Hová tegyük a szocreált?

A retrodivat hatására a közvélekedés vizuá-lis geget lát benne, az avantgárd elkötelezettjei a történelem kerekét visszaforgató antiművészetet, a kérlelhetetlen kommunistaellenesek pedig üres politikai propagandát. Tizennyolc évvel a rendszerváltás után eljött az idő, hogy végre a széles közönség és a szakma szembe nézhessen a Rákosi-kor kísérteteivel, az ötvenes évek sztálinista képzőművészetével. Érdemes.
Az ‘56 óta ugyanis egyre gyűlik a por a szocreálon, a Kádár-kor óvatosabb művészetcsinálói igyekeztek elfelejteni vakbuzgó elődeiket, a neoavantgárd pedig ügyet se vetett a hivatalos irányzatokra. Az egy-két elszórt, korábbi, szűk körű próbálkozás után a debreceni MODEM vállalta magára a feladatot, hogy megrendezze a szocreál képzőművészet első nagy történeti seregszemléjét, lefújva a port az ötvenes évek rég elfeledett műalkotásairól. Büszkén feszítő Sztálin-arcmások, munkásokkal parolázó Rákosik, széles mosolyú dolgozók, boldog parasztok, épülő szocializmus és kiránduló kisúttörők – a plakátszerű idillbe merevített szocialista realizmus ismét teljes fényében tündököl, hogy az utókor ítéletet mondhasson róla!
A szocialista realizmus fogalma körül ma még sok a bizonytalanság. Az egyszeri járókelő a szocreált a panelházakkal és a monumentális köztéri munkákkal azonosítja. Pedig a házgyári építészet sokkal többet köszönhetett a Bauhausnak, mint a szovjet kommunizmusnak, a hatvanas-hetvenes évek jellegzetes domborművei, mozaikjai és szobrai pedig sokszor éppen az avantgárd izmusokból merítettek. Az ötvenes évek magyar szocreálja viszont a szovjet szocialista realizmusnak, egészen pontosan a késő sztálinista akadémizmusnak a hűséges másolata volt. 1949-ben, a hatalomátvétel után a magyar kommunisták nekikezdtek a kultúra átalakításának: megszüntették a korábbi művészcsoportokat és felépítették a hivatalos művészet nagy gépezetét. Az 1950-es első szocreál országos kiállításon már a szovjet típusú műalkotások hűséges varián-saival jelentkeztek a magyar alkotók. A precízen realista stílus és a kendőzetlenül ideologikus tartalom hat esztendeig uralta a hazai színteret. Az anyagi jólét és a politikai ellehetetlenítés eszközeivel operáló kultúrpolitika összekovácsolta a művésztársadalmat, egymás mellé kerültek a baloldali avantgárd alkotók, a jól helyezkedő realista mesterek, a tekintélyes polgári művészek és a névtelenségből előbukkant dilettánsok. Az évente megrendezett nagy nemzeti seregszemlékre és a pénzes állami megrendelésekre százszámra készültek a realista stílusú, zsánerszerű propagandamunkák, az úgynevezett „tematikus festmények”. A hivatalos művészek megfestették a kitüntetett sztahanovisták portréját, a teljhatalmú pártvezérek „ikonjait”, a propagandavalóság idilli dolgozóit munka közben és az ideológusok által megrostált haladó hagyományok kiemelkedő pillanatait. Sztálin 1953-as halála alig befolyásolta a képzőművészetet, csak az 1956-os forradalom után került le a tematikus szocreál a napirendről.
A MODEM kiállítása a rövid ötvenes évek (1950–1956) hivatalos festészetének történetét dolgozza fel. A több mint száz, zömében nagy méretű festményt néhány korabeli szobor egészíti ki, A kiállításon több száz korabeli sajtófotó, plakát, irodalmi alkotás és zenemű mutatja be, hogyan folytak a mindennapok Magyarországon 1949 és 1956 között.
A kiállított fotók mellett látható lesz még számos korabeli plakát, amely tematikusan kapcsolódik a fényképeken megörökített történésekhez. A Szocreál – Festészet a Rákosi-korban című kiállítás július 10. és november 7. között látható.
D. D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!