Szerencs és mások nem járnak a monoki úton

A független polgármester úgy véli, az kapjon segélyt, aki dolgozik is. Csakhogy ő szerinte azokat, akik valóban rászorulók – öregek, munkaképtelenek, betegek – eleve ki kellene hagyni a „dologból” – de nem a segélyből. Ivád vezetője csakúgy mint Füzesabony polgármestere egyaránt úgy látja, hogy az egész nem romakérdés. A gödöllői kutató szerint valódi munkahelyekre van szükség, a közmunka ugyan több mint a semmi, de nem nagyon visz ki a munkaerőpiacra. A szociálpedagógus úgy látja: erőteljesen előítéletes gondolkodás az, hogy van „megélhetési szülés”, s hogy ez romakérdés: ha akkora „gazdasági haszon” lenne a gyermekvállalás, demográfiailag sokkal jobban állnánk.

Lehet, hogy „szerencsétlen”, de igazi kiáltás volt a mélyből: „Mi, a szerencsi kistérség polgármesterei, akik több mint ötvenezer embert képviselünk legitim módon, és mint a Magyar Köztársaság polgárai, akik a közigazgatási és önkormányzati hierarchia legalsó szintjén tesszük mindennapi, nem könnyű kötelezettségeinket; ugyanakkor nyitottak és befogadók vagyunk az országos politika és hatalmi rendszer tevékenysége irányában, látjuk, hogy elérkezett az a pont, ahol hangosan kell jeleznünk, hogy rossz irányba haladunk.” Mondták, írták ezt 18-an akkor, amikor mostanság a „szoc.segély kontra munka” téma kezd országos horderejű témává nőni – amúgy köszönhetően éppen a hátrányos helyzetű kistérségeknek. Mert valamit tényleg kell tenni! Igaz, szociológusok, szociális munkások már vagy 15 éve figyelmeztetnek: baj van, baj lesz a segélyekkel. Meg azzal, hogy felnőtt egy nemzedék, amely már kicsiként is csak a munkahelyekről kigolyózott alacsony iskolai végzettségű szülőket látta a napokat számlálni a munkanélküli vagy a szociális segély megérkezéséig…
Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere, szocialista parlamenti képviselő szerint nyíltan szeretnének beszélni a vidéken naponta tapasztalható gondokról, arról például, hogy ellenőrizni kellene: a gyermek- és családvédelmi támogatásokat az érintettek valóban a gyermekeikre, családjukra fordítják-e? A szociálpolitikai támogatásokkal kapcsolatban akad bőven visszaélés, a szegénység vámszedőivel, az uzsorásokkal szembeni fellépéshez ezért az APEH és az igazságszolgáltatás támogatását várják. A szerencsi polgármester hangsúlyozta: a környék 18 településének javaslatai nem az úgynevezett „monoki utat” követik, ezzel együtt ők is úgy látják, el kell érni, hogy jobban megérje dolgozni, mint segélyből élni! A most elkezdett és nyáron folytatódó munkába bevonnak más önkormányzati szervezeteket is, reményeik szerint az egyeztetések nyomán ősszel olyan törvénymódosítások születhetnek a parlamentben, amelyek a negatív társadalmi jelenségeket viszszaszorítják.
Az úgynevezett „monoki út” Szabó Máté jogász professzor, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint nemhogy rögös – de járhatatlan. Ott, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon hirdette meg Szepessy Zsolt polgármester, hogy a szociális segélyek folyósítását ezentúl szigorúan közmunkavégzéshez kötik, s ahhoz, hogy járassák óvodába-iskolába gyermekei-ket a rászorulók. Na igen ám! De a polgármester ezt úgy írta elő, hogy a helyi rendelkezések az alkotmánnyal, az országos törvényekkel szemben álltak… Ivád gyönyörűséges kisközség a Mátra alján, Nógrád és Heves megye határmesgyéjén, a híres-hírhedt recski bánya, az ’50-es évekbeli kommunista  kényszermunkatábor szélétől alig egy kilométernyire. Négyszáz lélek lakja az ápolt falut. Közülük rengetegen hallgatnak az Ivády névre – a terület az ő birtokuk volt. E későbbi „hétszilvafás” nemesek közt ma bőven akad munkanélküli, úgy, mint a harmincas éveinek végén járó Ivády Sándor is. Kertész- és gyümölcstermesztő szakmunkás, méhész, hegesztő. Ez utóbbit – meg a méhészetet is – már munkanélküliként tanulta ki, a megyei hivatal támogatásával. Csak egy a baj, azaz inkább kettő! Sőt: három. Ad egy: a téeszek megszűntek, kutyának sem kell az agrárszakmunkás – legfeljebb feketén a napszámos. Ad kettő: Észak-Magyarországon egy ideig nem lehet méhészkedni, mert egy még mindig fertőző vírus sok-sok évre tönkretette a kaptárakat, családokat. Ad három: a multinacionális cégek – akad belőlük a közelben is, hiszen buszoztatják azokat, akiket alkalmaznak – arra panaszkodnak, hogy nincs elég hegesztő szakmunkás. Közben meg őt – s sorstársait, akik kitanulták rendesen a vasipari szakmát – nem foglalkoztatják, merthogy „kezdők”. „Az Isten szerelmére, hogy legyek begyakorlott, ha nem adnak munkát?!” – mordul fel Ivády kertészeti és egyéb mindenesként, most éppen a főtér és a temető növényeit
locsolva, minimálbérért dolgozva, – ez 56 ezer forintnyi nettót jelent – az önkormányzat alkalmazásában. A főtér neve amúgy Ivády Sándor tér – az 1936-os berlini olimpia bajnok vízilabdacsapatának tagjáról, dr. Ivády Sándorról elnevezve.
Ivády Gábor független polgármester igen aktív faluelöljáró – marketingszakember egyébként – már a kistelepülés utcáinak elnevezési jogát is eladta volna 300 évre néhány millióért. Keresztelő eddig nem volt. Akinek lenne rá pénze, nem Fazekas Anna verses meséjének Öreg néne Őzikéje-féle kisközségébe képzelné el a köztérelnevezést, hanem legalábbis New Yorkba… A polgármester 33 éves, második ciklusát tölti  az évi 77 milliós költségvetésű – ebből 29 millió eleve a hiány – falu élén. Amondó: az kapjon segélyt, aki dolgozik is. Csakhogy ő szerinte azokat, akik valóban rászorulók – öregek, munkaképtelenek, betegek – eleve ki kéne hagyni a „dologból”. Nem a rendszeres segélyből persze – őket a társadalmi szolidaritás tartsa el, mert megérdemlik. Csakhogy akadnak olyanok is, akik nem dolgoznak, vagy ha igen, feketén! S ha maga az őt alkalmazó vállalkozó térden állva könyörög is, akkor sem hajlandó munkáját legalizálni, mert úgymond „rosszul járna”! Hát ilyen is van – nem csak olyan, hogy a vállalkozó ajánlja csak a feketén alkalmazást…
A polgármester – a folyamatos, nem a szakaszos munka híve. Azt szeretné, ha a jogszabályok úgy módosulnának, hogy a Munkaügyi Hivataltól a 45. nap után hozzájuk kerülne át a munkanélküli, az önkormányzat legyen köteles foglalkoztatni, s tíz hónapig az álláskeresési járadék helyett munkabért kaphatna, ami ugye más, mint a segély, hisz’ ezen idő is nyugdíjszerzési idő lenne. Ha lejárna a tíz hónapi munka, átképzés, s akkor sem tudna emberünk még elhelyezkedni, rotációban kezdődhetne az egész elölről. Most bújja Ivády a törvényeket, a Magyar Tudományos Akadémia foglalkoztatással kapcsolatos tanulmányait: sajnálja, hogy csupán hat ember foglalkoztatására van keretük, pedig a helyi önkormányzat akár két tucat jelenleg munka nélkül lévőnek is tudna feladatot adni. Aki ügyes, kerti bútort, dísztárgyakat farag – erre lesz, aki talán ipart is tud majd kiváltani. Ám ahhoz, hogy tartósan legyen munka, s kereslet kézműipari árura, az önkormányzatok összefogására lenne szükség – egymást is ki lehetne szolgálni szerinte! A polgármester úgy véli, nem kellene több pénzmag összességében a foglalkoztatásra, csak az, hogy racionálisabb legyen az ellátás, az átképzés, azonnali az adminisztráció – s az együttműködés számonkérése. Hat év alatt egyetlen olyan szoc.segélyest látott, akitől a hatóság megvonta a jegyző által jóváhagyott havi ellátmányt – ugyanis nem volt hajlandó sorozatosan a felajánlott, kiközvetített munkákat elfogadni… Ivády Gábor törvénymódosítást szeretne, hogy a rászorulónak rendes segélye legyen, az meg, aki munkaképes korú és állapotú, igenis dolgozzon, dolgozhasson. Szerinte kevesen akadnának fenn a rostán – mármint azok, akik tényleg nem is akarnak… Most viszont a segélytéma kapcsán előállt törvénymódosítási ötletboom miatt attól tart, a húszféle „éca” nem teszi majd könnyen megoldhatóvá a kérdést, egyeztetni kellene a helyhatóságnak, az országgyűlési képviselőknek, szakértőknek, a kormánynak. Amúgy szerinte a közmunka-segély téma nem cigánykérdés – náluk sem. De ha valaki úgy gondolja, hogy az, akkor a módosítási javaslataikat vegyék úgy, mint a cigányintegrációs program részét. S akkor talán hívja őt vissza tucatnyi telefonos keresés után a kisebbségi önkormányzat országos vezetője is… Monok polgármesterének népszavázási kezdeményezéséről nincs jó véleménnyel: szerinte drága, a sok milliárdnak bizony lenne másutt is helye – hátrányos helyzetű térség kistelepülésének vezetőjeként még a nagy nemzeti tűzijátékokra is sokszor fájó szívvel gondol, mint „elpuffantott, forrásemésztő” játékra. De a legnagyobb baja a népszavazással az, hogy ennek farvizén – mint már látható – eleve rasszista vonulatok is hajókázni kezdtek…
A közeli 8400 lakosú Füzesabony városának fideszes polgármestere Laminé Antal Éva – óvónő s egy 19 éves műegyetemista édesanyja – már elő is terjesztette  törvénymódósítási javaslatát Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterhez. A kezdeményezés szerint – mivel a jelenlegi rendszer nem ösztönöz munkára, súlyos társadalmi feszültségeket gerjeszt, s a tartósan munkanélküliek egy része véglegesen kiszorul a munkaerőpiacról – havonta mintegy tizenöt nap közmunka végzéséhez kellene kötni az önkormányzatoknál a rendszeres szociális segély kifizetését, s igenis ellenőrizni kellene a segélyezettek gyerekeinek iskoláztatását, mert bűn – a vér szerinti szülők és a szemet hunyó társadalom bűne –, ha a gyerekek úgy nőnek fel, hogy közös hanyagsággal elvesszük az esélyüket a felzárkózáshoz. Náluk úgy 200-300 tartósan munkanélküli van – teljesen mindegy, hogy „simán” mélyszegények, romák vagy éppen más nemzetiséghez tartozók, ugyanis olyanok is vannak köztük – ám a polgármester asszony szerint „egy társadalom vagyunk, egy cipőben járunk, nem mindegy, hogy milyen lesz a jövő EU-jának magyar fiatalsága képzettsége, s nem mondhatunk le senkiről… A deviancia, a bűnözés igenis összefügg minden felmérés szerint az unalommal, a dologtalansággal-jövőtlenséggel. Ezért összességében amondó: azért terjesztette elő tervezetüket, mert a jogszabályoknak igenis muszáj követni a valóságot – s közvetíteni a közhangulatot! A társadalmi szolidaritás fontos, ám nem minden elvárás nélkül!” – fogalmazott.
A Gödöllői Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karának szociálpedagógia tanszékének tanára Pataki Éva docens, a Magyar Szociális Szakmai Szövetség elnöke. Szerinte a munkához jutás feltételeit, eszközrendszerét kellene a mához igazítani, mert amikor ők –  akik szociális munkásokat képeznek –, megszólalnak, sokan úgy gondolják, csak osztogatni akarnak. Pedig egy állam szociálpolitikája nem ezt jelenti! Balmazújvárosban például munkahelyeket kezdett el teremteni a helyi önkormányzat, s máris van látszata – ám sajnos a jogszabályok olyanok, hogy olcsóbb helyben segélyt fizetni, mint munkát adni. Az előbbit ugyanis az állam állja, a munkahelyteremtés, de még a közmunka adása is részben a helyhatóságot terheli! Pataki szerint valódi munkahelyekre, aktív – az alulképzettek számára is lehetőséget, sőt előrelépést jelentő rendszeres, akár részmunkaidős tevékenységekre – van szükség, hogy nőjön a mai, az EU-ban nagyon alacsonynak számító, 55-57 százalékos  munkaerő-piaci jelenlét. A szakember szerint a közmunka is több, mint a semmi – de nem nagyon visz ki a munkaerőpiacra. Egyébként meg úgy látja: erőteljesen előítéletes gondolkodás az, hogy van „megélhetési szülés”, s hogy ez romakérdés. A háromnál több gyermeket nevelők jelentős része nem a kisebbséghez tartozik, ám a szegénység ott is újratermelődhet. Ha akkora „gazdasági haszon” lenne a gyermekvállalás, sokkal jobban állna hazánk a népességével – mondta. Szerinte inkább arra kellene most nagyon  odafigyelni, hogy a rendszerváltás után – amikor másfél-kétmillió munkahely szűnt meg – perifériára, munkanélküliségbe szorított embereknek legalább a gyermekeit vissszahozzák a reménytelenségből…
Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!