Éless Béla
– Tizenegy éve született meg Budaörs ici-pici óvárosában a színház, ahová örömest ment „ki” a fővárosi közönség is… Mert olyan volt a műsor. Mert neves rendezők, színészek adták nevüket-arcukat a produkciókhoz. Mi történt?
– Lényegében semmi különös. Csak – érzéseim szerint – ugyanaz, mint 1996-ban Tatabányán. Némi képzavarral: „a politika keze betette a lábát” a dolgok menetébe… Tizenegy évad után, itt is. Valamit ezek szerint nem jól csinálok. Hadd legyek szerénytelen: talán nem a színházat, hanem a politikához, a hatalomhoz való személyes viszonyomat! Abban tévedtem, hogy elég jól dolgozni, elegendőek a szakmai eredmények, de ebben a városban ez úgy tűnik, hogy érdektelen. A semmiből hoztam – hoztuk – létre a Budaörsi Játékszínt, ahol a „legnagyobb magyar”, Széchenyi műveiből adott elő Bánffy György, színre vittünk görög, francia, olasz, magyar, német, spanyol, brit és amerikai vígjátékokat, zenés játékokat, drámákat. Arisztofanészt, Brechtet, Molière-t, Heltait, Lope de vegát, Bernard Slade-et. Mivel kassai születésű vagyok, örömmel vittem színre Márai Kassai polgárok drámáját is. Összeszokott a társulat, csak pár nevet emelek ki, hiszen a többiek is jeles művészek: Almási Éva, Bánsági Ildikó, Felföldi Anikó, Bordán Irén, Gregor Bernadett, Csala Zsuzsa, Nyertes Zsuzsa, Ábel Anita, Kertész Péter, Koltai Róbert, Koncz Gábor, Sztankay István, Keres Emil, Straub Dezső, Trokán Péter… Negyvennyolc bemutatónk volt ez alatt az időszak alatt, s köztük 15 ősbemutató! Amikor eljutottunk az évi 200. előadáshoz, akkor ezt évi 4-6 bemutatóval értük el. Előzmények nélkül, a nulláról építettem fel a jól működő színházat, négymilliós eseti támogatással indulva 2007-ben már 230 millió a színház költségvetése, amelyből 84 millió forint volt a bevétel. Úgy látszik nincs vénám, időm, figyelmem az eredményeket „tálaló„ politikai lobbizáshoz. Így az én vezetői posztom is – a szakmai bizottság javaslata ellenére, akik engem javasoltak első helyen – a többi város közelmúltbeli színházigazgatói választási „komédiáihoz” hasonlóan politikai alku tárgya lett. Az én esetemben az az óriási különbség, hogy ezt a színházat én alapítottam, mégpedig semmiből! Ezt is mérlegelni kellett volna. Azt tudtam, hogy a testület jobboldala nem támogat, ám az tragikusan meglepett, hogy a baloldal „beáldozta” személyemet. Utódom legelső „szakmai” ténykedése, hogy Valler Gabival közölte – akivel húsz éve dolgozom együtt, s akinek a kisujjában a színház –, nem tart igényt a munkájára. Egyetlen hibája, hogy tíz éve a feleségem is… Volt olyan politikus, aki erre azt mondta, „mit akarsz, ez várható volt!”, de hát akkor a Balkánon vagyunk? Úgy érzem, most van aztán igazából „aczélos” kultúrpolitika.
– Azért sportszerűen állt fel, adta át művét…
– Távgyalogló, hosszútávfutó atléta voltam. Válogatott szinten. Az embernek tudnia kell veszítenie is – persze csak akkor, ha jobb az ellenfél, de itt semmi sem a fair play szerint történik… Akik az embert„ zsigerien” utálják, azoknak persze hiába bizonygatnék bármit is. Most tehát nem jól érzem magam. Sőt direkt rosszul. Űr és pangás van bennem. Kellemetlen ez a „lebegés„. De teszem a dolgomat, a jövővel foglalkozom, hiszen az életem a színház.(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!