Veprik Róbert



A Cserepes sori Szegedi Zoo, vagyis a 130 állatfajjal, cirka hétszáz egyeddel – élőlénnyel – a maga módján szerényen büszkélkedő Tisza-parti Vadaspark igazgatója; biológus-környezetvédelmi diplomás tanár. A Magyarországi Állatkertek Szövetségének megválasztott elnöke.
– Mihez gratuláljunk? A vadaspark üdvöskéjéhez, a két hónapja született kis hópárducbabához, vagy a Hódmezővásárhelyen most megszerzett vadgazdálkodó másoddiplomájához, hiszen a minap államvizsgázott…
– Hát a hópárduc –  esküszöm – nagyobb fegyvertény! Hazánkban csak minálunk látott meg eddig napvilágot hópárduc, ráadásul ez már a második alom! Rettentően örülünk a „cicának”, s várjuk a látógatóink ötleteit interneten, telefonon vagy éppen személyesen, hogy milyen névre is kereszteljük a kis jószágot. A követelmény egy csupán: ázsiai földrajzi névnek kell lennie – mint ahogy a mamája és a papája Gonga és Gandhi; ez utóbbiról eleinte magam is azt hittem, hogy az indiai politikust jelenti, ám kiderült, ez esetben egy folyónak a neve… Nagyon sok, csak nálunk látható állat van a parkban: így az ezüst selyemmajom, a bőgőmajom, a foltos hiéna. Nem csak szegedi igazgatóként, de ha már ilyen viszonylag fiatalon, 33 évesen megválasztottak a szövetség élére, akkor elnökként is arra szeretnék törekedni, hogy minden egyes állatkert más legyen, változatosságot nyújtson az állat- és természetbarátoknak. Fiatal diplomásként – itt végzetem, a városban – az a szerencse ért, hogy Gősi Gábor állatorvos, a két esztendeje elhunyt korábbi igazgató vett maga mellé, betegsége alatt már a helyettese lehettem, engem bízott meg a vadaspark vezetésével. Most a közösen megálmodott utat járom…  Kutatási hobbim is van: a canis aureus, az egykor Magyarországon őshonos gyönyörű állat, az aranysakál ennek a tárgya. Régen azt hitték, hogy ez a kutyák őse… Ez ugyan nem áll, de szoros a kapcsolata a kutyafajjal, így a kölykök nevelése – otthonomban és a vadasparkban is – arra szeretne pozitív példát adni, hogy igenis létezhet a domesztikálása, a háziasítása. Én afféle „állati nagykövetnek” tekintem őket a vadasparkban, az emberek közt.
– A Kaláka együttes dalát idézve: „Nálatok, laknak-e állatok?” kérdésre a válasz ezek szerint egyértelmű igen…
– Persze. Flick német juhász, Tüske szálkás szőrű tacsi, Berci pedig cirmos macska, elvannak a vadállattal is. Kislányom, Adél már hatéves, az állatkertért nincs annyira oda, de a családdal együtt élő négylábúakért nagyon. Nem tudom, ő majd milyen pályát választ, de hogy félni nem fél semmitől, az bizonyos… A feleségem pedig kollégám, Németh Anikó botanikus. Ő – bár hivatásszerűen inkább „fűvel-fával” foglakozik – megérti a szenvedéllyel űzött hivatásomat.  Időnként a parkban, sőt nálunk is megfordulnak „ideiglenesen hazánkban állomásozók”: ugyanis a határőrökkel-rendőrökkel is együtt dolgozom a határon, szakértőként. Annak sem örülök, ha élő vadállatokat csempésznek be, de a szívem facsarodik, ha védett madarakat látok halomra lőve. Az igazi vadászok jó emberek, a rabsicok, csempészek bűnözők – sajnos kevés a vadász, ám sok a puskás ember, mint mondani szoktam. S egyetértek Széchenyi Zsigmonddal, a vadász-íróval:” több erdőzúgást, mint fegyverropogást!”(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!