Szégyentelen szenátor halála
Újraválasztási kampányaiban Helms nem is habozott nyíltan rájátszani a faji előítéletekre, még akkor is, amikor a szenioritás okán ő lett Amerika egyik arca, a szenátus külügyi bizottságának elnöke (már korábban is egyik úttörője lett a negatív választási tévékampánynak). E posztról egrecíroztatta aztán a világszervezetet, a külügyminisztériumot, s nemcsak nagyköveti kinevezéseket „jegelt”, hanem más állami posztok betöltését is rendre akadályozta (ebben több területen már egyszerű szenátorként szerzett gyakorlatot). A szombati Washington Post szavaival megosztó, kíméletlen, a faji megkülönböztetés nyelvén beszélő politikus volt. Meghallgatásain a megfigyelők nem tudták, hogy szörnyülködjenek vagy nevessenek, hiszen Helms mindent és mindenkit képes volt megtámadni: a kommunizmust és a liberalizmust, az adózást, az abortuszt és a kézi fegyverek korlátozását, az állam és egyház szétválasztását, a homoszexualitást, a megkülönböztetés felszámolására teendő lépéseket, bármit, ami a modern világ része, különös tekintettel a művészeti „devianciára”. Még az a Ronald Reagan is az „oldalamba szúrt tüskének” nevezte, akinek elnökjelöltségét Helms a hetvenes években nagyban elősegített. Szembefordult ő mindkét politikai oldallal, gyakran okozott kínos perceket a konzervatívoknak is.
Vagyis megszépítő volna őt még ultrakonzervatívnak is tekinteni. Viszont joggal a valamikori fajüldöző Dél utolsó mohikánjának. Amikor 1990-ben Nelson Mandela szónokolt a washingtoni kongresszusban, Helms tüntetően távol maradt. Nem csoda, ha Amerika összes szélsőségese őt tartotta „védőszentjének”. Nála csak a hírhedt McCarthy okozott több kárt a washingtoni szenátus és persze Amerika tekintélyének.A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!