Egy könyv margójára

Azt kell mondanom, hogy a mostani, első résznek számító kötet kellemes csalódást okozott. Azt gondoltam, hogy elfogult, abszolút „sorba illő” műről lesz szó. De nem! Moldova Kádár-könyvénél is tárgyilagosabb, tényekre alapozott. A magyar „diktátor” hatalmi időszakának elejét talán hitelesebben, precízebben taglaló formaiságot követ.
Nem lehet azon csodálkozni, hogy a magyarok többsége a mai napig tiszteli az „öreget”, s több vonatkozásban pozitívnak minősíti az 1957–1990 közötti korszakot. 2004-ben az egyik ismert napilap interjújában még a Fidesz-vezér, volt kormányfő is érdekeseket jelentett ki: „van alapja annak, hogy idősebb és középkorú emberek pozitív érzéssel gondolnak vissza a Kádár-rendszerre. Az emberek nem is úgy értik, hogy akkor jobban éltek, vagy magasabb lett volna az életszínvonal, hanem, hogy simábban, egyszerűbben, biztosabban éltek”. Én ezzel nem vitatkozom, de úgy hiszem, ha valakik nosztalgiával gondolnak a múltra, azoknak valami hiányzik. Vagyis az, ami akkor talán volt, s a mára nem igazán jellemző. Ennek ellenére, inkább száz Kádár és Berecz, mint egy Orbán, vagy Thürmer – vagy ez utóbbiak együtt!
Berecz Jánosnak sok mindent el kell ismerni, és ennek alapján bátor realitással kell hozzáállni a Kádár-kérdéshez. Ami 30-40 esztendeje jó volt, az jó volt, ami rossz, az meg rossz, és punktum. De a mai kormánypártnak sem kellene teljesen kitagadnia Kádárt. A szocialisták egy vitairatukban meg is állapították, hogy „a rendszerváltás inkább a leszakadást, mint a felemelkedést jelentette honfitársaink közül igen sokaknak.”
Gyökértelenül sem az egyes ember, sem a nemzet nem élhet. Kádár szerintem  is a gyökerekhez tartozik.
Kis Zénó, Veszprém

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!