögezném: nem gúnyolódni akarok. Csak épp az jutott az eszembe, hogy ahogy egyre nehezebb valódi személyiséget kialakítani s megvédeni azt, ahogy egyre zajosabbnak kell ahhoz lenni, hogy csak átlagosan csendesen elmélkedőnek hihessük magunkat, úgy fognak tért hódítani ennél markánsabb ügyek is. Vagy talán a jövő idő nem is indokolt. Az villant át semmi kis agyamon, hogy mi a rettenetes frásznak van szüksége bárkinek is arra, hogy nem rá szabott köntösöket próbálgasson, olyanokat ráadásul, amelyek helyes viselését normális esetben egy életen át kellene tanulni. Az nem megoldás, ha csak úgy jól igyekszünk csinálni mindent, pont azokat a dolgokat, amelyeket nekünk osztottak? Kéri Laci elmélete, talán már itt is idéztem, hogy a szocializmusban ivódott belénk s apáinkon keresztül még mindig szivárog a fiatalabbakba is, hogy a saját melóval nem kell foglalkozni, ellenben a szomszéd íróasztalát átrendezgetni, az ő munkájába belekaffogni mindenképpen megéri, mert egyrészt engedik, másrészt pedig abból aztán baj nem lehet. Saját vallásunk már nem érdekes, bármi is az, saját igazi jellemünk szégyellni való, saját házunk elé lassacskán projektorral mást vetítünk, úgyhogy én még a normálisabb fajtából valónak gondolom magam ezzel a sámándologgal. És különben is. Elfoglaltság lesz bőven, beszélgetünk a fákkal, meg a dobokat ápolni is kell. Ha úgy látjuk, hogy túl száraz, vékonyan bekenjük a készségeket szarvasfaggyúval. Ezt évente kétszer mindenképpen meg kell tennünk. Tokban tartjuk a dobokat, amely lehet bármilyen természetes anyagból is, akár lóbőrből példának okáért. Ha tudnak szponzort nekem ehhez a sámános dologhoz, szóljanak. „Jáksó – hogyan lettem sámán?” – a Coca-Cola támogatásával. Például.

Jáksó László 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!