Lerchné dr. Egri Zsuzsa
– Két esztendeje a VH 1956-os pályázatára édesapja történetét küldte be. Szellemiségében, kitartásában a szó legszorosabb értelmében „apja lánya”…
– Hárman voltunk gyerekek ott és akkor Debrecenben. Jómagam kisgimnazista voltam. A két éve beküldött sorokat tisztelgésnek szántam keservesen meghurcolt, sokáig rendőri ellenőrzés alatt álló, de valójában soha el nem ítélt apámnak, Egri Lajos írónak, tanárnak, a debreceni írócsoport egy elkötelezetten idealista tagjának, Nagy Imre hívének, aki nagyon fiatalon, 47 évesen halt meg. S így is, mindhalálig marxistának vallotta magát. Azt hiszem, miatta lettem tanár… Harminchét éven át tanítottam, szakfelügyeltem, igazgattam is, de azt szerettem a legkevésbé, azt nem nekem találták ki. Jó volt tudásra szomjas felnőtteket tanítani – s fiúkat, vásott rossz kölyköket, akikből ember lett. A legjobban a szakmunkásképzőt szerettem, most, 34 év múltán kitalálták a „kölkök”, hogy ideje találkozni. Volt olyan osztályom is, amelynek néhány tagjából női szabó lett – ők még a munkanélküliségben is megtalálják valamennyire a helyüket, szerencséjük van a jó szemet, kezet kívánó szakmával… Vannak mozgássérültek is köztük: a kezük ép volt, jó varrónők lettek… Akad köztük egy olyan szenzációs „lány”, aki két évtizedet dolgozott le az egykori Május 1. Ruhagyárban, két bottal járt, de nem fogadott el segítséget. Máig keressük egymást. Ők, mind, megannyi hétköznapi életbölcsességet tanítottak nekem, a magyartanáruknak. Komló öregszik. Mondhatnám: Komló is öregszik. Régen 32 ezer lelket számláltunk, ma csupán 28 ezret. 2000 óta több üzem bezárt, nehéz a fiataloknak, még nehezebb a középkorúaknak – sokan elmentek. Akkor zárták be az utolsó szénbányát is, a híres Zobák-aknát. Nem szabad ám azt írni-mondani, hogy Komlón megszűnt a bányászat! Pozsár Sándor, egy régi bányászdinasztia tagja – ma a helyi kőbánya vezetője – büszke rá, hogy él a bányászat, mint szakma! Ha csupán kőben is…
– Itt a nyár, de most is dolgozik. Persze, hogy ír…
– Hetvenéves a komlói zeneiskola, ötven a tagozat – még Kodály Zoltán bábáskodott körülötte. Reményeim szerint egy szép könyvet – ezúttal nem tankönyvet – írok Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy életéről. Feri „bácsi”, a tagozat alapítója decemberben lesz 80, s egykori tanítványai, mind neves zenészek, énekesek máris „szervezkednek”. Amúgy Edit lányom mellette a „kiskarnagy”, az egyik unokám, Barbi is – aki szociológus hallgató – Feri bácsinál tanult, népdalversenyek győztese, ma a Baross Gábor vezette ELTE kórusban énekel. A kicsi, Blanka Pécsett gimnazista, férjem, Imre révén „szerzett” két pótunokám közül Andris már harmadik generációs műszaki, a húszéves Alex pedig nehézgépkezelőként már állásban is van, pénzt keres. Mindannyian örülünk, hogy végre van egy kedves és okos „rendes, igazi” dolgozó, munkásember is a családban.
(Gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!