Nekünk Nyolc(ak)
Kezd a G-8 csúcs olyanná válni, mintha Kafka Kastélyában tartanák: a nagyhatalmak vezetői jószerivel bujkálnak a világ, de legalábbis a találkozóikat pokollá tenni igyekvő tüntetők elől. S ekként a világba „leszivárgó” döntéseik is szinte kafkaiak: a fotókon és stábok által összetákolt közleményeken kívül valójában keveset tudunk meg arról, miről is tárgyalnak jó három évtizede évi rendszerességgel a világ legbefolyásosabb politikusai (e közlemények legfontosabbjait már jóval a csúcs előtt sok hónapos egyeztetéssel állítják össze a „serpák”, a tanácsadók, akik a Mount Everest megmászóinak nepáli segítőiről kapták a sajtótól becenevüket).
Voltaképpen visszatértek a kezdetekhez: először, 1975-ben a rambouil-letti kastélyba hívta Giscard d’Estaing francia elnök nyugati kollégáit, kötetlen eszmecserére. Mivel azonban az államférfiak nyomában ott lihegett a több ezres sajtósereg, hamarosan látványos világeseménnyé váltak e találkozók. Az egymást rotációval váltó (akkor még) G-7 vezetők igyekeztek kitenni magukért, minél nagyobb felhajtással fogadni kollégáikat és a világsajtót. Divatba jöttek a pompás kastélyok, mármint az igaziak, Reagan amerikai elnök jobb híján a williamsburgi skanzenkastélyba hívta vendégeit. De kezdtek jönni a tiltakozók, majd a randalírozók is. A nyolcvanas évek végén még megtette Velence Szent György-szigete, a pár száz méteres vízválasztó a város forgatagától, de hamarosan szükség lett a minél jobban védhető, tehát a világtól hermetikusan elzárható helyszínekre, ahová a rendbontók el sem juthatnak. Ezen a héten egy észak-japáni üdülőhelyre vonultak a csúcsremeték, a tüntetők által megközelíthetetlenül.
Így aztán persze nem is váltott ki különösebb izgalmakat sem nyolcas, sem szokásos kétoldalú tárgyalásaik sora, a környezetszennyezést felére csökkenteni ígérő, ám csak 2050-es határidővel tett vállalásuk teljesítését a ma élők többsége aligha fogja ellenőrizni. Legfeljebb az „új fiú”, a Putyin helyett érkezett új orosz elnök, Medvegyev jelenléte volt valameny-
nyire érdekes, ám a csúcsot valójában a „régi fiú”, Bush amerikai elnök búcsúja határozta meg: immár mindenki a washingtoni őrségváltásra vár, s ennek megfelelően politikailag – kivár. Jövőre nélküle, ha nem is ugyanott, de a következő Nyolcak csúcson – inkább ez foglalkoztatta a részvevőket és a sajtót is. Meg hát e csúcs jövője is: sokan vitatják e nyolcas felállás jogosságát, s legalább Kína, India, Brazília irányítóját nemcsak „külső” vendégként látnák a csúcson. Mások viszont éppen e folyamatos bővülést vitatják: eredetileg a demokratikus világ legbefolyásosabbjainak csúcstalálkozója volt ez, Giscard annak képzelte, s hát ide Peking urát (de talán a Kremlét sem) aligha lehet besorolni. Fel is vetődött, hogy vissza kellene térni a csendes és kommüniké (meg sajtó-) mentes csakis nyugati egyeztetéshez, pláne, ha netán az oroszokat kiebrudalni kívánó McCain jutna a washingtoni Fehér Házba. De erre ne fogadjunk nagyobb összegben.
A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!