„Mind a fideszes, mind pedig az MSZP-s pártállású vitapartnereimmel
sikerült alapvető kérdésekben egyezségre jutnunk. Ennek pedig az az
alapja, hogy mi legelsősorban is győriek vagyunk, és csak azután
következhet a pártállásunk” – állítja a Vasárnapi Híreknek adott
interjújában Borkai Zsolt, Győr polgármestere.
A Fidesz színeiben városvezetővé választott egykori olimpiai bajnok szerint „nagyon jó lenne, ha egyszer végre meg lehetne állapodni egy legalsó szintben. Ami alá alantasságban, trágárságban, alpáriságban, vádaskodásban és az intim szféra durva megsértésében soha semmilyen körülmények között senki sem menne a magyar közéletben”. Győr és környéke dinamikus fejlődéséről szólván Borkai megjegyzi, az itt élők kicsit nehezen értik meg, hogy miért kell a megtermelt tőkét és profitot meglehetősen nagy arányban innen elvinni a kevésbé tehetős országrészek támogatására.
● Nem tagadta meg korábbi kemény élsportoló önmagát: polgármesterré választásával egy sajátos, elég autoriter, viszont őszinte és egyenes stílust honosított meg Győr közéletében. Úgy tűnik, az emberek döntő többségének ez a pártok csatározásait háttérbe szorító, a háttéralkukat és informális megállapodásokat felrúgó, nyílt civil attitűd bejön, viszont – érthető módon – a helyi pártkorifeusok érzékelhetően megpróbáltak gyorsan fogást találni önön. Milyen a viszonya a pártokkal és milyen azzal a párttal, amely önt polgármesternek jelölte. Nem bánta meg a Fidesz ezt a döntését?
– Nem tagadom, valószínűleg tényleg új stílust hoztam a mai Magyarországon a polgármesterségbe, de nem tartok attól és nem is látom jelét annak, hogy az engem indító Fidesznek a vezetése ne értene egyet és ne támogatná a törekvéseimet. Hiszen azt szerettem volna elérni, hogy lehetőség szerint tiszta, korrekt viszonyokat teremtsek itt nálunk Győrben, ebben az összekuszálódott magyar politikai életben. Azt a törekvésemet is mindmáig vállalom és képviselem, hogy Győr érdekében, ha kell, akár kellő határozottsággal is távol tartom – szükség esetén – bármelyik politikai oldalt a felesleges, méltatlan és időrabló pártpolitikai csatározásoktól a város közgyűlésében és közéletében. Ez persze nem mindig sikerül: amikor nagyon hisztérikus az országos közélet, ez a törekvésem néha lehetetlen feladatnak tűnik. Hitelesen ezt azonban csak akkor lehet csinálni, ha polgármesterként, teljesen egyenlő mércével mérve, egyforma távolságot tartok a város politikai erőitől.
● Nem is azt állítottam, hogy az önt jelölő párt, a Fidesz országos felső vezetése lenne elégedetlen önnel. Csupán annyit állítok, hogy minden párt háttérmutyizását, tűzzel vassal irtotta...
– De hát ez természetes.
● Ön is jól tudja, hogy ez a mentalitás ma Magyarországon nem az...
– De nálam az, és ehhez a jövőben is ragaszkodni fogok. Az, hogy voltak köztem és az engem polgármesteri tisztségre jelölő Fidesz helyi vezetői között is viták, azt én nem valami háborúként, hanem a demokrácia mindennapos működtetéseként élem meg. Egyébként időközben mind a fideszes, mind pedig az MSZP-s pártállású vitapartnereimmel sikerült alapvető kérdésekben egyezségre jutnunk. Ennek pedig az az alapja, hogy mi legelsősorban is győriek vagyunk és csak azután következhet a pártállásunk. Természetesen a város irányításában első számú partnereim az engem polgármesternek jelölő Fidesz képviselői, akik – úgy érzem – megszokták, tudomásul vették és elfogadták azt a fajta nyílt, egyenes és szókimondó stílust, amire a pártpolitizálás kétértelműségei helyett igyekeztem benormázni a város irányítását.
Büszkén vállalom: ma már látom is annak az eredményét, hogy sikerült a korábbiaknál civilebbre hangolnom a várost.
● Itt ömlik a Rába a Dunába. Vagyis ide érkezik az a szennyezés, ami annyira megkeseríti Szentgotthárd, Sárvár és a folyó menti falvak életét. Győr a „vizek városa”, ráadásul az ön habitusából is az következne, hogy határozottabban hallassa a hangját ebben az ügyben...
– Ez rendkívül érdekes dolog, és most – kivételesen – megpróbálok nagyon finoman fogalmazni: mindannyian tudjuk, hogy a Rába habzásának – ami elfogadhatatlan – megszüntetése ügyében kormányzati szinten megtörténtek a szükséges intézkedések. Amelyek – és ezt is lássuk tisztán – Ausztria részéről eleinte, az udvariassági közhelyeket leszámítva, eléggé süket fülekre találtak. Azóta szerencsére bizonyos előrelépés történt az ügyben. Teljesen egyetértek a tiltakozókkal és Győr mellettük áll, de nem éreztem szükségét annak, hogy a jelenlegiek mellett, még egy polgármester is szerepelgessen ez ügyben az esti híradókban. A fennálló problémát nemzetközi szerződésekkel és folyamatos kontrollal kell – stílusosan fogalmazva – „mederben” tartani. Amint Győrnek bármi konkrét feladata lesz, akkor azt haladéktalanul teljesíteni fogjuk!
● A Városi és Elővárosi Tömegközlekedési Egyesület (VEKE), amely igazán nem vádolható kormánypártisággal, úgy véli: ön itt Győrben nem fejleszti, hanem sorvasztja a tömegközlekedést. Ön ezt miként látja?
– A vita arról szólt, hogy ez a társaság nem a buszközlekedés korszerűsítésében, hanem a villamosközlekedés meghonosításában látná a győri tömegközlekedés fejlesztését. Ezt azonban az itteni egyetem szakemberei másként látják. A kritikának azt a részét, hogy sorvasztanánk a tömegközlekedést, a leghatározottabban cáfolom: éppen most adtunk be egy 700 milliós pályázatot, amely az utastájékoztatást fejleszti. Az viszont sajnos tény, hogy a megyei tömegközlekedési vállalat problémái miatt elég jelentős tarifaemelésre kényszerültünk. Természetesen hosszabb távon arra törekszünk, hogy mindenki számára elérhető áron lehessen buszra szállni.
● Miért ellenzik a villamosvonalakat? Egész Európában reneszánszát éli a kötött pályás tömegközlekedés. Nem lenne jópofa Győrben is egy szép, a város karakteréhez illő villamosvonal?
– Biztosan jópofa lenne, csak nem hiszem, hogy megoldaná Győr tömegközlekedését. A város jellegénél fogva folyók által tagolt, szűkek az utak. Ráadásul a korábbi elképzelések szerinti nyomvonal sem felel meg annak az igénynek, hogy javítsa a város közlekedését és buszokkal ráhordva megfelelő kihasználtságot biztosítson egy villamosvonalnak. Én sokkal inkább a buszközlekedés fejlesztésében látom annak lehetőségét, hogy csökkentsük a személygépkocsi-forgalmat. Az északi elkerülő út megépítésében pedig azt, hogy végre megszabaduljunk a jelenlegi rettenetes kamionforgalomtól. Sajnos ez utóbbira elég távoli kormányzati ígéreteink vannak.
● Jól érzékelem, hogy egy új rendkívül gyorsan fejlődő régió kezd kialakulni Győr, Bécs, Pozsony, a Csallóköz és Dunaszerdahely környékén?
– Én is így érzékelem, itt kialakult egy közigazgatásilag nem definiált, spontán fejlődő gazdasági szimbiózis. És ennek centruma mi vagyunk, az a nyugat-magyarországi régió, amely fejlettségében kimagaslik a hazai átlagból. Ennek egyébként elég gyakran isszuk is a levét, hiszen tőlünk a legjelentősebb összegűek az elvonások. Igaz, erre kormányzati körökből azt szokták mondani, hogy ebből támogatják a kevésbé tehetős országrészeket. Azt egyébként az itt élők kicsit nehezen értik meg, hogy miért kell az itt megtermelt tőkét és profitot ilyen nagy arányban innen elvenni, ráadásul nem is nagyon látni az útját ennek a pénznek: kin, hogyan és milyen módon segítünk ezzel?
De lépjünk túl ezen: valóban, a környék falvai-val, kisrégióival igen intenzív az együttműködés, ráadásul Győr három főváros, Bécs, Pozsony és Budapest metszéspontjában fekszik és ez a földrajzi adottság óriási poten-ciált hordoz magában.
● Talán ennek a gazdasági potenciálnak egyik szimbóluma az Audi motorgyár, amely valóban az egyik húzóereje Győr iparának. De ez nem hordozza magában azt a veszélyt, hogy túlságosan rátelepszik a város fejlődésére? Egyáltalán nem vált az Audi egy kicsit állammá az államban? Ma már szinte szimbolikus jelzőnek számítanak a politikában az „Audi-kulcsok”, és ahogy láttam ön is egy szép nagy Audival jár...
– Egyáltalán nem bánom, hogy az Audi rátelepszik Győr iparára, inkább csak azt kívánhatom, hogy maradjon ez minél tovább így. Büszke vagyok arra, hogy itt az Audi, amely a beszállítókkal együtt mintegy tízezer embernek ad munkát. Egyáltalán nem érzem azt, hogy ők állam lennének az államban. Ez a kapcsolat kialakításán és benormázásán múlik: nekem rendkívül jó és kiegyensúlyozott velük a kapcsolatom.
Sokan kritizálták az a gyakorlatot, hogy iparűzési adókedvezményt kapnak idetelepülő nagy cégek. Nos, az Audi esetében ez is jó döntésnek bizonyult, hiszen ettől az évtől már fizetik ezt az adófajtát és – amennyire ismerem az elképzeléseiket – távlati fejlesztési terveik vannak nálunk. Fura, de az Audi már csak azért is „kénytelen” hosszú távon itt maradni, mivel éppen az ő segítségükkel, az itteni felsőoktatási intézményekből az utóbbi időben annyi magas színvonalú szakember került ki, hogy őket ma már nem tudják – és nem is akarnák – nélkülözni.
De számomra az Audi nem csupán munkahelyteremtő, iparűzési adót fizető alany. Szponzorációival számos komoly, minőségi kezdeményezést segített életre a városban. Az ügyvezető igazgató annak idején azt ígérte – és ezt be is tartotta –, hogy több művészeti, kulturális és egyéb civil kezdeményezést fognak támogatni. Egyetlen kikötésük, hogy az legalább olyan színvonalú legyen, mint a gépjárműiparban az ő termékeik. Ami pedig a szolgálati autót illeti: nekem egyetlen-
egy szempontom van: biztonságos legyen, hiszen a rettenetes mai magyar közlekedési morál ezt létkérdéssé teszi. Egyébként megtehetném, hogy nem Audival járok, de ez nem lenne udvarias, akkor, amikor Győr fellendülésében meghatározó szerepe van ennek a német autógyárnak. Hozzáteszem, Németországban egy autóiparáról híres nagyváros polgármestere meg sem tehetné, hogy ne az adott várost felvirágoztató márka modelljéből válasszon szolgálati járművet.
● Ön Magyarország egyik legnépszerűbb olimpiai bajnoka. Most polgármesterként hogyan tud igazságot tenni a sportfinanszírozásban. Sokan túlzottnak tartják a rendkívül sikertelen magyar labdarúgás kiemelt támogatását, mások éppen, hogy keveslik. És ez – gondolom – minden egyéb sportággal is így áll. Önnel szemben viszont nyilván még nagyobbak sportügyben az elvárások...
– Örömmel mondhatom, hogy nálunk működőképes a sportfinanszírozás, ugyanis – ahogy más területeken – itt is igyekeztünk tiszta viszonyokat teremteni. Magyarországon talán egyedülálló módon a város költségvetésének egy százalékát minden évben a sportra fordítjuk. Ami a labdarúgást illeti, szintén példaértékű, hogy az itteni egyesületek összefogtak a közös utánpótlás-nevelés érdekében, és ezt a város 60 millió forinttal támogatja. Nem hiszek abban, hogy az államnak és az önkormányzatoknak ki kellene vonulniuk a sportból. Csak itt sem kell megengedni a mutyizást, tisztázni kell, mit adunk és mit várunk. Én a sportot egészségmegőrzésnek, betegségmegelőzésnek, egyfajta mentális alapellátásnak tekintem. Ráadásul a tömegsportból kiváló élsportolók és a belőlük születő bajnokok olyan példaképekké válhatnak, akikre most nagyon nagy szükségünk lenne. Amikor 1988-ban én olimpiai bajnok lettem, egyértelmű volt, hogy Magyarország sportnemzet, egy olyan ország, amelynek a versenyzői a világ legnagyobb lélekszámú nemzeteivel említhetők egy lapon. Ez a büszkeségünk még ma is megvan, még akkor is, ha az eredményességünk valamelyest csökkent. Ezt a hagyományt életben kell tartani.
● Akár szimpatizál valaki önnel, akár nem, az elvitathatatlan, hogy az a fajta sportolói egyenesség és keménység magával ragadó, ahogyan Győr ügyeit kézbe vette. Ráadásul ezzel az attitűddel nem csoda, ha rendszeresen megsemmisítő vereséget mér a politika morális, intellektuális és kreatív tunyaságára. Közéleti ellenfeleinek nem lehet könnyű egy még ma is szenvedélyesen eltökélt, egykori olimpiai bajnokkal szemben...
– Az cáfolhatatlan, hogy léteznek olyan, a sportban megszerezhető tulajdonságok, amelyek nehéz – viszont kiszámítható – politikai ellenféllé tesznek. De Székely Évának nagyon igaza volt: sírni csak a győztesnek szabad – vagyis tudni kell méltósággal veszíteni, és képesnek kell lenni arra, hogy a legyőzöttel is méltányosak legyünk. Bár valóban kemény vitapartner hírében állok, igyekszem soha senkit nem megbántani az önérzetében, miközben csak kapkodom a fejem, hogy naponta milyen alpáriságokat vágnak egymáshoz a politikusok ebben az országban. Nagyon jó lenne, ha egyszer végre meg lehetne állapodni egy legalsó szintben, ami alá alantasságban, trágárságban, alpáriságban, vádaskodásban és az intim szféra durva megsértésében soha semmilyen körülmények között senki sem menne. Ha ezt – önkorlátozó módon – mindenki betartaná, akkor egyszer talán a közéletben is eljuthatnánk oda, hogy sírni csak a győztesnek lehessen.
Bóday Pál
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!