Idén  augusztus utolsó hétvégéjén 13. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Borok Útja Rally, amelyet a 90-es évek elején örökös ralibajnokunk, Ferjáncz Attila és az ismert újságíró,  üzletember Regőci Attila talált ki annak kapcsán, hogy ketten részt vettek a Beaujolais-ralin. Ezek után vetődött fel  bennük az az ötlet, mi lenne, ha a közkedvelt magyar borokat egy hasonló versennyel népszerűsítenék. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a terv megvalósuljon.




A kezdetről és az első versenyről a Magyar Borok Útja Rally egyik ötletgazdáját és versenyigazgatóját, Ferjáncz Attilát kérdeztük:
Ha valaki végigkíséri a Magyar Borok Útja Rallyt, vagy részt vesz a versenyen, akkor elcsodálkozik, hogy több mint száz autó indul rajta.
– Amikor belevágtunk, akkor még bizony nehezen sikerült meggyőzni a boros „gazdákat”, hogy milyen haszna van ennek a reklámnak. Mára viszont „már sorba állnak”, hogy őket is érintse a mezőny. Az első versenyen csak negyven autó vett részt, és azok közül szinte mindenki azóta is rajthoz áll.
Miként történik a verseny megszervezése?
– Először előveszünk egy térképet, és azon felvázoljuk a háromnapos verseny útvonalát. Ezt követően telefonon meg e-mailen keresztül felvesszük a kapcsolatot azokkal a bortermelőkkel, akik azon a vidéken tevékenykednek, amerre a rali útvonalát tervezzük. Majd személyes találkozásokra kerül sor a bortermelőkkel, az adott helységek polgármestereivel, az ottani rendőri szervekkel. Mert bizony mindent percre, pillanatra meg kell szervezni.
Miután tisztázódott, hogy kik hajlandók fogadni a mezőnyt, ezek után mi a következő lépés?
– A kiválasztás. Olyan boros gazdákhoz kell elmennünk, ahol van mód a parkolásra, ahol szívesen látnak minket. Majd gépkocsiba ülök valakivel, és rámegyünk a tervezett útvonalra, hogy az itinert elkészítsük. Nekem az a szerencsém, hogy évtizedeken át raliztam, és így nem okoz különösebb gondot az itiner elkészítése. Majd bejárjuk az utat újra meg újra, hogy nem tévesztettem-e el valamit a „segédkönyv” elkészítésénél.
Tizenkét éve készíti az itinereket. Volt-e olyan, hogy hibázott?
– A hiba hozzátartozik az ember lényéhez. Nem hiszem, hogy akadna olyan valaki, aki hiba nélkül tudja végigélni az életét. Nos én is tévedtem néhányszor, a legemlékezetesebb az volt, amikor az itinerben balra mutattam az utat és jobbra kellett menni. Hála istennek a résztvevők zöme nemcsak az itiner alapján tájékozódott, hanem felnézett az útjelző táblára is, amely mutatta, hogy az adott helység nem balra, hanem jobbra van. Persze néhányan  azért eltévedtek abból indulva ki, hogy a Ferjáncz biztos valami trükkös útvonalat jelölt ki.
Ez a rali verseny vagy játék?
– Három csoportba oszthatnám a résztvevőket. Van egy társaság, amelyik minden áron nyerni akar, a többség viszont azért indul el, hogy jól érezze magát, jó társaságban legyen, és bizony a versenynapok befejezése után egy jót kortyoljon azokból a nedűkből, amelyeket felszolgálnak az adott magyar történelmi borvidék legjobbjaiból. A harmadik csoportba sorolnám azokat, akik azért hajtanak, hogy az utolsók legyenek. Nem tévedés. Annak idején az én ötletem volt az, hogy az utolsó versenyzőt is díjazni kellene, méghozzá talán a legszebb kupával. Azóta öldöklő cammogás történik a verseny hátsó fertályában.
Voltak emlékezetes pillanatai a versenyek során?
– Természetesen vannak, akik imádnak trükközni. És amióta a mobiltelefon megvan, egymást tudják segíteni a résztvevők leginkább abban, hogy hol helyezkednek el a traffipaxok, mert bizony a borok útja ralin szigorúan be kell tartani a sebességkorlátozást. Úgy van megtervezve az útvonal, hogy a megengedett tempóval is teljesíteni lehet a különböző ellenőrző állomások közötti távot. Persze akadnak olyanok is, akik megpróbálják lerövidíteni az utat, tudván, hol van a következő célállomás. Ennek kiszűrésére titkos áthaladási pontokat is kijelölünk. Ilyen helyen volt életem egyik legforróbb élménye, amikor a titkos áthaladási pontra beszervezett versenybíró nem érkezett meg, így aztán más nem lévén, én mentem ki egy homokos-dűnés helyre, egy kukoricásból figyeltem órákon át, hogy mindenki érinti-e ezt a kellemetlen terepet. A napon leégtem, poros lettem, de mások még rosszabbul jártak, mármint a versenyzők, mert közülük jó néhányan kihagyták ezt a szakaszt, és nem érintették a kukoricást. Lett is ebből vita.
Ha már a vitát szóba hozta: sokat vitatkoznak a résztvevők?
– Természetesen, bár mindenki játéknak tartja, de az ember a játékot komolyan veszi. Ha valós a meglátásuk, akkor természetesen korrigáljuk az eredményt, ha nem, akkor duzzogás ugyan akad, de tudomásul veszik a verdiktet.
Mennyi lesz az idei rali hossza, és mi volt az eddigi leghosszabb verseny?
– Ebben az évben 850 km lesz, amit három nap alatt kell teljesíteni. Az indulók a parlament elől vágnak neki a távnak, hogy a Dunántúlon kalandozzanak. Az első napot Zalakaroson zárja a mezőny, majd másnap Győrben zárul a nap, ahol Borkai Zsolt polgármester úr lesz a vendéglátó, ő egyben részt is vesz a versenyen, és innen indulunk vissza Budapestre. Ami meg a leghosszabb távot illeti, az első időkben volt olyan verseny, amikor nagyot akartunk „markolni”, szinte végigrohantunk az országon, elég azt említenem, hogy Budapestről Tokajba mentünk, majd onnan Bajára. Akkor a három nap alatt több mint 1500 kilométert autóztunk, s hullafáradt volt mindenki. Tanultunk belőle, azóta arra törekszünk, legyen idő az ismerkedésre, a boros gazdákkal a beszélgetésre. A jó hangulat mindenekelőtt, ez azóta is a vezérelvünk.
Idén a győri  Audi Hungária Motor Kft. jóvoltából autócsodákkal fognak részt venni, akik rajthoz állnak.
– Való igaz, Audi TT sportkocsival vág neki az összes résztvevő a 13. versenyünknek. Itt szeretném már előre felhívni Regőci Attilával közösen az indulók figyelmét, hogy ezek az autók  több mint 200 lóerősek, borzalmasan gyorsak, tehát ne száguldozzanak vele. Úgy gondolom, egy kis időnek még a legtapasztaltabb autós számára is el kell telnie ahhoz, hogy megszokja ezt a csodálatos járgányt. Nem is beszélve arról, hogy soha ennyi sportbíró és rendőr nem volt még a verseny útvonalán, mint most lesz, ellenőrizve, hogy mindenki betartja-e a szabályokat. Hiába lesz mobiltelefon szinte mindenkinél, a rendőrök is trükközni fognak a sebességellenőrzésnél, hiába mondják azt, hogy a 35-ös kilométernél van egy traffipax, amire a telefon lemegy, már a 40-esnél lesz a mérés, tehát mindenkitől óvatosságot várok. Ahhoz, hogy a hangulat jó legyen, hogy együtt megmaradjon a baráti társaság, ahhoz abszolút fegyelemre van szükség.


 (fluck)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!